Silling István: Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak. Logos. Tóthfalu, 1997.
- Aki ezt a kis imádságot este-reggel
- elvégzi,
- Menyország ajtaját kinyitja,
- Pokol ajtaját becsukja.
Nem igazi imádságoskönyv Silling István kötete, a Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak, ellenben annál inkább a vallási néprajz kutatásának egy fontos dokumentuma, ugyanakkor a népköltészeti vizsgálódásnak is jelentős példatára.
A szerző idestova negyed évszázada gyűjti szellemi néprajzunk kincseit, amiből több kötetnyit közre is adott: a kupuszinai népballadákat és balladás dalokat tartalmazó Ismeretlen anyám című gyűjteményt 1989-ben, a kupuszinai népi imádságokat és ráolvasásokat tartalmazó Boldogasszony ablakábant 1992-ben, a vajdasági népi vallásosságról írt tanulmányait tartalmazó Templomok, szentek, imádságok kötetet 1994-ben, majd a vajdasági archaikus népi imádságokat bemutató Kínján esék esete című füzetet 1995-ben. Ez utóbbiban már előlegezi a mostani gyűjtemény anyagát, ugyanis az Én lefekszek én ágyamba... kezdetű, úgynevezett Esti ima variációi mellett számos példát hoz a Kakasos imára, vagyis a Reggeli imádságra, ami jelen vizsgálódásának egyedüli tárgyát képezi.
Az archaikus népi ima mindmáig való fennmaradása az Isten iránti tántoríthatatlan bizalom jeleként értelmezhető. Ugyanakkor archaikus apokrif imáink a népköltészeti alkotások több szép hagyományát örökítették tovább: így a dramatizált előadásmódot, jelezvén, hogy vidékünkön gazdag tradíciója lehetett a népi színjátszásnak, a passiójátékok előadásának bizonyára; a balladai tömörségre törekvő szerkesztést, elkerülvén általa az epikus terjengősséget; a képes beszédet; példázván, hogy a kollektív alkotói hozzájárulásban résztvevők számára nem csak a mit, hanem a hogyan (mondani) kérdése is fontos cél, illetve eredmény volt; így beszélhetünk az imáról mint költészeti termékről.
Silling István kereken száz reggeli imádságot mutat be vajdasági gyűjtéséből, a gyűjtőpontok neve szerinti betűrendbe szedve, Adától Zsablyáig. Az imák kivétel nélkül tartalmazzák a kakas általi ébresztés motívumát, és mind a passiót, Krisztus szenvedését örökítik meg, idézik fel, ilyen vagy olyan változatban, variánsban.
Bátorító az a bőség, amiből a szerző válogathatott, kutatván egyazon imádság alapsorainak és szimbólumainak variációs lehetőségeit - és a könyvében kifejezett derűlátása, miszerint az apokrif imák még mindig gyűjthetők vidékünkön -, ugyanis a vizsgált Kakasos ima a magyar nyelv területének egyes vidékein gyakorlatilag ismeretlen. Pedig olyannyira ősi, hogy éppen a sötétséget és a fényt elválasztó kakas jelképében egyszerre jelennek meg a magyarság régi és új vallásának elemei, összekapcsolván a pogány kozmogóniát az Evangélium tanításával. Ez az ima, egyfajta apokrif eukarisztia nyomán folyton emlékeztet, hogy bár "a halált nem kerülheti el az imádkozó, de az Istentől való elvetettséget, az örök kárhozatot igen."
A szerző a gyűjteményt az olvasó elé bocsátó tanulmányában hangsúlyozza az imádságban rejlő hit "nagy erejét", a variánsok irodalomtörténeti fontosságát, népköltészeti szépségeit, számba veszi ikonográfiai gazdagságukat, jelképeik retorikai súlyát és képteremtő erejét, majd nyelvészeti elemzéssel is segíti a változatoknak, illetve kialakulásuknak a megértését.
Ezáltal több funkciójúvá válik kötete: mindenekelőtt a szellemi néprajzi emlékek gyűjtésének tudós alapossággal készített dokumentuma, de jelentős adalék a folklorisztika, az irodalomtörténet, a népköltészet stilisztikája és ikonográfiája számára, ám ugyanakkor még imádságoskönyvként is szolgálhat, s nem utolsósorban: a néprajzkutatók által folyton szorgalmazott további gyűjtés motiválására ösztönözhet.