Brestyánszki Boros Rozália: Fanyar ódium
9. Szkepszis

Rita, Gál.
A szerkesztőségben.

RITA: Mit beszélsz?

GÁL: Nekem is meg van kötve a kezem.

RITA: Hogy értsem ezt?!

GÁL: Figyelj, nekünk ő a fenntartónk.

RITA: Az önkormányzat.

GÁL: Az ugyanaz.

RITA: Mit akarsz mondani? Hogy el kellene vállalnom?

GÁL: Nem, nem ezt akarom mondani...

RITA: Hanem? Beszélj világosan, mert semmit sem értek abból, amit itt összehordasz nekem.

GÁL: Rita, ezt így nem lehet folytatni.

RITA: Hogy?

GÁL: Olyan vagy, mint egy véreb, ha valamire ráharapsz azt el nem engeded többé, de ez nem így működik.

RITA: Mit csinált veled? Téged is megvásárolt?

GÁL: Dehogy. Csak néha a forrófejűség drágább mint egy kompromisszum.

RITA: De, megvásárolt. Azt akarod mondani, hogy el kellene fogadnom a rohadt pénzét és beállni a csatlósai közé... Fel akarsz mondani nekem?

GÁL: Ugyan, Rita...

RITA: Nézz rám! Ki kell rúgnod?

GÁL: Nem.

RITA: Jó.

GÁL: Még.

RITA: Mikor?

GÁL: Jobb lenne, ha nem volnál ilyen makacs.

RITA: Válaszolj.

GÁL: Mész fejjel a falnak...

RITA: Ne beszélj félje. Dolgozhatok tovább vagy mennem kell?

GÁL: Nem kell menned. Csak kérlek...

RITA: Ne folytasd. Értem. Egyelőre maradhatok, igaz?

GÁL: Igen. Tudod, hogy én mindent...

RITA: Tudom, Gál. Akkor viszont hívd be egy élő beszélgetésre.

GÁL: Ne csináld ezt.

RITA: Ha azt akarod hogy maradjak, akkor bízz bennem és hagyd hogy csináljam a dolgomat úgy, ahogy a legjobban tudom.

GÁL: Én feladom. (indul el)

RITA: És Gál!

GÁL: Mi van még?

RITA: Köszönöm.

<| 8. Az ajánlat || 10. Rezulúció |>