Cédulák, szárnyak
Draginja Ramadanski
Bogaraš III.
[Rajsli Emese: Régi Újvidékem]
SZÉGYEN. Nina, Nana és Nena nem mertek guggolva pisilni. Féltek a kullancsoktól és az egyéb bogaraktól. Nekem nem kellett letolnom a rózsaszín szatén bugyit, csak félrehúztam egy kicsit. Kellemes volt guggolni, főleg szélben. Jó volt nézni a terjedő aranysárga tócsát, ahogy csordogál a füvekre és bogarakra. Beárultak Mamanginának (így nevezték), hogy állandóan a krizantémokra pisilek. „Szégyelld magad – mondta a mama – „szégyent hozol ránk a vendégek előtt”.
PÓPA. Pavle bácsi, aki elhozta a gyerekeit Amerikából Bogarasra, csak három napot maradt ott velük. Nagyon hasonlított Angelina mamára, csak éppen kendője nem volt. A szobából, ahol rendszeresen gubbasztott, állandó szipogás és orrfújás hallatszott. Amíg borotválkozott, a kis asztali tükör folyton félrebillent. Angelina mama ott állt az ajtó mögött, és istenfélően tartotta az előkészített lavórt, törülközőt. Szerette hallgatni, ahogy borotválkozás közben az „És megszülé Emmánuelt” énekeli.
ARCSZÍN. Mindhárom kislány és a fiú is rózsaszín arcbőrű, puha, kövérkés gyerek volt, arany fürtökkel és égszínkék szemekkel. Sokat ettek, két tányérral is a szentjánoskenyeres tésztából. És sokáig tudtak egy helyben ülni, angolul és oroszul csevegve. Így beszélnek Chicagóban, magyarázta Angelina mama. Velünk szerbül beszéltek. Magyarul is tudtak. Nina, akinek már apró mellei nőttek, kihívóan udvarolt Misikének. „Misi, te szeretsz en…” Ilyenkor Misike menekülőre fogta, Nina meg utána kiáltotta: „enni káposztát?”.
HARMONIKA. A tata előkereste valahonnan régi harmonikáját, és tanítani kezdte mindannyiunknak a fogásokat. A mama a szentjánoskenyeres tésztán kívül galamblevest is főzött. Én már nem mosok fogat, nincs fogmosó poharam se. Mi négyen, lányok, a dupla ágyon alszunk. A mama Nickkel a heverőn, a tata pedig fütyürészve átköltözött a konyhába, a tágas jászolba, a tyúkok mellé, egy suba alá.
KALAPOCSKÁK. A három nővér félt a napsütéstől, mindig eltakarta arcukat a tenyerükkel. „Nem szabad leégnünk, szeplőink lesznek”. Angelina mama ugyanahhoz a jó varrónőhöz vitte őket, a mezőn át, hogy kalapkákat varrjon nekik, rózsaszín szaténból. Nagy lett mindegyik, az orrukig csúszott és állandóan félreállt. Nicknek pedig rengeteg szeplője lett, amiért titkon könnycsordulásig irigyeltem.
SÓSÉK. Az első hó ellenállhatatlan, még ha lány is az ember, vagy ha mint a kisujja, olyan magányos. Ha nincs szánkód, marad a saját készítésű csúszka. Csúszkát készíteni könnyű, csak egy kancsó vizet kell a gyalogútra önteni, vagy a havat kell sokáig-sokáig csuszolni a cipő talpával, míg végül, apránként, fekete és tükörsima nem lesz a korábban még porzó fehérség. Az első csúszás után következik a második, a többit már számolatlan. Ninának, Nanának és Nenának van korcsolyája. Otrombák voltak, csikorogtak, vastag élük végén fogazott fékkel. Nick cipőjére egy felcsatolható fémszerkezet került, olyan mint egy protézis, állítható hosszal és szélességgel. Én hangtalanul siklom Mamangina szobapapucsában, annak a talpa selyemsimaságú. Mély és meleg, párja vesztett harisnyákkal kitömött, le ne csússzon a lábamról. Misike mestere a finom, apró ugrásoknak, sőt, még a kecses piruetteknek is – az apja kocsiscsizmájában csúszkál, sarkán ezüsthangú vaspatkóval. Ő a korizás koronázatlan királya. Az anyukája, Sós néni, teával és forró, fahéjas fánkkal kínál bennünket, miközben Mamangina pálinkával dörzsöli dermedt ujjainkat. A szépen berendezett budiba megyünk pisilni, a művirágosba, mindenki egyszerre, ott toporogva az ajtó előtt. Átfutok a sínen, elmegyek Sósék budijába, remélve, hogy így mindenki érteni fogja: Misi is, meg minden, ami vele kapcsolatos, nagyon tetszik nekem.
ZARÁNDOK. Pavle bácsi egy repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette az Atlanti-óceán fölött. Nicknek nyoma veszett az idegenlégióban (ezt nemrég tudtam meg Misikétől, akivel a zentai piacon találkoztam – úgy tűnik, jó barátok lettek és maradtak). Nina egészen fiatalon meghalt leukémiában… Nena és Nana középkorúak lehetnek, Amerikában élnek. Próbálom őket fölkutatni az interneten.
Amikor a gyerekek visszatértek az anyjukhoz, Angelina mama folyton csak imádkozott. Még egy kis szobaoltárt is összeeszkábált. Állandóan zarándokkirándulásokra járt, és a vezetékneve elé odamondta a Zarándok előnevet. A tatát ritkán látogattuk. A Sós szomszédasszonytól kapott ebédet. A dupla ágyas szobában minden változatlan maradt. A maci is a bizsukkal, a bársonymadárkák is. Amikor rosszallóan megjegyeztük, hogy Angelina mama már megint Krisztus sírjánál van, a tata bizonygatta, hogy jól van ez így, olyan ő, mint egy fecske…
És a bogaras orosz nő… Csak azt tudom, hogy időnként írt anyámnak, és az angyalkái iránt érdeklődött. Egyik levele után anyu sokáig sírdogált.