Ljiljana Jokić Kaspar: Négy kicsi nő

II. kép

A nappali Kasza Dafináék lakásában. Érzékelhető rendetlenség, a karfákon, a fotelekben szétdobált ruhadarabok, kipakolt bőröndök. Viktor szőke parókával a fején, feszes fekete szoknyában, hálós harisnyában, piros pulóverben, erősen kisminkelve katonai hátizsákba csomagol. Bőrönddel a kezében belép Kasza Dafina, és csodálkozva nézi.

Viktor: Mit bámulsz? Többé nem titkolom! Nem bírom tovább. Az leszek, ami már rég kellett volna, hogy legyek. Nézd csak, jól áll?

Dafina: Viktor, de te férfi vagy!

Viktor: Mától Viktória vagyok. Hazajöttem átöltözni, és irány a front!

Dafina: Lelőnek, te hülye!

Viktor: Nem harcolni akarok. Azért megyek, hogy könnyítsek a frontszolgálattal járó sok szenvedésen, kínon. Nem adnál kölcsön pár ruhadarabot? Nem igazság, hogy ebben a ínséges időben mindenért pénzt adjak. Tudod, hogy mibe kerül egy közönséges harisnya? A háború előtt fele áron volt kapható, és minőségesebb is volt. Kész ráfizetés.

Dafina: Ne tégy hülyeséget… Viktor, ne menj sehová… Hogy bűnözőkért, önző gazemberekért harcolj?! Ez egy rablóhadjárat, a mások pénzét kell elszedni benne, megölni a testvért és a rokonokat, kifosztani őket, amennyire csak lehet, lerombolni a házukat, elüldözni őket a szülőföldjükről. Ne tedd, kérlek! Hát nem gondolod, hogy a puskát meg is kell tölteni, és el is sütik mielőtt egy másik sülne el? Az egész történet piszkos és aljas. Bűnözőkért ne tedd kockára az életed!

Viktor: Azt teszem kockára, ami az enyém. Csak így menekülhetek innen. Mit bánom én, ha kicsit meg is kell játszanom magam. Nem vagyunk egyformák. És én például más vagyok.

Dafina: Azt hiszed, lesz alkalmad másnak lenni? Megölnek, elvágják a nyakad, mint egy tyúknak, éppen azért, mert te más vagy!

Viktor: A háború nekem lehetőség. Nem sokan vannak hozzám hasonlók. Ki mer női ruhában sétafikálni, abba a pokolba, a vágóhídra is elmenni, amit azok találtak ki, akik nem járnak szoknyában, szalonokban ücsörögve iszogatják hűvös italaikat és tapogatják beosztottjaik térdét?! Én az ő számukra aljanép vagyok, és ezért nem bántanak. Én kellek nekik! A pokolban segítőkre van szükségük, és most nem válogatnak. A haláltánc hosszan tartó lesz, és ők élvezik ezt a táncot. A világon csak egyetlen dologtól félnek. Attól, ami jó és nemes. Ezért van esélyem. Egy bárban fogok táncolni. Én nekik csak egy koszos buzi leszek, akinek fizetnek. Amikor elég pénzt kerestem, irány Új Zéland! Jelentkezem, ha odaértem. Veszek egy nagy házat és magamhoz veszem a hugocskámat is. Ugye eljössz?

Dafina: De mi lesz, ha elfog az ellenség?

Viktor: Inkább szopnak ők is, semmint hogy elessenek. Utána néztem, pontosan tudom, kinél kell jelentkeznem. Utána partizán meséket játszunk.

Dafina: Ez pokol lesz, érzem. A démonok a színen, ameddig csak a szem ellát. Látod, mennyi holttest Szlavónia szerte, és Vukovár? Minden nap dübörgés, felettünk szállnak át a repülők. Bombázás, öldöklés!

Viktor: Amíg csak teljesen le nem rombolták, vagy ember, pénz és minden ingóság híján nem marad.

Repülőzúgás hallatszik. Viktor megöleli, arcon csókolja. A parókát leveszi.

Viktor: Ne félj, tovaszállnak!

Dafina: Félek! Minden éjjel hallom a démonokat. Mind többen vannak. Éjjel a sötétben járnak-kelnek, behúzódnak minden zugba, szobába. Ha el nem űzzük őket, valamennyien elpusztulunk!

Viktor: Ne félj, démonok nincsenek, egér motoz csak a padláson. Ne aggódj, mi túléljük.