Pressburger Csaba-Saul
Abbahagyni az álszenteskedést
– lift 3,5 felvonásban és 2,5 leeresztésben

Szereplők (a megjelenésük sorrendjében):
TITKÁRNŐ, jóval túl a harmincon, eltúlzottan erős sminkkel, nimfomániás
BUSINESSMAN, negyven körüli, öltöny, nyakkendő, rohan
JAMAICAI, igen laza srác, mindene be van lassulva, sokat szív
HIPOCHONDER, Jamaicai kortársa, feszült, ideges lesz, ha füvezik
DÍLER, Jamaicai kortársa, jellemtelen, annak ellenére, hogy maga is szív
BÉRGYILKOS 1, szimpatikus tahó, aki ontológiai kérdésekről gondolkodik
BÉRGYILKOS 2, kevésbé szimpatikus, de tahó, ritkábban gondolkodik
MIKULÁS, mikulásruhában (játszhatja nő is)
KEDVES ISMERŐS 1, nő, Kedves Ismerős 2 kedves ismerőse
KEDVES ISMERŐS 2, nő, Kedves Ismerős 1 kedves ismerőse
KISPOLGÁR, ennek megfelelő az öltözéke is, gyáva és rendpárti nyugdíjas
VÉNKISASSZONY, konzervatív öltözékben, rendkívül frusztrált és szenteskedő
TINI LÁNY, Tini Fiú csaja
TINI FIÚ, Tini Lány fiúja
OPERAÉNEKES, kövér, víg kedélyű, barátkozós típus
HALÁL, fekete csuhában, kaszával, ijesztő jelenség, bár kissé bénázik

Az állandó helyszín egy közepes nagyságú (kb. három négyzetméter alapterületű, maximum 6 normál méretű és súlyú személyt elbíró), közepesen lepattant (itt-ott egy-egy firkával dekorált) lift. Benne egy nagyobb tükör, navigációs felület. Fentről jövő fehér megvilágítás.

ELSŐ JELENET

Titkárnő, a maga kis retiküljével, az idomokat kihangsúlyozó kosztümben, a liftet hívja, ami pittyenő hang kíséretében megérkezik. Beszáll, és már indulna is, amikor loholva feltűnik a színen Businessman.

BUSINESSMAN: Hahó, várjon meg, ne induljon el, az isten szerelméért, asszonyom!

TITKÁRNŐ: (láthatóan fölvillanyozva mosolyog) Kisasszony!

BUSINESSMAN: Persze, persze, kisasszony, nem láttam messziről az életkorát, elnézést!

TITKÁRNŐ: Mondja, melyik emelet lesz?

BUSINESSMAN: Huszadik. Tudja, egy tárgyalásra sietek a Mortusz Kft.-be, és úgy néz ki, már öt perce kések. (A karórájára pillant.) Ha magácska nem vesz észre, talán még öt percet is várhattam volna, mire ez a rozoga lift újra leér.

TITKÁRNŐ: (megnyomja a gombot) Ne haragudjon, de nem értem. Ez nem irodaház. Hogy kerül ide egy cég? Ráadásul én még sohasem hallottam erről a Morfeusz Kft.-ről, pedig ebben az épületben lakom idestova már két éve.

BUSINESSMAN: Mortusz. Egyébként először jövök ide, csak egy címet kaptam, és az utasítást, hogy a lehető legjobb ajánlatot kunyeráljam ki az igazgatótól.

TITKÁRNŐ: Oké, nem kérdezősködöm tovább.

Néhány másodpercig csendesen elvannak. A nő néhányszor rápislant a férfi fenekére, nemi szervének tájékára, a férfi azonban erről tudomást sem vesz, izgatottan igazgatja a nyakkendőjét, majd igazít a frizuráján is. Hirtelen robajjal a lift megáll, kicsit megrázkódtatva a két szereplőt.

BUSINESSMAN: (ijedten és idegeskedve) Ez most mi a jó ég?!

TITKÁRNŐ: (nyugodtan, mondhatni még inkább fölvillanyozódva) Nem kell idegeskedni, nem fogunk leszakadni, vagy ilyesmi. Tudja, olykor meg-megáll ez a lift, nem mai gyerek már, be van rozsdásodva a felvonóhuzal.

BUSINESSMAN: Szóval a huzal. Mit kell ilyenkor csinálni? Hívjunk segítséget?

TITKÁRNŐ: Ugyan dehogy! Két-három perc, esetleg negyed- vagy félóra múlva önmagától meg fog indulni.

BUSINESSMAN: De nekem nincs fél órám! (Kiabál.) Segítség, valaki!

TITKÁRNŐ: Hagyja, nem hallanak bennünket! Nyugodjon meg, lazítson! Maga soha sem lazít?

BUSINESSMAN: Asszo… kisasszony, én nem érek rá, rohanok, még két tárgyalásom van ma.

TITKÁRNŐ: Soha nem érezte úgy, hogy az emberek elmennek egymás mellett, és nem is veszik észre egymás belső szépségét?

BUSINESSMAN: Tessék?!

TITKÁRNŐ: Arra gondolok, hogy itt van ez a lift, benne mi ketten, soha korábban nem találkoztunk, és valószínűleg soha többé nem is fogunk találkozni. Ilyen az élet. De most itt vagyunk összezárva, senki nem lát bennünket, és végül is már ismerjük valamennyire egymást, például én tudom, hogy Ön hová tart. Nem tartozunk senkinek felelősséggel. (Lassan a férfi felé közelít.)

BUSINESSMAN: (riadtan visszahőkölve) Mit akar ezzel mondani?

TITKÁRNŐ: Ugyan, mire jó ez a sok beszéd! Tudom, hogy te is akarod, bébi! Hagyd abba ezt az álszenteskedést, és add át magad a pillanatnak. Élj a mának, „carpe diem”, ahogy az óegyiptomiak mondták! Tiéd a testem, bébi, vedd el!

A nő vetkőzni kezd, és egyúttal vetkőztetni próbálja a férfit, amit az igyekszik elhárítani, bár eléggé hasztalan.

BUSINESSMAN: (mintegy önmagának) Ezt egészen egyszerűen nem hiszem el! (A nőhöz fordulva, akit megpróbál jobb belátásra bírni.) Hölgyem, izé, értse meg…

A nő már a férfi sliccéhez ér.

BUSINESSMAN: (riadtan) Nincs ott semmi… érdekes! Különben is… be van rozsdásodva, tudja, mint ez a huzal, a lifthuzal. Hölgyem, hahó!

A nő kissé magához tér az extázisból.

BUSINESSMAN: Próbáljon gondolni, valami megnyugtatóra: fehér nyulacska ugrándozik a fűben, maci a málnásban mézet nyalogat.

A nő erre még jobban belelendül.

BUSINESSMAN: Ne, ne, várjon! Talán a macis életkép nem volt a legtalálóbb. Gondoljon inkább valami büdösre – ez az! –: pálpusztai sajt, penészes macisajt, kéthetes macitetem, zápfogas lehelet!

TITKÁRNŐ: (undorodva abbahagyja a vetkőztetést és a vetkőzést) Pfuj, maga milyen undorító. Hogy mondhat ilyeneket, én egy érző lélek vagyok!

BUSINESSMAN: (föllélegezve) Még szerencse. Tudja, kisasszony, az emberek hajlamosak arra, hogy a büdös dolgok mellett is csak úgy elmenjenek, anélkül, hogy észre vennék őket, pedig azok is az élet szépségét képezik. Bizonyos tekin­tetben a zápfog belső szépsége éppen a büdös romlás, nem?

TITKÁRNŐ: (megszeppenve és dühösen) Kisapám, elmehetsz te a büdös francba!

BUSINESSMAN: Mennék én szívesen, csak ha ez a lift…

A lift hirtelen elindul.

BUSINESSMAN: Na végre! (Igazgatja a zilált frizuráját, a félrecsúszott nyakkendőjét stb.) Első a munka, aztán az élvezet, ahogy már Lenin elvtárs megmondta. Sose szabad ezt a kettőt összekeverni, hölgyem!

Megérkeznek a 20. emeletre, amit pittyenő hang jelez.

BUSINESSMAN: Viszlát, kisasszony, vagy talán inkább: isten vele!

A férfi el, a nő sértődötten hallgat, majd lassan ő is el. Sötét.

MÁSODIK JELENET

Díler, Jamaicai és Hipochonder jönnek. Beszállnak a liftbe, és megnyomják a földszint gombot.

DÍLER: Az a véleményem, hogy akár már itt megejthetnénk az üzletet, mit szóltok, fiúk? Itt talán még biztonságosabb, mint lent, a sikátorban. (Előkotor a zsebéből öt darab jointot.)

JAMICAI: Izé, mennyi is ez zsetonban?

DÍLER: Ez az öt darab rakéta egy tízes. Igazán semmiség!

HIPOCHONDER: Kicsit gyanús ez így, hogy már be van eleve tekerve.

DÍLER: Ugyan, paranoiás vagy, csak a dolgotokat akartam megkönnyíteni, hogy ezzel se kelljen külön szarakodnotok. Ez a cég extra szolgáltatása.

HIPOCHONDER: PCP-mentes?

Díler kérdőn néz rá.

HIPOCHONDER: PCP, egy kémiai anyag, amit egyes dílerek hozzáadnak a fűhöz, hogy az jobban üssön. Bár gyakran pánikrohamot idéz elő. Szóval: PCP?

DÍLER: Garantáltan természetes az áru. De tudod mit, válassz egyet, és elszívom veletek itt, a liftben!

JAMAICAI: Nem kell túlzásba vinni, én hiszek neked. (Előkotorja a tízeuróst a farzsebéből, és Díler kezébe nyomja, amit az eltesz.)

DÍLER: Nem, ragaszkodom hozzá! Engem senki ne gyanúsítgasson! Ha nem jó az anyag, visszakapjátok a pénzeteket, díl? (És már találomra gyújtaná is meg az egyiket.)

HIPOCHONDER: Ne, várj, én nem szívhatok! A szívem. Mostanában elég sokat rakoncátlankodik. Időnként félrever, és ilyenkor elönt a hideg veríték, a karomba pedig fájdalmasan sok vér tolul. Nem szeretnék ilyen fiatalon szívinfarktust kapni, ugye megértesz!

DÍLER: Nem, nem értelek meg! Ezt el fogjuk itt és most szívni! (Megnyomja a stopgombot, és a lift megáll.)

HIPOCHONDER: Te teljesen meghülyültél?! Mi van, ha majd nem fog elindulni? Különben is, menjünk le az utcára, és majd ott kipróbáljátok, ha már annyira bezsongtál!

DÍLER: (meggyújtja a jointot, és mélyen letüdőzi a füstöt, majd JAMAICAI felé nyújtja a jointot, aki elfogadja, és szintén jó mélyet beleszív. Visszafojtott hangon) Ne okoskodj, ez egy igen jófajta anyag, talibán barátaimtól szereztem. Az amcsi fiúk is ezt szívják Afganisztánban. A természetgyógyászom pedig direkt marihuánát javasol szívtáji fájdalmak esetén.

Jamaicai Hipochonder felé nyújtja a jointot, amit az, némi hezitálás után, mégis elfogad.

JAMAICAI: (vontatottan beszél, és nagyon laza) Na végre, már kezdtetek unalmasak lenni a tudományos előadásaitokkal.

A jointot még egyszer körbeadják. Díler és Jamaicai szívnak, majd ismét Hipochonder kerül sorra.

HIPOCHONDER: Meg vagy őrülve?! Nekem már ez is sok volt.

A másik kettő még szív egyet-kettőt, majd végül elnyomják a csikket. Mindeközben egyre kifejezettebb lesz mindnyájuk arcán, viselkedésén a fű hatása, ami egyedül Hipochonder vonatkozásában nevezhető negatívnak.

HIPOCHONDER: Vazzeg, már legalább tíz perce úgy ver a szívem ettől a szartól, hogy mindjárt szétcsattan.

DÍLER: Szóval, hat az anyag! Jól van, jól van. Csak élvezd!

HIPOCHONDER: (egyre idegesebben jár föl-le) Nem érted, hogy mit beszélek? Nem bírok egy helyben… (Hörög tehetetlenségében.)

DÍLER: (Jamaicaihoz) Ez az ürge teljesen elveszítette a realitásérzékét! Tíz percről beszél, miközben tíz másodperc se telt el! Remélem, ez elég bizonyíték, hogy jó az anyag.

JAMAICAI: (elnyújtva beszél, igen cool, és ilyenkor „ej”- vagy „hej”-szerű, középzártan és hosszan ejtendő „e” töltelékhangot ad ki magából – ha kell, ha nem) Ej, most ti olyan unalmasak vagytok ezzel a viselkedéssel, mint két álszenteskedő meg paranoiás öregasszony!

DÍLER: Ő valóban, de én miért?

HIPOCHONDER: Istenem, már szétömlött a vér a jobb karomban! Szétpattogott az összes hajszálér! Látsz valamit? Kérlek, mondd meg az igazat! Ugye látsz! (Díler felé nyújtja a bal karját, aki megtapogatja azt.)

DÍLER: Hát… egy kicsit meleg!

HIPOCHONDER: Szarás. Most már mindegy, próbáljunk gondolkodni! Gondolkodjunk, gondolkodjunk! Orvoshoz kell mennem, nincs mese! Indítsd a liftet!

DÍLER: (megakadályozza, hogy a gombhoz érjen) Ilyenkor már nem dolgozik orvos, te hülye! De különben is, mit mondanál neki, hogy elöntötte a vér a karod egy slukk marihuánától?

HIPOCHONDER: Nem tudom, de az biztos, hogy eszméletemet fogom veszíteni. Meg fog állni a szívem, nem bírja a terhelést. (Dílerhez.) Nem tudom, miért, de benned valamennyire megbízom orvosi szempontból, mert legalább a kémiához értesz. Szóval, ha összeesek, azonnal adj elsősegélyt, rendben?

DÍLER: Esetleg, ha ez segít rajtad: tudok a közelben egy éjjel-nappali gyógyszertárat.

HIPOCHONDER: (hálakitörést kap) Köszönöm, köszönöm neked! Ezzel megnyugtattál, de komolyan!

Jamaicai már korábban kényelembe helyezte magát a padlón, Hipochonder nyugalma azonban nem túlságosan tartós. Ismét elkezd föl-le rohangálni a liftben.

HIPOCHONDER: Kész vagyok, most már teljesen kész vagyok! Lángol a jobb karom (Továbbra is a bal karját tapogatja.) , meg a szívem körül is! Szétömlött a vér!

DÍLER: Hülye, ez a bal karod!

HIPOCHONDER: (zavarodottan) Jól van, akkor a bal. Teljesen kész vagyok!

DÍLER: (elégedetten) Tessék, egy újabb bizonyíték! A kontroll teljes elvesztése, a testrészek összekeverése. Ez is csak azt bizonyítja, hogy jó az anyag.

JAMAICAI: (aki mindeddig igyekezett kikapcsolni a külvilágot, először szólal meg határozott hangon, bár továbbra is elnyúlóan ejtve ki a szavakat) Ej, kontrolláld magad!

HIPOCHONDER: (villámgyorsan Jamaicai felé fordul; hangjában, viselkedésében keverednek a könyörgés és az agresszió jegyei) Kérlek, mondd ezt még! Legalább ötször, hallod! Ettől megnyugszom. Ne szarjál velem, kérlek! Mondd már, mondd, hallod, te rohadék, csak mondjad már, mondjad!

JAMAICAI: (értetlenkedve) Ej, én ezt, amit te kérsz, hogy beszéljek neked valamit, hogy mondjak neked valamit, ej, én ezt természetesen mondom, nagyon szívesen, de ehhez csak az...

HIPOCHONDER: Ne beszélj itt össze-vissza, baszd meg! Baszogatsz?! Mondjad! Most miért nem akarod? Könyörgök! Ne szarj velem! Meg akarod hogy haljak?!

JAMAICAI: Én mondanám, ej, de hát mit mondjak??

HIPOCHONDER: (megragadván Jamaicai grabancát) Azt, hogy „kontrolláld magad”, azt baszd meg, hogy „kontrolláld magad”!

JAMAICAI: (elhülyéskedve) Ej, kontrolláld, ej, magad. Ej!

HIPOCHONDER: Baszd meg, ne így, csak elhülyéskeded az egészet. Úgy, mint az előbb, értetted, olyan határozottan és megnyugtatóan!

JAMAICAI: (Dílerhez) Ej, ez egy totál agresszív meg paranoiás öregasszony. Inkább indítsd a liftet.

DÍLER: (elindítja a liftet; Hipochonderhez) No, mi van, felpörögtünk?

HIPOCHONDER: Ne baszogass, jó? Te nem érzed úgy, hogy szétvet a szíved?

DÍLER: Nöm.

HIPOCHONDER: Már egész biztosan elkékült a bal karom. Lássuk csak. (Vetkőzni kezd.) Csak előbb a pulóvert meg a pólót... (Félmeztelenre vetkőzik, és mutatja Dílernek a bal karját.) No, látod? Nézd meg, baszod! (Semmi elváltozás nem tapasztalható.)

JAMAICAI: Ej, te tényleg paranoiás öregasszony vagy! Semmi se látszik, ej!

DÍLER: Íme, egy újabb bizonyíték, hogy jó az anyag: a delikvens már hallucinál is!

Közben leér a lift, amit a pittyenés jelez.

JAMAICAI: (száll ki elsőként) Paranoiás öregasszonyok vagytok, ej. Két paranoiás, egyik paranoiásabb, mint a másik, ej!

DÍLER: De hát kérlek, most én mért lennék az? Miért ez az általánosítás? Ő van beparázva, nem én! (Szintén távozik.)

HIPOCHONDER: Szétverem a mocskos képedet, hogy ilyen szarokkal tömsz! Még merészeled erre azt mondani, hogy jó anyag! Fogadok, hogy PCP-s volt! Hány óra van? (Utánuk ered.)

Sötét.

HARMADIK JELENET

Két feketeruhás, napszemüveges, rossz arcú férfi belép a liftbe, kezükben hegedűtokok. Szótlanul cselekszenek. Az egyik elindítja a liftet, majd néhány másodperc után megállítja. Hozzálátnak a hegedűtokokban található távcsöves puskák összeszereléséhez.

BÉRGYILKOS 1: (kissé elmerengve) Az élet, akár egy szalmaláng. Az egyik pillanatban még ott lobog, a másik pillanatban meg huss, elillan!

BÉRGYILKOS 2: Ja.

BÉRGYILKOS 1: Bevallom neked, én még mindig hányni szoktam minden egyes munka elvégezése után. Oké, tudom én, hogy ezek mind ganajrakások, akiket csak kinyírunk, de akkor is! Mégis csak Isten teremtményei, akiket megfosztunk a legdrágább kincsüktől!

BÉRGYILKOS 2: Ja. (Egy egész rövid pillanatra ezen elgondolkodik.) Végül is… ja.

BÉRGYILKOS 1: Persze asszonyra meg gyerekre soha!

BÉRGYILKOS 2: Soha.

BÉRGYILKOS 1: Vagyis ezeknek a ganajtúróknak megmarad a feleségük meg a gyerekük, ha van egyáltalán, tehát bizonyos kincseiktől azért ugyebár nem fosztjuk meg őket. (Kissé elgondolkodik.) Bár végül is, ha már meghaltak, tulajdonképpen mindegy nekik, nem?

BÉRGYILKOS 2: Ha úgy vesszük, ja.

BÉRGYILKOS 1: Néhány perc múlva ez az aktuális szargalacsin se fog többé mélyet lélegezni az erdőben, nem mehet soha már állatkertbe vagy kirándulni. Nincs többé se shoppingolás, se hóemberkészítés télen!

BÉRGYILKOS 2: (mindvégig helyesel, olykor ismétli társa szavait is) Nincs biza, ehe-ehe. (Nevet.)

BÉRGYILKOS 1: Se hagyományápolás!

BÉRGYILKOS 2: Mi?

BÉRGYILKOS 1: Hát hagyományápolás! Nem tudod, mi az, hogy hagyomány?

BÉRGYILKOS 2: Ööö, asszem, hogy nem.

BÉRGYILKOS 1: Szóval… hogy is magyarázzam el. A hagyományápolás az olyasmi, mint amikor valami hagyományosan létező dolgot bizonyos rendszerességgel megismétlünk, és ez által éltetünk.

Bérgyilkos 2 értetlenül, málé száját kissé eltátva néz.

BÉRGYILKOS 1: Vegyük például a Durindót meg a Gyöngyös­bokrétát. Azok hagyományunk részei, mert azok alkalmával dalolunk, táncolunk, és éltetjük a hagyományt.

BÉRGYILKOS 2: És akinek rossz a hallása meg botlábú, az nem lehet hagyományápoló?

BÉRGYILKOS 1: Dehogynem! Az elmegy ezekre a rendezvényekre, és hallgatja meg nézi, hogy mások hogy danolnak, táncolnak, és már ezzel is ápolja a hagyományt, érted?

BÉRGYILKOS 2: Értem.

Pár másodperces csend. Folytatják a puskák összeszerelését.

BÉRGYILKOS 2: És ami nem hagyományápolás, az mi?

BÉRGYILKOS 1: Hogy érted ezt?

BÉRGYILKOS 2: Hát például mi is rendszeresen teszünk el láb alól ilyen, izé, szargalacsinokat. Akkor ez is hagyományápolás?

BÉRGYILKOS 1: Hát, ha jobban belegondolok, tekinthetjük annak is. Habár abban nem vagyok biztos, hogy a dalolás és a táncolás kötelező részei-e a hagyományápolásnak, vagy nem.

BÉRGYILKOS 2: De azt mondtad, hogy elég nézni is a hagyományt, azzal is ápoljuk! Mi meg a távcsövön nézzük, akit lelövünk, és ha az hagyományápoló, végül is mi is azok leszünk valamennyire. Nem?

BÉRGYILKOS 1: Hát ööö, igazad lehet, de majd még utánanézek a Pallas Nagy Lexikonában.

Végeztek a fegyverek összeszerelésével. Egyikük elindítja a liftet, az kisvártatva meg is érkezik a legfelső szintre, amit a pittyenés jelez. Mindketten kiszállnak.

BÉRGYILKOS 2: Mindjárt nagyobb kedvem van az egészhez! A hagyományápolás szép dolog!

BÉRGYILKOS 1: Szép. Na, gyerünk!

Sötét.

NEGYEDIK JELENET

Mikulás nagy robajjal érkezik, becsörtet a liftbe, bevonszolja a puttonyát, megnyomja a földszint gombot, majd hogy megszabaduljon a vállára nehezedő tehertől, a puttonyt a földre ejti. Hallatszik, hogy néhány benne levő dolog összetörik.

MIKULÁS: Hogy a kurv… (Majd rezignáltan legyint.)

Amíg megy a lift, Mikulás dudorászik, a szakállát igazgatja, nézegeti a fenekét a tükörben, piszkálja az orrát.

MIKULÁS: (próbálgatja, hogyan fogja majd átadni a gyerekeknek az ajándékot; széles mosollyal, elváltoztatott, negédes hangon) Tessék, ez a te ajándékod! (Majd újra próbálja.) Tessék, ez meg a te ajándékod, te kis rosszcsont, te! (Kezével mintegy barackot ad a maga elé képzelt fejre, majd hirtelen ismét elkomolyodik az arca, nézegeti magát a tükörben.)

A lift problémamentesen megérkezik a földszintre, amit a pittyenő hang jelez. Mikulás vállára emeli a puttonyát, és el. Sötét.

ÖTÖDIK JELENET

Kedves ismerős 1 beszáll a liftbe. Megnyomja a 20. emelet gombját. Kisvártatva pittyenés, megáll a lift, megjelenik Kedves Ismerős 2.

KEDVES ISMERŐS 2: (tettetett meglepődöttséggel) Nahát, micsoda meglepetés! Szia, már ezer éve nem láttalak!

KEDVES ISMERŐS 1: (szintén tettetett örömmel, mosolyogva) Hát te vagy az? Szia, olyan ritkán találkozunk, pedig egy emeleten lakunk! Biztos téged is nagyon lefoglal a munka! És egyébként hogy vagy?

KEDVES ISMERŐS 2: Köszönöm szépen, én jól, és te?

KEDVES ISMERŐS 1: Köszönöm, én is jól vagyok. És mondjad már, mi újság van veled?

KEDVES ISMERŐS 2: Hát, semmi különös, dolgozom. És te?

KEDVES ISMERŐS 1: Én is dolgozom. De egyébként semmi újság.

KEDVES ISMERŐS 2: Semmi.

Mindketten mindvégig erőltetetten mosolyognak. Majd egyre kellemetlenebbé és kényelmetlenebbé válik a helyzet. Feszengnek. Kezüket tördelik, a gombokat babrálják. Néha találkozik a tekintetük, kínosan mosolyognak. A csend egyre kitapinthatóbb és kínosabb.

KEDVES ISMERŐS 2: (örömében, hogy eszébe jutott valami, mosolyogva kérdezi) És a gyerekeid hogy vannak?

KEDVES ISMERŐS 1: Nekem nem lehettek gyerekeim. Meddő vagyok.

KEDVES ISMERŐS 2: Jaj, bocsánat, elfelejtettem!

KEDVES ISMERŐS 1: Nem történt semmi.

A tehetetlenség egyre kínosabb, a lift pedig csak nem érkezik meg. Már nem is mosolyognak. Próbálják kerülni egymás tekintetét, de azért nem fordítanak egymásnak hátat. Hosszú pillanatok után pittyenő hang. Megérkeztek. Földerül az arcuk.

KEDVES ISMERŐS 1: Úgy tűnik, megérkeztünk! Hát örülök, hogy találkoztunk!

KEDVES ISMERŐS 2: Én is örülök.

Mindketten elhagyják a liftet, és ellentétes irányba indulnak el.

KEDVES ISMERŐS 1: Add át üdvözletem a férjednek!

KEDVES ISMERŐS 2: Majd átadom, szia!

KEDVES ISMERŐS 1: Szia!

Sötét.

HATODIK JELENET

Kispolgár hívja a liftet, majd miután az pittyenő hang kíséretében megérkezik, beszáll, és megnyomja a 20. emelet gombját. Észreveszi a firkákat, és megpróbálja lekaparni. Kisvártatva pittyenő hang, megáll a lift, és beszáll Vénkisasszony.

KISPOLGÁR: (negédesen) Keziccsókolom.

VÉNKISASSZONY: Jó napot kívánok.

Kispolgár a padlót szemlélve megpillantja a joint csikkét. Fejét csóválja, papírkendőt vesz elő, azzal veszi föl a csikket, megszagolja, belecsomagolja a kendőbe, és zsebre teszi.

KISPOLGÁR: Tudja, hölgyem, ez nem cigerettacsikk, hanem drog. Beviszem a rendőrségre, hogy mintát vegyenek, hátha kiderül, ki járkál a liftbe drogozni. Megmondtam én, hogy nem kellett volna eltörölni a halálbüntetést. Minden szipusnak a fejét vétetném! Akkor majd meggondolnák, hogy drogozzonak-e!

Vénkisasszony helyeslően bólogat. Kisvártatva pittyenő hang, megáll a lift, és beszáll tini fiú és lány, ügyet sem vetve a liftben levőkre, egymást nyalják-falják.

KISPOLGÁR: (a tinikhez) Titeket nem tanítottak meg a szüleitek arra, hogy a liftben illik köszönni az utastársaknak?

TINI FIÚ: Csákó, öreg! Most ettől jobban érzed magad? (Visszatér a lánnyal való foglalatosságához.)

KISPOLGÁR: Szemtelen suhanc. Az ilyeneknek mind a javítóintézetben lenne a helyük! Majd ott móresre tanítanának!

VÉNKISASSZONY: És ne nyaljátok itt egymást, nyilvános helyen vagytok! Nem szégyellitek magatokat?

A fiatalok rá se hederítnek, Vénkisasszony dühösen és megbotránkozva fordítja el a fejét. Kisvártatva pittyenő hang, Operaénekes lép be. Nem egykönnyen jut neki hely a szűk térben.

OPERAÉNEKES: (mély tenor hangon, szinte dalolva) Jó napot, hölgyeim és uraim! Szorítsanak már nekem egy kis helyet maguk mellett! Köszönöm!

A lift kisvártatva ismét pittyen.

KISPOLGÁR: (a többi utashoz, mintegy a „köz” hangján szólal meg) Ide már nem fér be senki, várjon a következő liftre!

Amikor azonban meglátja, hogy az ajtóban Halál áll, elhallgat.

HALÁL: Ki ítélsz eleveneket és holtakat, ne kíméld az álszent csürhét! Jó napot, s még több sötét éjjeleket! Nekem itt dolgom vagyon! (Bekászálódik a liftbe, bár a kaszája mindeközben beleakad mindenbe, amibe csak beleakadhat.)

OPERAÉNEKES: (Halálhoz) Oh, az úr szintén művész? Tetszenek ezek a verssorok! Tudja, én is művészféle vagyok, az operában lépek fel, engedje meg, hogy bemutatkozzam: Pavle Rotti vagyok. (Nyújtja a kezét Halál felé.)

HALÁL: (nem fogadja el a felé nyújtott kezet) Hitvány lélek, ki porhüvelybe vettettél, reszkess, mert nem kérdezlek, hogy megváltoztatnád-e élted, dolgomat végezetlen nem hagyom! (Heves gesztikulálása közepette a kaszával majd levágja az utasok fejét.)

VÉNKISASSZONY: Maga megőrült? Meg akar ölni mindnyájunkat?

A Halál halálhörgéssel vegyes nevetésben tör ki. A lift hirtelen magától megáll, és egy picit zuhan is, majd tartósan megáll. Az emberek, rémülten kiabálnak, csak Halál folytatja a röhögést.

HALÁL: Féljetek, hisz félnetek rendeltetett! Közel már a pillanat, amikor örökre elnémul a rémület!

TINI FIÚ: Nekem ez az egész nem tetszik. Gyere bébi, menjünk a tetőn át! Láttam már ilyet a filmekben. (Kirántja Halál kezéből a kaszát, és fölfeszíti vele a lift tetőszerkezetét, majd visszaadja a kaszát. Fölmászik, és kezét nyújtja a csajának.) Gyere, bébi, ez a rozsdás huzal minket még elbír! Ezekért meg úgyse kár!

Tini Lányt fölhúzza, mindketten el.

VÉNKISASSZONY: (térdre esik) Jaj, édes jó Istenem, segíts rajtam, még fiatal vagyok a halálra!

OPERAÉNEKES: Én mindig énekelek, ha veszélyben vagyok. Ez eddig még mindig bejött. (Teljes hangerővel egy áriába kezd.)

KISPOLGÁR: Segítség! Segítség!

HALÁL: (hahotázva) Hitvány remény, ki emberbe plántáltattál, hitegesd csak őket! Annál édesebb a munkám gyümölcse.

A lift zuhanni kezd – teljes a káosz, a hangzavar –, majd hatalmas robajjal földet ér. Sötét.

EPILÓGUS

Pislákoló világosság, majd a porzó háttérből előlép Halál, halálosan félelmetes megvilágításba kerül, és így, ott állva, a kaszájával, kissé bénán, elmondja saját ars poeticáját. (Egyébként Pressburger Csaba-Saul parafrazeált, Az emberiség legjobbjaihoz című versét.)

HALÁL:

Ember, ki lombját hullajtó fának
nem látja kérgét,
bővizű folyónak
molekulaszerkezetjét.
Ember, ki földeket igáz le bőszen
nem látván ziháló zokogását,
de boldog szeretkezését sem
a nép fiának, leányinak.

Hol vagytok, sok hős vitézek,
kik csak az időt múlatják hasztalan,
nem látván a barmok mellett
a pásztor kisunokáját,
kinek sóhajára dermedt csend a válasz.
Hol vagy, dicsőséges Fejedelem,
megszabadítója mideneknek,
vérrel fertezett leányanyák bosszulója,
megkínzott vének támasza.
Hisz nem szenvedhet tovább a pulya nép!

Hát ember, mosd ki szemedből a ködöt,
vedd észre, mire eddig nem pillanttál,
tégy igazságot, légy bölcs lovag,
nyíljék előtted végtelen látóhatár!

Sötét.

(VÉGE)