A mesében

A gyerekek egy papír mackóarcot figyeltek egész délután. A játékvezető, középkorú, simára borotvált, de láthatóan erős szakállú ember a homlokán viselte a papír-mackófejet, ami a sportcsarnok lelátójáról világoskék koronának látszott. A korona alatt azonban az az arc, úgy láttuk, egyszer sem mosolyodott el. A játékvezetőnek ugyanis a játék kezdetén nem sikerült feloldania a gyerekek szorongását, amit talán "a Mesevetélkedőnek helyet adó sportcsarnok" hatalmas mérete, a magas lelátón ülő néma tömeg és a játékvezető kezében lévő mikrofon váltott ki.

A medvefejű a játék közepe táján úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha egyszerűen nem vesz tudomást a gyerekek félelméről. A gyerekek azonban továbbra sem mertek válaszolni a kérdésekre; legalábbis ez lehetett az oka annak, hogy senki sem mondta meg, a harmadik megismételt kérdésre sem, hogy melyik állat volt az Oroszlánkirály című rajzfilm főszereplője.

A játékvezető végül papírból kivágott állatfigurákat és biztosítótűket osztott szét a gyerektömegben. Aztán megint fölvette a székről a mikrofont, és elmagyarázta, hogy most mindenkinek fel kell tűznie a ruhájára a kapott állatfigurát. Amikor ez megvolt, azt kérte, hogy amint jelt ad, a gyerekek utánozzák annak az állatnak a hangját, amely a ruhájukon van. Közben pedig figyeljék egymást, és az azonos hangot adók álljanak egymáshoz közel; azok kapják a legtöbb pontot, akik a leghamarabb összegyűlnek.

A hangszórókból szinte elviselhetetlenül hangosan szólt a játékvezető hangja, ennek ellenére úgy tűnt, a gyerekek nem értik a feladatot; vagy nem akarják elhinni, hogy ez a feladat. A játékvezető azonban ezúttal nem ismételte meg a feladatot, ehelyett magasba emelte, majd leengedte jobb kezét. A gyerekek pedig előbb halkan, majd egyre hangosabban bégettek, ugattak, nyávogtak, röfögtek és nyihogtak, ám ahelyett, hogy figyeltek volna egymás hangjára, és csoportokba rendeződtek volna, csak ide-oda tekintgettek. A hangzavarnak a mackófejű egy indulatos intéssel vetett véget. Ismét elmagyarázta a feladatot. Ekkor egy kisfiú megérintette a kezét, és megkérdezte - láttuk a szája mozgásán -, hogy "mit mond a szarvas". A játékvezető lehajolt, közel a kisfiú arcához, várta, hátha még mond valamit a fiú, aztán felegyenesedett, és a szája elé emelte a mikrofont: "Gyerekek, hogy beszél a szarvas?" A gyerekek nem szóltak, a zsibongás azonban megszűnt. A mikrofon újból közelebb ugrott a mackóarchoz.

"Na ne vicceljetek!"

Ekkor arra döbbentem rá, hogy a mellettem ülőkkel együtt immár és is azt várom, türelmetlen gyűlölettel, mikor hangzik fel a hangfalakból a "szarvasbőgés" szó, aminél jobban más már nem fokozhatná a gyűlöletünket. A mackófejes azonban letette a mikrofont a székre, odament ahhoz a kisfiúhoz, és magyarázni kezdett neki; mintha csak ő nem értené a feladatot. Nem hallottuk mit mond a férfi, félig háttal állt nekünk. A gyerek ijedt szemét láttuk, meg azt, hogy nem tudja eldönteni, hova nézzen; a férfi arcára, vagy inkább a mackó szemébe.