A harangjáték

A vak férfi a közép-európai nagyváros régi terén áll, a híres óratorony alatt, ott járkál fel és alá a harangjátékra várakozó külföldiek között. Hihetetlenül sovány, világos bőrű ember, talán ötvenéves lehet, csúcsos sapkája alól hosszú szürke haj lóg. Jobb kezében vörösesbarna nádbotot tart, ezzel kopogtatja a köveket, nem visel fekete szemüveget, homályos szemei pedig nagyon nagyok, ezért az arca rémisztő, és rosszindulatú embert sejtet. Ő nyilván ezt nem tudja, igyekszik aggodalmas képet vágni, hunyorog, a homlokát ráncolja, és ahogy ott járkál az emberek között, azt hajtogatja, két nyelven is, aggodalmas arccal, hogy vigyázzanak, mindenki vigyázzon az értékeire, mert amikor elkezdődik Közép-Európa egyik legszebb harangjátéka, a zsebtolvajok is munkába kezdenek.

A turisták, noha a férfi az ő nyelvükön szól, nem nagyon figyelnek rá; intelligens emberek, akik nem bámulják meg, még titokban sem a szegény fogyatékost. Csak kevesen figyelnek oda a szavaira, és, látom, ők is azt hiszik, velem együtt, hogy a vak pénzt vár kéretlen szolgálatáért; és valóban, a bal kezében fehér műanyag kupát tart, talán tejföl lehetett benne valamikor, tenyerével majdnem teljesen eltakarva a száját, és néhányszor megrázza, az aprópénz csörög. Elfordulnak tőle. Néhány másodperccel a harangjáték előtt a vak leül a templom tövébe, hátát a falnak támasztja, és elővesz a zsebéből valami ennivalót. Aztán elkezdődik a játék, odafönn, a toronyban kinyílik az ablak és előtáncolnak a figurák. A néző, aki először és talán utoljára látja ezt, arra gondol, micsoda kétarcú világ lehetett az a középkor, és a halálfej, meg a rémisztő figurák hogyan is férhettek meg az angyali tisztaság, az örökké vizsgált lelkiismeret és a jézusi elvek hirdetésével; aztán a figurák mögött becsukódik az ajtó, a harang azonban még cseng, a turisták közül pedig néhánynak jeges borzalom szorítja a szívét, mert meglátja az elsurranó sovány alakokat, ahogy olyan ügyesen futnak a fölfelé bámuló emberek között, mintha oszlopok között járnának.

Aki ezután a vak embert kezdi keresni a szemével, és megtalálja a hűvösben, teljesen érdektelen, komor arcot lát. A férfi, mint a többi koldus, úgy látszik teljesen lemondott arról, hogy kapcsolatot keressen a turistákkal, jó néhányszor megbizonyosodhatott már arról, hogy csak a helyiek könyörületességére számíthat.

Néhány perccel a következő harangjáték előtt azonban ismét talpra áll.