ELSŐ RÉSZ

Első jelenet
 
A közönség a "mocsárban" ül, a lápszél, a falu és a kúria a színpadon, ill. játéktéren helyezkedik el. Minden zaj, vagy zene, mely a lápról, vagy azon túlról érkezik, értelemszerűen a közönségből, illetve mögüle hallatszik. Így például, mielőtt bármi más, diszkrét, halk béka-brekegés és nádsusogás illusztrálhatja a környezetet.
Estély a lápszéli kúriában. Kosztümös, púderes, rizsporos bál, commedia dell'arte stílusban, mégis kortalanul, vagyis stílustörésekkel teletűzdelve. Mindenki önmagában egy-egy jelmez. Mint egy színházi próbán, ahol még előkerülhetnek a zippo-gyújtók és Camel cigarettásdobozok, vagy véletlenül, valakinek a fején ottfelejtődik egy walkman-fülhallgató. Mobil-telefont azért ne. (Legfeljebb csöröghet, de ne látsszon). A bálozók között egy tyúk téblábol.

Zene, gesztusok kollázsa, próba-lezserségű hevület, mely később egyre nő. Félszavak, libidó.

MESÉLŐ (messziről érkezhetett, mert piszkos és megviselt):
Lápszéli, esendő vidéken, nedves egyformaságban
Hová lépni nem, csak nézni lehet, áll a kúria.
Szerény, de tetején még egy emelet.
Laknak itt, persze. Olykor zajos a háznép és vidám:
Kemény fedelű felhők alatt lopva él,
Mint megannyi szemet hunyt gardedám.
Olvatag hold alatt bálaznak, s nem számít,
Pohárnok vagy szolga tölt-e a kehelybe csordultig bólét,
S mely ott mulató rangos vendég vadászik épp elhullajtott mazsolaszemre cifra ölben.
A forgástól kéken táncol az ér a bokákon ilyenkor hajnalra,
Amikor por-pomádés laza mozdulatban fehér foltos csipkék úsznak,
S a szédült pihenés előtt lassan, még egyszer körbejár egy testrész:
Mintha gödörbe esett volna, kétségbe esik a vágy rajtakapva,
Mikor egy fiatal, fáradt hölgy a pamlagról felnéz...
SZELÉNÉ (kibontakozik az őt ostromló udvaroncok karjai közül): Valaki szólított, érzem. Theia, Theia, anyám, mondd meg, ki lehet az?
UDVARONCOK (összesúgnak): Tea?!
BUTTADEUS (bárgyún áll mellette immár mint vadász. Enyhén részeg): Az anyád? Hogy szólíthatott volna az anyád?
SZELÉNÉ: (végigméri): Tudom, hogy nem az anyám volt. De ő tudja, hogy ki volt az. Az apám is tudja, Hüperion. Meg a fivéreim is, Héliosz és Éósz.
BUTTADEUS: Csak te nem tudod, persze. De ne bonyolódjunk bele, mert ők nincsenek itt, én meg úgy sem mondhatok többet, mint hogy nem Endümion szólított.
SZELÉNÉ: Nem Endümion?! (Elgondolkodik) Hát akkor vajon ki nemzi nekem Naxoszt?
UDVARONC (értetlenül tekintget, kikről is lehet szó, aztán tánclépésben közeledve): Nem folytathatnánk, mi ketten?
BUTTADEUS (félreérti): Velem ön már befejezte, mielőtt elkezdte volna...
SZELÉNÉ: És mi lesz Naxosszal?
BUTTADEUS: Hát az, hogy várnia kell a fogantatásra, mert Endümion, a leendő apa jelenleg éppen hét és fél éves.
SZELÉNÉ: (álmodozva): Fiatal még a szerelemre. De én mégis érzek valamit... Azt mondanám, ki kell mennem... hisz születőben a holdvilág... La luna... és a park, és aki onnan szólít... "Sípjának holdárnyéka titkos fonál"...ah, csak egy régi eposz... Csak foszlányok. "...a kivetett hálóban mósusz zsizseg..." La luna latina... (észbekap) Uránosz és Gaia! Nagyapa! Föld-nagyanyám! Küldjétek Őt nekem, még ha nem is Naxoszt nemzi velem! (Kitépi magát a köréje fonódó udvaroncok öleléséből és kirohan, majdnem fellöki a Nagyöreget, aki ekkor lépne be).
NAGYÖREG: (olyan, mint gyermekrajzokon az Isten, bár már néha szalajt. Egy ideig ácsorog a bálozók között, majd megpillantja Buttadeust): Ismerlek én téged, Buttadeus, a vándorvadász! Mesélj! Mikor lélegezted be a Szahara porát? Hát a Kilimandzsáró havát mikor láttad? A Magas-Tátra ákombákom fáit, ahol a vaddisznók járnak? Vagy a Mitnekemti Kárpátok vadregényes bérceit, aztán Montenegró kasztrált... kasztra... karsztjait? Hát érezted-e utadon, hogy...
BUTTADEUS (félbeszakítja): Igen, épp elégszer, olyankor kerestem egy fát. (Összeölelkeznek). Öreg, nem baj, ha tudod: most egyelőre itt maradok. És nem is akármilyen elintéznivalóm van. De csak addig lehetek itt, ameddig Ő, aki kitalálta, hogy mi a feladatom, újból útnak nem indít. Ugyanis Zeusz vándorló tehene legete... lebegete...
NAGYÖREG: Az, amelyiket úton, útfélen az a bögöly bökdös, az a tehén letegebe...?
BUTTADEUS: Igen, Io ...lebetegedett. Eddig ő hozta-vitte a híreket, persze amellett, hogy kötelezően vándorolgatott ide-oda, de meghűlt, amikor átúszta a Boszporuszt. Megint valami szerelmi história. Helyette álltam be futárnak. Na de hogy kerülsz e bálba mindjárt a történet elején, sőt, hívatlanként? (súgja) Azért nem kell ám tudnod róla, hogy engem a Nemlétező kűldött...
NAGYÖREG: Ki?
BUTTADEUS: A Nemlétező. S azt sem kell tudnod, hogy kettős szerepet játszom! Különben, Ő is itt van már, hallom, ahogy pikulál. Annyit megmondhatok, hogy valami "kerítésről" lesz szó.
NAGYÖREG (mintha hallaná a furulyaszót): Aha. Hatlukú... (körülnéz) Kerítésről?
BUTTADEUS: Ne vedd sértésnek, de a Nemlétező zenéjét te nem hallhatod. (Vállonveregeti) Te csak egy sajátmagadat cipelő öreg szamár vagy. S ha már állatokról van szó: akárki nem helyettesítheti ám azt a legetebe... dett... tehenet sem. Azt csakis én tehetem, Buttadeus, a ...bolygó vadász. (Imbolyog).
NAGYÖREG: Hát, megharcoltál a nevedért! Különben, örülök, a kettős szerepednek is... de ami engem illet, én csak Hliodárszázáért jöttem, ugyanis beszökött a palotába. Ezt a férjeura újságolta az imént a faluban, s ő is küldött ide, hogy zavarnám haza az asszonyt.
BUTTADEUS: Hlioszar...
NAGYÖREG: Hliodárszáza. Vadal, a pákász felesége. Régen átváltozóművész volt, rendszerint valamilyen háziállatként jelent meg, ha nem akarta, hogy felismerjék. Gyanítom, hogy most is. De kijött már a gyakorlatból, s egy spontán visszaváltozás után könnyen rajtakaphatják. Ha pedig megmarad állati formájában, levághatják és megsüthetik. Megyek hát, meg kell találnom.
De nem mozdul, egyre bólogat, toporog a zenére, Buttadeus meg lassan arra fordítja a Nagyöreg fejét, amerre a tyúk járkál. Egy ideig csendben álldogállnak, nézegetik, majd az öreg lassan megpróbálja becserkészni. A zavarászás váltakozó szerencsével történhet, a végén azonban eltűnnek a színpadról.
Megváltozik a szín, látható lesz a kúria melletti park, ahol Szeléné megigézve lépked. Megszólal a "közeledés" zenéje, a bál zsivaja fokozatosan elhalkul, távolabb feltűnik a Pán furulyás sziluettje. A park fái táncolhatnak is - válaszként a báli táncra -, megelevenedhet az egész kültér.
MESÉLŐ: Az istenektől ismert tovább vár rejtekén,
Sípjának holdárnyéka titkos fonál.
Nyugodt a Kör, a kivetett hálóban mósusz zsizseg,
S lazán fonódva már langyosodik, hangtalan jajjal
Otthont teremt egy lakóját váró puha kosár.
Szövetség kötődik, élő szövet. A levegő megmozdul,
A park fái lengve, millió apró részecskét hajtanak
Egy, a teremtés óta várakozó csillagrétre,
Hol a hír, mint a gondolat száguldja végig
Forró napszelek zúgó öntözőit:
Fiú fogan az ókori tölgy alatt.
A nász maga a közeledés. A zene a csúcspontig hevül, majd egyszerre elhallgat.
 
 
Második jelenet
 
A falu tere, illően sáros és szeméttel teli. A térbe egy utca torkollik, ezen jönnek befelé Kamill, a púpos cseléd és Illangó. Kamill egy ütött-kopott biciklit tol melynek a csomagtartóján kisebb zsák van, a lány pedig egy malacot vezet pórázon. A téren egy kút áll, itt lebzselnek a falubeli asszonyok. A bevonulás táncszerű, de hétköznapi. A másik oldalról Vadal, a főpákász siet. Néha elborzadva körbepillant.
VADAL (már előre vádol): Kamill! Ha a kastélyból jössz, hogy-hogy nem láttad a feleségemet?
KAMILL: Ki mondta, hogy a kastélyból jövök? És honnan tudhatod, hogy láttam-e?
VADAL: Megérzés. (Szimatol) Én megérzem.
KAMILL: Á, ez csak Illangó.
ILLANGÓ (megpróbál nem tudomást venni a szagára történő utalásról): Épp makkoltatni voltunk.
VADAL: A feleségem még május végén eltűnt, azon a bizonyos estén, amikor a kúriában bált rendeztek. Lehet, hogy szokás szerint beslisszant a vendégekkel, macska, kutya, vagy valamilyen szárnyas alakjában. Féltem őt, mert ha elkapják, le is vághatják, megsüthetik, és így tovább... Ó, ha sejthettem volna, hogy egy átváltozóművész ekkora bonyodalmat okozhat nekem! (Gyanúsan néz a malacra).
KAMILL: Egy frászt. Ez a miénk, Illangó neveli. Egyébként is, ami Hlioszar... ami a feleségedet illeti, mindenki tudja, hogy ő a falu hírszerzője, így hát nem is ott szaladgál, ahol a többi állat.
VADAL (fintorogva egy lépést távolodik Illangótól): A neve Hliodárszáza. Különben a Netopír család sarja, apja lúd-tenyésztő volt valahol északon. Ott tanulta ki a szakmát, summa cum laude. Úgy tudom, átváltozás közben a vére is cserélődik. Csak azt nem tudom, miféle tartályt dugdos olyankor a háta mögött. De hamis az a hír, miszerint e mutatványhoz bálnatetveket, vagyis lidércrákokat - laemonipoda - fogyasztana. Ezt csak a rossz nyelvek találták ki.
KAMILL (csodálkozik): Időközben latin leckéket vettél? De, csak hogy tudd, e rövid ismertetővel, meg a mindig különböző módon, és különböző helyekre ürítő feleségeddel sikerült elérned, hogy még fiatalon elszegődjem a kúriába cselédnek. Csak most elfelejtetted megemlíteni a lábbal való lúdtömés technikáját, miközben az ember a liba fülébe kapaszkodik.
VADAL: Valóban, ez egy hibrid fajta, a württembergi állattenyésztők sok éves génkísérleteinek eredménye. E libáknál alkalmazható a lábbal való tömés módszere.
ILLANGÓ (tudálékos): A szárnyasoknak melegebb a vérük, mint az emberé, ezen kívül a bél-flórájuk másmilyen fermentáló anyagokat tartalmaz.
KAMILL: ...meg kloakájuk van és fosnak. De mondd, tulajdonképpen miért keresed a feleséged? Hisz egyszer két évig ugróegér volt a Rádzsásztáni sivatagban, majd közvetlenül az elpusztulása előtt sikerült vöröspandává változnia. Akkor úgy vélekedtél, hogy bárcsak maradna még ott öt évig, hátha elefánt lesz belőle, s akkor haszonállat fejében hazahozhatod...
VADAL: Tévedésből került oda, rossz hajóra dobta fel Buttadeus a tarisznyát, amibe beletettem. Eredetileg Dél-Franciaországba szeretett volna utazni, hogy ott flamingóvá változhasson. Phoenicopterus roseus. Egyébként csak nyaralni ment volna.
KAMILL (csodálkozik a latin kifejezésen, ami Vadal szájából fölöttébb furcsán hangzik): Vagy úgy. Buttadeus, az imbolygó vadász már akkor is itt keringett a környéken?
VADAL: Igen. Akkor azt mondta, Transzmániából jön.
KAMILL: Szép hely. (Gyanakodva) Azok a havasok...
ILLANGÓ: (A fentebb elhangzottakra gondol) Pfújj!! Egy egér volt a felesége!
VADAL: Szagra, valóban sokkalta szerényebb volt önnél!
KAMILL: ...és vajon miféle hírt vársz most Hliodárszázától? (Örül, hogy sikerült kimon-dania).
VADAL (hisztérikus): A feleségem famíliájától hallottam, hogy valamit rebesgetnek, miszerint a lápon, nemsokára egy lúdvérrel táplálkozó Góliát jelenik meg, aki kiolt minden vízi életet, ő maga uralkodik végig a dombháttól egész a lápontúlig, és időnként villog, meg fütyül... Szóval, úgy eltünteti a lápot, mint temetőcsősz a hullát.
KAMILL: ...villogott az idáig is.
ILLANGÓ: Most meg épp fütyül. Halljátok?
(A távolból vonatfütty és halk zakatolás hallatszik).
VADAL: Így jött, hogy nejem, Hliodárszáza, lévén lúd-tenyésztő, plusz még észak-ó-felnémet származék, szívesen kihallgatta volna a beszélgetéseket ott, azon az estélyen, a kúriában. Hátha valaki még informáltabb az úrasszonyék társaságából. Mert mi lesz velem, ha ez a botor szellem-góliát kiirtja a nádast? Pákászaimmal együtt magam is munkanélkülivé válok. De ami még nagyobb baj: hová menekülök, ha akutizálódik bennem a horror vacui? És hol van még a leendő pszichikai támaszom, a Toricelli higanyoszlopa! (Illangó felé tesz egy lépést, de a szagától meghátrál és inkább egy biztonságos házfalnak támaszkodik).
ILLANGÓ: (kissé sértődötten): A tériszony nem válik hevennyé, az a lélektani háttértől és alkalomtól függően periodikus attack-okban, azaz időszakos rohamokban jelentkezik.
KAMILL: Botor Góliát?! Á, az csak lidérc. (Sorolja, mintha valaki más beszélne) Bolygótűznek is nevezik - Ignes fatui -, olyan kiválóságok tanulmányozzák majd, mint például Bessel a csillagász, vagy Knorr, kievi egyetemi tanár, Filopanti, a filozófus Bolognából, de nem utolsó sorban Tschudi, a Brazil Tudományos Akadémia tagja. A lényeg, hogy szerves anyagok rothadásánál egy hidrogénnel és foszforral teli légnemű test képződik a vízfelületen, mely a levegőn magától meggyullad s ahol ez bekövetkezik, ott egyszerre zöldeskék árnyalatban kezd derengeni a vízfelület, sőt, - s ezért is hívják bolygótűznek -, e vészterhes lidércfény vándorolhat erre-arra, futkoshat a látóhatáron, hogy azt hinné az ember, meghibbant strixek és strigák, éji szárnyasok, ciromba baromfiak, hegyesfülű succubusok, vagy vörhenyes vulkán-szusszanások rohangálnak a lápon... (önmagán is csodálkozik) De ezt még senki sem tudja. Egyszer azt álmodtam, hogy egy láp-lecsapoló szolgája vagyok, onnan az egész. De mondhatom, az avas szalonna segít a dolgon. A teli gyomor nyugtat. Másrészt, attól kevésbé érezni a mocsár bűzét.
VADAL (aki Illangóval együtt, egyre fokozódó aggodalommal kísérte a beszámolót): Ez még szörnyűbb, mint hittem volna, ha jól értettem... (Illangóra sandít fintorogva) Jézus! Azt mondod avas szalonna? Attól kevésbé érezni a...
ILLANGÓ: No, hagyjuk a modern próféciát. Elviszem haza Benjámint.
Elvezeti a malacot. A kút mögött, a háttérben egy női alak látszik elosonni, de hirtelen, mint-ha hasbavágták volna, előrehajol, majd szótlanul elterül a földön. Illangó feléje siet, egy pillanatig egymásra merednek, majd a nő elhárítva a segítséget, kivonszolja magát a színpadról.
KAMILL (szétnéz): A kúriában megtudtam azért egyet-mást. Az úrasszony maholnap szülni fog. Buttadeus intézkedett.
VADAL: Az imbolygó vadász? Nála még létrejöhet merevedés?
KAMILL: Ő csak utat nyitott a történéseknek. Az apa tehát kétséges. Nem is látta senki. Másrészt viszont hány anya neveli egyedül gyermekét! Úgy, ahogy jómagam is Illangót... De a legvigasztalóbb jel, hogy még egy, a szeplőtelen fogantatást boncolgató cikk is rákerülhetett a Középosztály, Középkor címlapjára. Íme. (Nyomatéknak elő is vesz egy példányt a sajtótermékből). Buttadeus hozta az úrasszonynak Mainzból idejövet, én meg... (kacsint) átvettem. Valami Gutenberg küldte. Nem egy merevlemez...
VADAL (Kezébe veszi az újságot): Ezek betűk. Jó rájuk nézni, így nincs tériszonyom. Kellene egy példány nekem is...
KAMILL: Add csak ide, fontos lehet ez még. Hanem inkább az úrasszony állapotának okozóját kéne kideríteni.
VADAL: Lehet, hogy igaz a szóbeszéd, miszerint, pusztán a furulyaszótól...
KAMILL: Igen, egy hatlukú furulya dallamától... Ma már így is lehet. Hát, Isten áldjon!
VADAL (felkapja a fejét az isten szóra): Akkor meg mit okvetetlenkedik a lányod?! Jézus!
Kamill a biciklivel együtt eltávozik, Vadal rémülten néz utána, magára marad a tériszonyával. A kút környéke életre kel, az asszonyok, akik eddig csendben beszélgettek táncraperdülnek, ugyanígy a söprűk és kanták is felemelkedhetnek, azután a szín fokozatosan visszavált a kúriára.

 

Harmadik jelenet
 
Tágas konyha, melyből a cselédszoba, most szülőszoba nyílik. A falon különböző merőkanalak, vágóeszközök és serpenyők, oldalt egy nagy kürtő, tűzhely. A Mesélő alábbi elbeszélése alapján lassan gyülekeznek a Púpos cseléd, Köhl atya, valamint udvaroncok és hölgyek, a személyzet és egy tyúk. Zene és tánc, mely egészen Sardaffas megjelenéséig tart. A Mesélő kissé oldalt áll, készen arra, hogy szövegét elmondván felvegye a vadászkalapot meg a puskát, mely általában támasztékként szolgál neki, amikor Buttadeust alakítja. Köhl atya időnként köhög, és nehezen vesz levegőt. A bába odabenn, ekkor éppen mély lélegzetvételre buzdítja Szelénét, aki szülés közben anyját, Theiát, Endümiont, illetve Uránoszt és Gaiát szólongatja, de a fájdalom miatt néha félrebeszél. Ilyenkor a római Jupitert, Hélioszt és önmagát, Lunát emlegeti. Később, Pán alakjának hatalmas árnyéka vetül a társaságra, de hamarosan el is tűnik. A konyha egyik felében Kamill biciklije kitámasztva, a másikban gyereksarok, hintalóval és mosóteknővel, ronda és ijesztő játékokkal.
MESÉLŐ: A vízöntő bőkezű havában már újra vigyorgó álarcok örültek
a farsangi bálak izgalmas sodrának,
S a még el sem feledett, nyakszirtre sóhajtó, forró lehelet,
Új sorsdöntő táncban lelt piruló gazdára.
Azt a napot nem is jegyzi a kalendárium, mikor a fiú megszületett.
Köldökig felhajtott csipkeingben egy fiatal bába segítette világra.
Lassan havazott, a kemény tél már kissé megesett.
Érkezett nagysokára a ház népe is, arcukon öröm, de csak halovány.
Nem takart most álarc, az este még messze volt,
S a sápadt leányanya boldog fáradsággal nézett fel mégis: messziről vidám zene szólt.
SZELÉNÉ: (az ajtó mögül): Jaaj, jaaj, egyetlen édes gyermekem, ki Endümion ötven leánysarja, s egyetlen fia, Naxosz helyett jöttél a világra! Te, ki daliás kondáslegény helyett, egy pásztor-istent mondhatsz apádnak, kinek furulyája nemzett tégedet izgató, telt hangjával, azon az estén, amikor azt meghallottam, őt meg megláttam kacskaringós kecskelábain a park fái alatt! Aztán a mozdulásod, orgonavirágzás idején! Hasamnak bálványa lettél, Árkádia mostohafia, te, az Írások számára sajnos ismeretlen isten! Azonnal éreztem erődet, már az első rúgásod ájulásba kergetett, amikor álruhában végigmentem a falun, hogy friss gázokkal, ammóniákkal és kénhidrogénnel szívjam tele sápadt tüdőmet! Így kívántad az életet már akkor is, amikor még magzatom s titkos csillagzatom voltál! Csak ezáltal születhettél ily gyönyörűnek! S ezért kérem Gaiát, Uránoszt és főleg Kronoszt, a második nemzedék királyát, aki már rég begyógyította általa megcsonkított apja sebét, s ki a Tartárszósz... Tártároszba dobta a hekatonkheireket és küklopszokat, s aki lenyelte gyermekeit, egy darab vulkanikus kőzettel együtt, amelyről azt hitte, hogy a kis Zeusz, arra kérem hát őket, nézzenek le rád s ahogy te begyógyítod általad fakasztott sebem, úgy váltsák valóra ők minden vágyadat, hisz akképpen hordtalak magam is hordónyi méhemben, mint egy nagy követ, csak terólad az ellenkezője derült ki, tudniillik, hogy a puhatestűek családjába tartozol, hozzájuk vonzódsz, nem a kövekhez, mint a titánok és a keményszívű erinnüszök, hát, ha más nem adatott nekem, légy te velem, az idők végezetéig...,
Közben valamikor kinyílik az ajtó, s a halálravált bába nyomában, kinek az egyik karján törölköző, a másikban rózsaszínű tálka, megjelenik az újszülött. 180 cm magas langaléta fiatalember, ágyékán egy gyolcskendővel, mosolygós arccal, kíváncsian. Csuklóján hatalmas tábla, mint az újszülötteknek általában, melyen piros betűkkel ez áll: SARDAFFAS. Mindenkinek leesik az álla, Köhl atya keresztet vet, elhallgat a zene.
...amikor ismét megkörnyékezne Endümion, apád riválisa, s szeretne velem egy gyereket csinálni, Sardaffas, Sardaffas, boszorkányoknak hímje, jövendőbeli asszonyod jóságos réme, szüzek sebeinek begyógyítója, ígérd meg, hogy egyszer még az Írás hősei közt lesz a helyed, s amíg a Hold az égen úszik, szádra veszed kortalan nevemet, mondd Szeléné, Szeléné, és sohasem fogsz megöregedni, te örök, gyógyító szellem.
SARDAFFAS (a monológ végét udvariasan kivárva, most becsukja a szülőszoba ajtaját, a hintalóhoz megy, s kezét a fejére teszi, mintha Hamlet tette volna kezét a koponyára): Mielőtt megszülettem volna, egy levágott lófejjel álmodtam. Ott hevert a sivatagban, üszkösödő csontok között. Még nem száradt ki teljesen. A ló testét valószínűleg megették, vérét megitták, mert akik ezt tették, így juthattak csak tovább a tűző napon. Később arra járt egy beduin, észrevette a lófejet, mely még meresztgette a szemét, és tevéjén hazavitte. A lófej majdnem akkora volt, mint a teve feje. Ott egy nagy sajtár vízbe tette, s várta, hogy magához térjen. Három nap, három éjszaka virrasztott mellette rendületlenül, míg a negyedik nap reggelén, nem tudva többé uralkodni magán, mély álomba merült. Így aludt estig, s mikor felébredt, észrevette, hogy a lófej életre kapott, s egyre tátog a sajtár vízben. Megörült ennek a beduin, s már azt is tudta, hogy mely feleségével fog úgy hálni, hogy saját fejére az élő lófejet ráhúzván, az asszonynak szeretkezés közben még nagyobb örömöt szerezzen. Elfutott egy tiszta kendőért, hogy a fejet abba törölje, s arra helyezze, míg az egészen meg nem szárad. Amikor visszatért, s ki akarta emelni, azt tapasztalta, hogy a lófej beleszorult a sajtárba, továbbra is tátog, s egyre mutogatja sárga fogait. Erre segítségért kiáltott, mire szolgái odasiettek. Hárman a sajtárba kapaszkodtak, ő, és egy szolga pedig a lófejet húzták. Húzták, vonták erősen, de mert egy kicsit megdagadt, eltelt egy idő, amíg sikerült kiszabadítani a szerencsétlent. A beduin aggódva hajolt föléje, de már késő volt. A fáradozás ellenére, a lófej időközben megfulladt.
(Rövid hatásszünet után Sardaffas derűsen körülnéz, majd a biciklihez megy, felül rá, s körözni kezd a megdöbbent társaság körül): Kamill, ez a tiéd ugye?
KAMILL: Igen uram, az enyém.
SARDAFFAS: Szeretem, mert nincs feje. Csak nyaka van. Meg szarva. Apropó, hallottatok már a ludak lábbal való töméséről? A ludaknál a fej alig nagyobb kidudorodás a nyaknál. Tömés alkalmával meg még kisebb is lehet. Akkor így kell fogni a lúd füleit, mint most én ennek a szarvát fogom, lábbal meg taposni, taposni, egész a begyéig. Persze ez csak a hibrid ludaknál lehetséges. (Biciklizik tovább).
KAMILL: I... igen, hallottam e módszerről, nem is oly rég. Hliodárszáza találmánya. És honnan tudja, uram, hogy a würtenbergi parasztok kitenyésztették ezt a lúdfajtát? Dehát, ez különben is egy bicikli.
SARDAFFAS: (köröz) Persze, hogy bicikli. A triciklit már régen kinőttem. De látom, az atya rosszallóan néz rám.
KÖHL ATYA: Ha az Isten úgy látta volna jónak, akkor az ember alá is kerekeket szerelt volna.
SARDAFFAS: A kereket később találták föl, mint az embert. Ha ez fordítva történik, talán már kerekeken gurulnánk. Mert lássa be atyám, így elég furcsán nézünk ki... De ami a találmányokat illeti, én speciel egy nyomdászra vagyok kíváncsi, akit Gutenbergnek hívnak. Ilyen korban már, az embernek illendő lenne megtanulnia olvasni. (Leszáll a bicikliről)
KÖHL ATYA (erőt vesz magán): Mondd meg, ki vagy te és mi a szándékod. Lidércnek nem volnál rossz, mert eléggé átható mocsár-bűzt árasztasz. S az a két kis púp a homlokodon, az is valakire emlékeztet!
SARDAFFAS (vakarja a homlokát): Valószínűleg szülés közben kaptam. Kékbe, vagy lilába játszó foltokat nem lát rajtam? Mert az is kijár ám, ha valaki átjut a tű fokán. De hogy a mocsárszag honnan?!
BUTTADEUS (eddig Mesélőként, oldalról figyelte az eseményeket, most felveszi a puskát és rátámaszkodik. Egy fokkal részegebb, mint az előbb): Hát megérkeztél, fiam? Isten... Hadd üdvözöljelek melegen a kúria népének nevében! Tudod-e, hogy te vagy az egyetlen közülünk, aki a saját csillagképében született?
UDVARONCOK: Éljen!
BÁBA (még mindig nincs észnél): Éljen.
SARDAFFAS: Anyám mintha említett volna valamit ezzel kapcsolatban...
A szülőszobából, időről időre, jól hallható horkolás hallatszik.
BUTTADEUS: Remélem, hogy mint szenvedélyes sebgyógyító, erődet nem kímélve veted rá magad minden hiányos... bőrszövetre! Szegény anyád is csak így élhette túl a szülést.
SARDAFFAS: Csak hadd pihenjen szegény. Addig is, segítene valaki felhurcolkodni az emeleti szobámba? (Köhl atya, a bába s az udvaroncok, mintha még mindig nem hinnének a szemüknek, lassan eltávoznak. A tyúkot valaki türelmetlenül kihessegeti).
BUTTADEUS: (bizalmasan) És a szüzességüket vesztett fehérnép? Imádkozhatnak-e vajon, hogy megszánd őket, s behegeszd... elvesztett ártatlanságukat?
KAMILL (szégyenében Buttadeus elé áll): Uram, a jóelőbb azt kérdezte... Igen, úgy hallottam, Gutenberg bajban van, uram. A nyomás... nyomdászás művésze nemsokára börtönben fog sínylődni.
SARDAFFAS: Valóban? Lehet, hogy nem jó helyre töltötte az ólmot?
BUTTADEUS (Kamillhoz): Most mát értem! Elhalásztad a terhes Szeléné orra elől azt a magazint, amit északról hoztam. Csak azt tudnám, hogy ki fejtette meg neked azt, ami benne áll! Sardaffas, Kamill egy tolvaj, egy közönséges írástudatlan olvasó!
KAMILL (szemlesütve): Uram, a Középosztály, Középkor című nyomtatványt a leányom, Illangó olvasta el nekem, fennhangon.
SARDAFFAS: És a leányod honnan szedte a tudományát, Kamill?
BUTTADEUS: Mesélhetnék én erről! De nem teszem, mert Kamill egy nemes lelkű ember és szolga, nem szeretném érzéseiben megbántani. De Köhl atya...
SARDAFFAS: Köhl? Nem valami egyházközségi összeíróként működik? Egy jegyzékéről mintha már hallottam volna...
BUTTADEUS: Nem... Vagyis, az sokára lesz. A hittanító úr egy majdani leszármazottja, ugyanis egy bizonyos Mozart slágereit rendszerezi majd, ahogy Nagy Szent Gergely pápa tette azt az egyházi korálisokkal. A mi Köhl atyánk mással foglalkozik, sőt. Ha addig élhetne, Luther meg is dicsérné őt, bátor (vagy botor?) tette miatt. S e tett gyümölcsét, én jól ismerem, nagyon bájos! (Kamillra sandít).
KAMILL (rádöbben, mire megy ki a játék): Kit ismersz, te ocsmány konyakoshordó?! Inkább eredj vissza abba a büdös Franciahonodba, ahonnan degenerált utódaid is származni fognak, ha egyáltalán képes leszel még egy fehérnépet viselős állapotba hozni! Tűnj abba az áporodott faludba, s ászkolódj ott, míg konyakká nem válsz magad is, te borpárlat-vedelő, te atyaszomorító, pogány lélek, te!
SARDAFFAS: (felfigyel) Kit ismersz, te, Buttadeus?
BUTTADEUS: Illangót. Kamill örökbe fogadta, miután Köhl atya ott felejtette...
KAMILL (közbevág): Köhl atya gondjaimra bízta Illangót!
BUTTADEUS: ...miután ott felejtette Kamill disznóóljában. De szerencséje volt a kicsinek, mert az atya még időben jelezte, hogy ott van, s így nem ették meg a disznók. Azóta, hálából a lány nevelésében tett hathatós fáradozásáért, Kamill, a gyónás szentsége nélkül is állandó feloldozás alatt áll. (Kamillra néz, enyhén bandzsítva) Ne haragudj. Hidd el, meg kellett tudnia.
KAMILL (megtörten): Furcsa, de azóta annyit sem vétkeztem uram, mint az a légy, mely jó mindhalálig. Talán, azért, hogy ezt az életfogytiglani feloldozást, még ezt sem tudjam kihasználni.
SARDAFFAS: (megvakarja a fejét, majd észreveszi, hogy csak egy ágyékkötő van rajta): Hát senki sem segít felpakolni a játékaimat? Buttadeus, te a hintalovat hozd!