Hózsa Éva: Idevonzott irodalom

Két nőváros

"Valójában két tinédzser voltunk a sárszegi főutcán,
azt mondtam, mondta, meghívlak ebédre, aprócska
kacér mosoly az ajkadon..."

(Pályi András: Megérkezés)

Két nővárossal is dicsekedhet az újabb magyar irodalom. Lovas Ildikó Meztelenül a történetben (2000) című regénye után Kőrösi Zoltán Budapest, nővárosa is megjelent (2004). Az utóbbi a Belső-Ferencvároshoz kötődő prózákból áll össze, és főként a Paprika című rész fejtegeti a nőváros mibenlétét.

Lovas Ildikó több rétegű, az egyetlen történettel, a történettel mint lehetőséggel foglalkozó regényének kisváros-modellje Szabadka, különösképpen az 1990-es évek Szabadkája, amely természetesen (ahogy ezt a cím is jelzi) a Kosztolányi-hagyománnyal, a kulturális beidegződésekkel viselős. Ezt a várost - mint zárt teret - a másmilyenek alakították ilyenné. A Via del Corso Lovas Ildikó-féle narratívája a triesztiséget a közép-európaisággal kapcsolja össze (vö. Kőrösi Zoltán: Indulás, lásd a trieszti öböl). A szabadkaiság zártabb tértapasztalatot működtet, amelynek regénybeli kulcsszava a vizuális kóddal összefüggő "látjuk", a látás mint érzékelési mód pedig a másként látás vagy a látomásnarratíva többnyire ironikus nézőpontjaként értelmezhető. Az öninterpretálást indukáló tér titkokkal és pletykákkal telítődik, néha azonban a tér (a középpont és a határ) eltűnik, törlődik, különösen nyáron, amikor az idő elveszik. Az idő tehát ezen a környéken másképpen viselkedik, ahogyan ezt Kőrösi utolsó budapesti szövege - a Cirkuszpalota - a másik várostér vonatkozásában interpretálja. Az idő errefelé szintén inkább telik, mint múlik. Augusztusban itt minden kiürül. Különben is sajátos ez a szabadkai időjáték, amely februárban érhető tetten, a tavaszi bodzavirágzás falusi hangulatot kelt, olykor azonban a li-nearitás lepleződik le, ugyanis egy-egy periódus, egy-egy új paradigma könnyen megleshető. Korszakváltást jelölhet a villamos, a kereszt a Városháza tornyán, a tüdőbetegség jelenvalósága, a veszteség, vagyis ezek a távlatból/távolból jelentéktelen apróságok a mikrovilág benti aspektusából felfokozódhatnak. A periódusos időbefogadás a város múltszerűségét súlypontozza, a homok és a por, valamint az utazás metaforikus értelmezése/a gondolkodás útjellege ugyancsak idő- és térpoétika vonatkozásában válik jelentőssé. Az utazás a kapcsolatba-hozás formája. A tudományos kutatások rámutattak ennek forrására, a kulturális kontextusra (vö. Hahn, Lévinas stb.), valamint utaltak közelség és távolság, bent és kint jelzéseire, a másik hely elhelyezésére a saját kultúra helyével szemben. A Lovas-regény narratívája kimondja: az utazás arra jó, amire az írás is, hogy kiléphetünk kicsit magunkból. Heidegger felfogásához hasonlóan a gondolkodás útja a kérdésből, a kérdés logikájából ered.

Szabadka/a regénybeli városmodell (és a fiktív város, a fikcionalitás tere) az elbeszélő metagondolkodásában nőváros, amelynek beszédmódját a kacérság jellemzi. Olyan ez a város, mint egy kacér nő, aki mindenkinek tetszeni akar, és nem veszi észre, hogy a leghűségesebbnek fájdalmat okoz. A nő feszült, nem tud igazán beszélni, mint női princípium, inkább befogadó, kacérsága azonban fölényes, ingerlő, csábító helyzetbe juttatja, elmozdítja, sőt magatartása a művészettel hozza őt összefüggésbe. A másik pedig belemegy ebbe az odaadó-megtagadó játékba. A tetszés csak forrás, amelyből birtoklás és nem-birtoklás dualisztikus viselkedése, illetve belülről szabályozott mozgása és/vagy egybefonódása táplálkozik. A kacérságnak hízelgő, megvető és kihívó dimenziója egyaránt megnyilvánul. A városképet viszont a fák, az ostorfák teszik kifinomulttá; a női megformálódás, az erotikus vonzerő, a lelki mozgalmasság, a titkosság és még néhány kacér effektus egyébként is hangsúlyozottá válik a regényszövegben. A beszédhelyzet kulcsfontosságú lesz abban a várostérben, ahol még a magasság dimenzióit is átértelmezték, hiszen - a Triglav cukrászda mellett - Nepomuki Szent Jánost körbefalazták.

A regény bevezetése olyan, mint egy kis rezümé, amelyben az ausztráliai ismeretlen ismerős távoli telefonhangja kimondja, hogy Ausztrália olyan, mint a vatta. A vatta-lét a távolsággal, a vággyal, az elvágyódó létértelmezéssel, az elmúlás sugallatával, a temporalitás térbeli formájával áll összefüggésben, majd ehhez kapcsolódik az elbeszélői szerepvállalás, az elbeszélő feszessége, célválasztása, elernyedése, illetve nyíl-hasonlata. Az a nyílvessző, amelyik célba talál, minden mást elkerül. Georg Simmel a kacérság lélektanát a kanti művészetfelfogással ( "célszerűség cél nélkül") veti össze, csakhogy a kacérságot a valósággal való játékként értelmezi (1996. 18.). Kőrösi Zoltán Irodalmi feljegyzésében Franz Kafka beszél arról, miszerint már az az egyetlen tény is, hogy élünk, méltó arra a hitre, hogy ki sem meríthetjük mélységeit, majd a szöveg prágai írója szégyenlősen elfordul a hölgyektől, és párhuzamosra rendezi tolltartójában az összecsúszott tollszárakat. (139.)

Budapest - Kőrösi rövidprózáiban - másképpen (nem hasonlatként és nem peremvidéki településként) nőváros (lásd a szójátékot: főváros-nőváros), kettős játékát szintén másképpen játssza, noha a porszag és az augusztusi, illetve nyárvégi időjáték itt is megvan. Budapest oly módon nőváros, hogy teiresziaszi módon nemet válthat, nőisége különben is csak a hosszú tértapasztalás következtében alakul ki, ráadásul "egy hervadó-félben szomorkodó asszony, aki időnként a sminkkészlethez nyúl, s megrázza magát, ezt akárki megláthatja, ha a Dunára néz, a Margitsziget bozontjára, a melleket formázó budai hegyekre, s egy asszony tudja, hogy a férfit a gyomránál kell megragadni, etetni kell a bestiát, például a budapestiek szeretnek gíroszt enni, ehhez kétség se fér, talán a délről fúvó szelek miatt, vagy inkább az alföldi birkanyájak emlékére, s még az sincs kizárva, hogy egyszerűen az íze miatt, így aztán a gírosz most már egy magyar szó, magyar ember gíroszt eszik..."(29.).

A városnak természetesen csak a másik nézőpontjából van neme, nőisége, női megformálódása (lásd Bahtyin: a másik körülhatárolt tárgyisága konkrét élményünkben), a női sztereotípiának, az archetipikus struktúrának és a várakozás aspektusából megközelített időnek a Kőrösi-féle narratívában kiemelkedő szerepe van. A nézőpontváltások, az intertextuális vonatkozások és a keretben kifejezésre jutó mozgásformák a város belakhatóságának problematikájával, a heideggeri értelemben vett lakozás lételvével, a térontológiai dimenzióval fonódnak össze. Jelentősek például a Duna-szövegek, amelyekben a folyót övező kulturális narratív sémák, a látványt megelőző pretextusok, a hagyományos szerepminták, az eltérő történeti világok egyaránt jelen vannak, ennek legmegrázóbb példája a huszadik századi magyar történelem kliséit alkalmazó és a családi, illetve politikai betagozódás problematikáját felvető "mészölyi" Magyar novella szövege. A kacérság itt is működőképes, hiszen ahol a város/városrész iránti viszony létrejön, ott birtoklás és nem-birtoklás, mozgás és megállapodás váltakozása is fennáll. A térbeli köztesség, a hagyomány birtoklása vagy ironikus eltávolítása ugyancsak megnyilvánul. A főváros mint nőváros néha az Álom Tisza-parti nyugdíjas nőalakjára emlékeztet, aki újabb és újabb beszédhelyzetre vár, a jövőre irányuló várakozás által pedig a létdimenzió teljesedik ki.

A Magyar novella archetipikus hősnője (a Ferenc körúti lakásban ugyancsak várakozó, meggyökeresedő, jámbor Veronika), aki az eltelt negyven év alatt alig élt férjével testi közelségben, egy fadobozba gyűjtötte férje hadifogságból, börtönből, a távolból érkezett leveleit, a dobozon beleégetett képként egy emblematikus ágas-bogas agancsú szarvas díszelgett, az állat egy folyóparton állt, és a Nap felé bőgte vágyait. Mészöly József kilencvenegyes halálát és a férj megállapodását követően a családi betagozódás megváltozására a Németországban élő nagyobbik lány levelei utalnak, amelyek már nem a fadobozba, hanem a fadoboz mellé kerültek. Az új paradigmákat jelző sárga kartonruha viszont a novella végére törölgető ronggyá válik. A lépcsőházban gyökeret eresztő, a házat összetartó növény húsos leveleit Veronika ezzel a ronggyal (Veronika-kendőjével?) törölte fényesre, majd bekövetkezett a metamorfózis, ugyanis a várakozó asszony a hidegben a tűz ropogó hangjait, a folyó felőli emlékhangokat vélte hallani.

A város - mint a másik - a világgal áll szoros, intim kapcsolatban, az individuum viszont megéli, hogy nem elég a megismerés szférájában zajló megértés, mert nem számol a külső megjelenítettség mozzanatával, holott ez rendkívül lényeges a "másikról" szerzett élményünkben, miközben nem lényeges bennünk magunkban. Az egyén az őt körbezáró város egyetlen részecskéjébe sem léphet be maradéktalanul. "Mindaz, ami bennem térbeli adottság, a nem térbeli belső centrum köré vonzódik, míg a "másikban" az ő térbeli adottsága vonz minden ideális minőséget."(Mihail Bahtyin. 2004. 86.). A város a cselekvő, a megtestesült másik, és az sem közömbös, hogy az emberi test mint ilyesfajta érték még a "megértés" vagy a "kultúra előtti" kategória; a mitikusba hajló beszédmód kerül előtérbe, melyben az áttörést a Dionüszosz-kultusz hozta meg.

A két nővárossal való foglalkozás tehát az én és a világ értékelő átélésének diskurzusáig is elvezet, viszont a vizsgált kettős ("kacér") beállítódások, az értelmezett tér és a referencializáló olvasásmód mindkét szövegvilágban meghatározóvá válnak. A referencia természetesen a Kőrösi-prózakötetben lép inkább előtérbe (a kötet értékes képanyaga szintén figyelemre méltó). A tér/a tériesség/a szituatív térszerkezet - mint a heterogén elemek viszonya, lerakódása és szövegközi játéka - hasonlóképpen jelenik meg a két nőváros ( a város női kiterjedése) esetében, ugyancsak hasonló a zárt térhez való szeretetteljes kötődés, a belakni vágyás, a kint-bent reláció és a heideggeri értelemben felfogható kímélet narratívája. Mindkét szerző szövegvilágában jelen van a várossal való dialogizálás, a történelem és a kultúra térproblematikája, valamint a városhoz kapcsolódó motívumformálás, sőt a geofilozófiai beállítódás artikulációja is (lásd Lovas Ildikó novellavilága és Kőrösi Zoltán: Hentesek kézikönyve, Orrocskák, Télidő). A nővé formálódás olyan térbeli ("égi" és "földi") elmozdulás, amely a deterritorializálódás diskurzusát hívja elő. A legfontosabb persze az, hogy a két elbeszélőnek van Városa, és kialakult a Városhoz, valamint annak tradíciójához, belakhatóságához való viszonya.

Kiadások

Lovas Ildikó: Meztelenül a történetben. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2000
Kőrösi Zoltán: Budapest, nőváros. Kalligram, Pozsony, 2004

Hivatkozások

Bahtyin, Mihail: A szerző és a hős. Fordította. Patkós Éva. Gutenberg Tér sorozat. Budapest, 2004
Biczó Gábor szerk. Antropológia és irodalom. Egy új paradigma útkeresése. Csokonai Kiadó, Debrecen, 2003
Cassirer, Ernst: Mitikus, esztétikai és teoretikus tér. Vulgo, 2000, 1-2.
Heidegger, Martin: "Költőien lakozik az ember..." Budapest-Szeged, 1994
H. Nagy Péter: Egy tér-regény történeti horizontjai. In: Üvegezés. Műhelytanulmányok Márton László Átkelés az üvegen című regényéről. Összeállította: Balassa Péter. József Attila Kör, Pesti Szalon Könyvkiadó, Budapest, 1994, 97-110.
Kast, Verena: Férfi és nő a mesében. Fordította: Oláh Zsuzsanna. EuroAdvice Bt., 2002
Kulcsár Szabó Ernő: Történetiség. Megértés. Irodalom. Universitas Kiadó, Budapest, 1995
Mészáros Sándor: "Megírtam azokat a történeteket, amelyeket az utcán járva fölszedtem". Kilátó, 2004. július 10., 11., 8.
Simmel, Georg: A kacérság lélektana. Fordította: Berényi Gábor és Bognár Virág. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1996
Steinberg, Ada: Fragmentary"Prototypes" in Andrej Bely's Novel"Peterburg". The Slavic and East European Review, 1978, 56., 522-545.
Veres András: A közép-kelet-európai város mint irodalmi toposz Konrád György regényeiben. In: "Jelbeszéd az életünk". A szimbolizáció története és kutatásának módszerei. Szerk. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor. Budapest, 1995