Szögi Csaba: Drót

(December 31., hétfő, 23:55)

Tisztább vagyok, mint valaha. Drugs don’t work.

* * *

Pedig Rólad szerettem volna írni. Meg Neked. Meg hozzád.

* * *

(Január 1., kedd)

Én nem tudom. Az érzés a torkomig eljut, ott megreked. Nem is olyan rossz eredmény az első napra.

* * *

én a Szelíd Bárány
leszek, ha akarom
de eltakarva ott
lapul
a fehér agyar, éles
karom

* * *

Huszonhat év, mi. Próbál engem baszogatni az Idő. Én meg grimaszolok neki, szamárfület mutatok, kukorékolok és felröppenek a következő háztetőre.

Édesanyámat megoperálták. Már jól van, hála legyen Néki. Kiemelték a petefészkeket és a méhet, ahol fogantam. Aggódhatott a Világ, hogy még egy ilyet nehogy. És bebiztosította. De vigyázat. Itt vagyok én.

Kissé tépett ez a papír, elfogyott a szép fehér, de magamat is ilyennek érzem. Csíkosnak és tépettnek.

Oresztész elveszett valahol Athén és az otthona között.

* * *

(Január 7., hétfő)

Vízkereszt. Vagy amit akartok, ugye.

Túlléptem a babona világán. Túl és nem vissza. A Fekete Könyvet olvasva átgyalogoltam a semmibe. Mondhatnám azt is, hogy az Őrült Arab hátán lovagoltam, de nem mondom.

Azt a könyvet különben is évekkel ezelőtt olvastam, és semmi köze a jelenlegi hangulatomhoz. Csak úgy eszembe jutott. Meg a boszorkány, aki adta. Mikor a kezembe nyomta, megjelölt két tiltott fejezetet. Persze ezekkel kezdtem. Utólag rájöttem, hogy ő valószínűleg pont erre számított.

Dina. Furcsa nő volt. Okkultizmus. Ezenkívül túl volt egy heroinos elvonókúrán, toplessbárokban táncolt, mindemellett kórbonctant hallgatott. Egy kicsit elvarázsolt. Mindig valami különös módon és különös időben tudott megjelenni. Varázslatos volt, tényleg.

Egy kicsit elvarázsoltam. A nihilizmusommal, azt hiszem. A narkózis után mindig felmászott az ágyra, és táncolt nekünk. A fiúkat persze delejezte. Én meg csak úgy ültem ott az asztalnál, félmosolyba takarózva, a tekintetem elveszett valahol a szemem és a teásbögre között. Azt hiszem, ez kihívást je-lentett neki. (Az igazság viszont az, hogy engem a kender hihetetlenül aszexuálissá tud tenni, míg a tudatalattim maszturbál. Tehát nem kihívást akartam jelenteni, egyszerűen hidegen hagyott a tánca.)

A szélhámos Dina, így hívtuk magunk között, mivel valószínűleg semmi nem volt igaz abból, amit mondott. Mert volt egy másik Dinánk is, a Szita barátnője. Ez egy rém rendes csaj volt. Pincérnőként dolgozott a 8-asban, a törzshelyünkön. Esténként itt szívtuk és ittuk magunkat halálra. Zárórakor, míg Dina felmosta a kövezetet, mi legurítottunk még egy sört, utána megbíztuk a nőt, hogy dobjon össze valami kaját fenn a koleszban. Mi addig megsodortunk még egy jointot, és átballagtunk a Pinceklubba, hogy megigyuk a vendégek italát, esetleg elcsórjuk a pizzájukat.

* * *

Imádtam azt a szobát. Festői rendetlenség. Ahogy beléptél, jobbról két ágy – a szélhámos Dina rendszerint itt lejtett –, balról egy. Középen egy asztal, rajta általában meglelhető volt a kábítószer-élvezés minden tartozéka. Meg tea. Az okvetlenül volt lefőzve két–három literrel. Kaja is akadt néha, de leginkább maradék és penészes. Cigisdobozok. Kizárólag üresek. Jobbról, a sarokban szintén asztal, rajta számítógép. Bal felől, a fal mellett húzódott a Kifutó, ahol a narkózis alatt mindig az tartózkodott, aki éppen szerepelt. A polcokon szemét, az erkélyen szemét.

A társaság. Badi és Dobsa, a két erdélyi. Csöndesek, egyben filozofikusak. Dobsa időnként túlságosan is. Mifa. Szintén erdélyi. Ő nem igazán tartozott a bandába, csak ott lakott szegény. Nem, nem közösítettük ki, de hát ő nem narkózott, ennyi az egész. Szita. Leginkább ő volt a ceremóniamester. A dokik egyfolytában a beleit vagdosták, közben eltiltották őt az alkoholtól meg a nehéz ételektől. Erre kábítószerezni kezdett, és persze a cannabis hatására mindig ivott is, meg zabált is rengeteget. Azután ott volt még Ilija, a tatár. Tulajdonképpen ő volt a dealerünk. De nagyon baráti áron szállította az anyagot, azután együtt fogyasztottunk. Mi öten alkottuk a társaság magját. Azután ott volt még ugye a két Dina, Kószó, a folyamatosan aggódó narkomán, Máté, az alkoholista, Ádám, akit a rendőrség is, meg a maffia is keresett egyfolytában. És még mások is. Zenészek, irodalmárok, tébolyodottak. Az egyetem krémje. Mennyire hiányoztok ma nekem. Leírhatatlanul.

* * *

(Január 8., kedd, 1:02)

Az őrt az imént ébresztették fel itt mellettem. Zene szól. Kedvemre való zene. A hideg mérséklődött. Akár kellemesnek is lehetne nevezni a helyzetet, ha éppen nem szegezné gyomorszájamnak hányingertől remegő tenyerét a szorongás. Szív-aritmiám sehogyan sem találja el a zene ütemét.

* * *

Német lány volt, akit először megcsókoltam. Még a nevére is emlékszem. Eirinne. Eirinne Schic-ker. Igazi skandináv típus, a svéd popénekesnőkre emlékeztetett a hetvenes évekből. A Duna-parton megfigyeltem, hogy mindkét lábán hat lábujja van.

Egész héten kerülgettem, pedig kínálva kínálta magát. Pesze ott volt akkor éppen Kati is. És bennem a szerelem és a szexuális vágy már akkor is elkülönült. (Azóta is csak egyszer sikerült szinkronba hoznom.) De azután az utolsó estén, mielőtt a németek elutaztak, végre mégis sikerült megkörnyékeznem Eirinne-t. Emlékszem, sokáig ücsörögtünk a sötét játszótéren, s míg a szomszédos padon a társam már az orális szexre próbálta rávenni a maga babáját, én még mindig botorságokat zagyváltam gyatra németséggel.

– Schön – és felfelé mutattam.

– Was. Der Flugzeug – kérdezte, követve pillantásomat.

– Nein.

– Was. Die Sterne – kérdezte ekkor.

– Ja – azután kissé hosszúra sikeredett csend, végül száraz torokkal kinyögtem – Du bist sehr schön, so ich muss etwas machen.

Már akkor sem tűnt túlságosan nyerő szövegnek, de elszántan feléje hajoltam, némi nyálat gyűjt-ve az első csókhoz.

Először csókoltam és másodszor érintettem női mellet életemben. Milyen furcsa.

* * *

(Január 8., kedd)

Ím, újra eljött hozzám a Félelem. Ugyanaz a régi zsarnok, aki közelített már a belek felől, az ereimben, most azt az izmos falú, üreges szervet vette célba, melynek neve cor.

Nem tudom, a gyógyszer a régi-e.

* * *

Az én kis legdrágább Kincsem a térdemre ült, felém fordulva és falnivalóan mosolygott, mint mindig. Ahogy feléje pukkantam a rágógumival, kissé hátrahúzódott, míg a mosoly csak növekedett dús ajkain, és azt mondta, hogy különben csinos lány ám az a marcsi, ezután villámgyorsan lecsapott rám, és szájon csókolt, majd megkérdezte, élvezem-e ezt a tanár–diák kapcsolatot.

* * *

(Január 11., péntek)

Rohadt itt mindenki.

* * *

Igaz, hogy életerős fiatalember vagyok és bírom én egymás után többször is, de ötven másodperc untig elég volt, hogy dugjam itt nektek ezt a kínai férfit.

* * *

(Január 14., hétfő)

Nem emlékszem a gyógyszer nevére, amit az imént lenyeltem, de kellemes félálomban maradtam, az álmosság minden jele nélkül. 0:47. Egyedül. Végre. Rágyújtok.

Mindjárt.

* * *

térdre hullt isteneket látsz
magad körül zokogni
lábaid előtt, míg
combod elönti az orgazmus
csak a messiásod késik még
abortusz helyett eutanáziában
részesítlek, immár
száraz szemem szüntelen
moccanásaid lesi
a kép lassan halványulni
kezd
dominus vobiscum et cum spiritu tuo

* * *

Így kell ezt. Az imént ideosont egy bajtárs, hozott egy pofa méregerős szilvapálinkát. A jobbik fajtából. Ezt már szeretem. Kemikáliák, alkohol. Így mégis elviselhetőbb a rabság.

* * *

Pornográf szövegek következnek. A kisebbek fogják be a fülüket, de nyugodtan olvassanak tovább. A tabletta remekül harmonizál a szilvóriummal. Ezt meg kell majd ismételnem többször is. Ha már narkomán vagyok, ugye. Ismernem kell az olcsó, de hatásos recepteket. Hanem most már jöjjön az az obszcenitás.

* * *

A közhit szexuális kapcsolatnak általában a közösülést, esetleg még a pettinget tartja. Ha ezt elfogadjuk, akkor nekem az első igen későn, valahol a huszadik születésnapom környékén esett meg. Költőien szólva akkor basztam először.

Szeretkezésnek alig nevezhetjük, hiszen nem szerettem akkor sem, meg azután sem soha. Most talán egy kicsit. De most épp mindenkit szeretek.

Sosem tudtam igazán szinkronba hozni a szerelmet és a szexet. Nálam ezeket külön hormonok irányítják. Az úgynevezett tiszta és plátói érzés számomra a legélvezetesebb. A fajfenntartás nem nagyon érdekel. Mármint az ember esetében. A lepkék csak szaporodjanak. Meg a baglyok is. Basszatok, baglyok. E csendes felkiáltással zárom ma esti elmélkedésem. Megyek, ébresztem a következő áldozatot.

* * *

Ha Freud apó téziseitől eltekintünk – márpedig nekem Oresztész sokkal szimpatikusabb Oedi-pusz-nál –, akkor az első jelentős szexuális élményem az óvodában esett meg, mikor egy kislány a vécében letolta előttem a bugyiját. Bellának hívták, és utána még hét-nyolc évig szerelmes voltam belé.

(Érdekesmód, a vagina helyett a feneke keltett bennem nagyobb érdeklődést, de mint utóbb kiderült, ez nem jelentett rejtett homoszexuális hajlamot. Erre még visszatérünk, megígérem.)

* * *

(Január 28., hétfő)

Írom ki a beleimet. A számon csorognak ki az ujjaimra, végig a tollon, le a papírra.

Te tavakról beszélsz, az én életem viszont Folyó. Folyó, bizony, a látszat ellenére. A jeget szét fogja majd vetni egyszer az áradat. Bizonytalan időn belül külső vagy belső robbanásra számíthatunk.

* * *

legyeket látok lépegetni
legelő lovakat
lassan a láthatáron
loretta libben
lógatom lábamat a
liftben
lássátok létezésem
lélektelen lovagok a
légben
lányok
légszomjam lohaszt, de
látok
lambadát lejtek,
lótuszt, lakmuszt,
legott lófaszt
legesztelen lekeszt
lantom lelohad
leveszem a lemezt

(P.S. – Ennek a versikének a címe legyen mondjuk Lemeztelenítés.)

* * *

(2002.01.29.)

Teljesen elfelejtettem, miről is szólt volna a mai est. Vagyis.

Minden.

Mindegy.

Részegek.

Vagyunk.

Mindnyájan.

* * *