Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben

Dagály

 

Egy napon ahogyan beléptem a petőfi

utcai gazdaház tengerivel

teleöntözött szobáin keresztülhaladva

vitéz magdalénához

megdöbbenve láttam

úszik

nem is úszik hajózik

akár ha sétahajózna boldogságában zokogva

a két méteres hosszú bontott hajú csontváz

a tollal tömött lila ágyneműk

akár valami úszópárnák

s a nagy sétahajó halálos ágya körül

ott az én kombináltporos papírosból hajtogatott

kis fregattom

ott a sok boldogan igyekvő sajka

amint a közeledő óceánjárót körülnyüzsgik

szerencsére akkor már nem szorultam

horganyozott kabakomra

nyugodtan kraulozhattam

vitéz magdalénához

látta milyen értetlenül bámulok sisteregve

égő szemébe

s előhúzta lilacsíkos vánkosa alul

aranycirádás kis fekete könyvét

KEMPIS KRISZTUS KÖVETÉSRŐL

FORDITOTTA PÁZMÁNY

s hosszú csontos ujjával az apró betűkre bökött:

Uram nem vagyok méltó a te vigasztalásodra,

sem valami lelki látogatásra. Azért igazán bánol velem,

mikor engem nyavalyásul és elvetettül hagysz.

Mert ha annyit könyvezhetnék is, mint a tenger...

nem tudtam tovább olvasni együtt zokogtunk immár

vitéz magdalénával a lilacsíkos ágyneműk között

közben fél füllel azért hallottuk

valaki be akar jönni a vitézek közül

de halkan ránk csukták az ajtót

mondván: éppen dagály van.