Jódal Kálmán: Etil-vanillin

L. O. V. E.

XO a műmezőn.
Elkékült ajkakkal, tetszhalottan, lehunyt szemhéja mögött környezetbarát szentjánosbogarak.
              Süppedj a pinkszín fűszálak közé.
              Reciklálódj.
              Szeretlek.
              Így, kábultan, holtan.
              Így, a romboid alakú mazoplasztikmezőn.
              Kontaktlencse-csapadék csorog végig arcán, kabátján.
              ZW szigetelőszalaggal a damil-szégyenoszlophoz kötözve.
              Elkékült ajkakkal, csipkehúsában krómozott nyílvesszők. Vénusz-Légycsapók őrzik nyugalmát.

              ctrl+a

              XO a háttérben. Bekerítve, kezében fekete lepel csattog.
              A semmi közepén ZW. Arccal a tükörasztalra borulva, műszálas haja összevegyül a sík felületen szétszórt, tetszhalott papírrózsákkal.
              Négyméternyi Tungsramcsillagos ég.
              Onnan szemerkél a kontaktlencse-csapadék.
              Dögölj meg.

              Ctrl+end

              Egymásnak háttal, bőrfotelekben, rubint-kalaptűkkel átszúrt arccal, hattyúkezükben fajanszcsészével, ír kávét kavarva.
              Neonkék Le Corbusier-biomezőn, szemlehunyva.
              Egymáson, egymással, egymásban, egymásnak hátat fordítva.
              Damilszögesdróttal egymáshoz kötözve, hisz szentek, szentek, vazze.
              A tükörteremben, magukat, egymást elveszítve.
              A Borostyánszobában, láncokról lógva, a szétnyíló tépőzár-padlót fürkészve.
              Együtt, egymás mellett, egymás helyett.

              Ctrl+c

              Pulzárokkal a szemhéjuk alatt, négy méter magas Man Ray-égbe préselve.
              Tudják, érzik, felszabadultak.
              Bekerítve, lehatárolva, belső szabadságnyalábokban tocsogva.
              Sztaniolba csomagolt többismeretlenes boldogságzóna.
              Elkékült, összepréselt ajkakkal a műpázsiton, suhanó Graffiti-árnyak által tarkón lőve, rózsát zabáló tetszhalott katonák, szívükbe, arcukba, bordáik közé döfött rubint kalaptűvel.
              Óarany keretben, morzsolódó negatív polaroid-emlékmozaikok örvénylenek a sötét anyagban, a legsterilebb, leghaloványabb érzelemzúzalékoktól megfosztott, lágyan dezintegrált, otthonos, bekerített szaloncukor-porcogós gázkamra origami-méhében.
              Borotvával átvágott rubinvérszín torokkal, háttal egymásnak a krémszín bőrfotelekben.
              Damillal összekötözve, damillal kereszrefeszítve a havazó képernyő előtt.
              Talpuk alatt roncsolt játékbabák a fluid kockában, folyékony tükörrózsákkal szemhéjuk mögött.
              Műszálas emomezők talaján bóklászva.
              Szintetikus harapás- és karmolás-nyomok a lüktető, izzadt dermafelületeken.
              Egymással, egymás nélkül, egymásban, egymást elveszítve.
              Kezükben fajanszcsészével, ír kávét hörpölve, nyirkos Lego-barlangokban alvadt rubintvérrel bekenve kúsznak, hisz szentek, szentek, vazze.
              XO lőtt rózsasebbel a halántékán.
              Süppedj, elkékült ajkakkal.
              Reciklálódj.

              Minimalizálás, jobb egér, új, Microsoft Office Word Dokumentum, bal egér

              ZW tükröt helyez a tetszhalott nyelve alá, és a formatervezett vadvirágok közt térdelve ujját a szája elé helyezve mutatja: csend, csend, silence, hisz szentek vagyunk, rózsakorbácsos, Hundertwasser-fajanszszentek a zuhogó kontaktlencse-csapadék tócsáiban ázva, szintetikus csókok borította szegecselt műbőrünkben, persze, persze hogy kilépünk egymás életéből, de itt és most szeretlek, hisz szentek vagyunk, szentek, vérrubintszín, agyonvert csipkeszentek.

              Crtl+a+Del

              Szeretlek.
              Dögölj meg.
              Mellettem elférsz.
              Marinirált félelmeid immár az én rettegéseim.
              Itt vagyok.
              Vagyok.
              Nikkelből, iszonyból, sóhajból, vanádiumból.
              Összetartozunk.

              Never Forever

< Magnézium | Kizsarolt másvilág >