Cédulák, szárnyak

MELISSZA LEVELE.

Kedves Vera!

Anya kórházba került, nem tudjuk, mikor javul fel annyira, hogy itthon ápolhassuk, de míg tegnap az ágyánál ültem, bejött egy szimpatikus nisi ápolónő, akit Ljiljanának hívnak. Boldog volt, hogy valakivel szerbül cseveghet. Anya is örül, hogy társaloghat vele, azt mondja, igazi pihenés számára, ha nem kell angolul beszélnie. (Valamelyest meg is értem őket, mert Nana néni hozzánk jövet mindig szerbül beszélt.) Ljiljana ennek a levélnek a lefordítását is azonnal elvállalta. Nagyon szeretném megtalálni azt a leveledet, amelyben átfogóan leírtál mindent, bár még így is sok részletére emlékszem. Kérlek, mutasd meg családodnak is ezt a levelet. Ha jól emlékszem, említést tettél egy nagy arcképről a zongora felett…
Szeretnék elmesélni valamit arról a fél napról, amelyet, megszakítva a dunai kirándulást, Újvidéken töltöttünk. Tudom, az a hely milyen fontos a te családodnak is. Mintha hajós látogatók fogadására épült volna a város: a folyó bal partja sík és könnyen megközelíthető, alkalmas kerékpározásra, kerttelepítésre, csellengésre és sietős sétára egyaránt. Aztán a házak izgalmas sokfélesége, egy részük tetőzete mintha mézeskalácsból volna (mint a mesebeli vasorrú bábáé!), lekerekített, kalácsszerűen formázott cserepekkel, az újabb épületek viszont, mintha fröccsöntött műanyagból készültek volna. Kis sétát tettünk a parton, majd egy gyönyörű park felé tettünk kitérőt, és szerettük volna minél tovább elodázni a hajóra való visszatérést. Szerencsénkre a folyó éppen hajózható volt – vezetőnk említette, hogy az aszály és az alacsony vízállás miatt hajókirándulásokat kellett lemondaniuk (meg aztán, ami nem oly látványos, azt a víz befedi). Valahol olvastam, hogy a vonatablakon át való szemlélődés a tájkép befogadásának klasszikus módja, én mégis inkább úgy gondolom, hogy ennél jobb a kajütablak mögüli leskelődés. Még inkább nézelődni a fedélzetről, ha nincs nagy hőség: látni azt is, ami szembejön, ami a közelben siklik el, kísérni lehet a folyamatos jelenetváltást. Mintha az idővel versenyeznének a visszapillantó tükör metaforái, miközben az eljövendőt teljes sötétség fedi. Valamiképpen úgy érzem, az áramló folyónak, az utcához hasonlítható, bizonyos mértékig következetes és felismerhetőnek kell lennie… Mindenestre szeretnék hosszabban időzni Novi Sad-on, tetszik, ahogyan ez a név angolul hangzik: a Novi mint szupernóva, és Sad mint szomorúság. Mint aki felrobban, az egész eget fényességgel tölti meg, s ettől lesz boldogtalan. Ne haragudj, elkalandoztam kissé.
Jeffel jövőre észak-oroszországi barangolásra készülünk – bár családunk nem Szentpétervárról származik, az útikönyvek fotói eszembe juttatták felmenőimet. Remélem, anya addigra felépül, s velünk tarthat! Ő már csak kevés orosz szóra emlékszik, tehát valamennyien ugyanabban a cipőben járunk majd. Onnan is jelentkezünk.
Vigyázz magadra, anya forró üdvözletét küldi. És azt üzeni, hogy imádkozz érte.
Szerető Melisszád

< második levél | mesekönyvek >