Szeder indája

Ahogy a félkört
írja szeder indája,
és válladhoz ér,
 
kolibri szárnya
remeghet így, mint tested,
vagy a gólyahír.
 
 
December
 
A fagyos föld most
fogva tart egy kavicsot.
Holnap engem is.

 

Hajnal
 
Kék vércsék szállnak
az éj párkányaira.
Az eget hozzák.
 
Tollgallérjukon
zsugorodó csillagok
pisla visszfénye.
 
Mintha ezüstpor
szitálna szárnyuk minden
mozdulatára.
 
Hegyes csőrükben
ott ragyog a napocska
sárga kis héja.
 
 
Boglárkalepke
 
Tenyérnyi levél fonákján
boglárka billeg.
Szellő borzolja kékes pikkelyű,
napfénytől sebzett szárnyát.
 
 
Vihar előtt
 
Napozó tücsköt
látok gőzölgő fűben.
S emitt egy póling.
 
A csőre hegyét
válltolla sűrűjéből,
mint kést rántja ki.
 
Nem történt semmi,
csak egy éles villanás.
Én mégis félek.
 
Mintha jégmadár
kacagna az ég alján.
Nézd csak, egy vércsepp !
 
 
Anyuka
 
Szélűzötten fajd
ejti a hóba magát.
Örök alvókamra ez
a végállomás.
 
Finom hópor éjszaka,
mikor meghalt anyuka.
 
 
Sugárkankalin
 
Sugárkankalin
halványsárga csészéjét
könyvedbe teszed.
 
Foglyul ejtett virágok
lázadnak majd ellened.
 
 
Sötétedés
 
Vak napraforgók
hajtják kerek arcukat
a föld ölébe.
 
Ringasd őket anyácska.
Te szülted a világra.

 

Haiku
 
Pattanóbogár
vagy csillag, ami
koppant a homlokodon?
 
 
Másnap
 
Csak a másnapok ne
lennének, amikor igyekszel
feljelenteni magad, és szeretnéd
mindörökre kigumizni
áruba bocsátott arcodat.
 
Csak az aznapok ne
lennének - óvatosan lépdelsz,
mint egy jégtöltésen, belső
jégverésben, és észrevétlenül
nagykorúvá vedlik benned Júdás.
 
 
Micsoda nyár
 
Ilyen nyarunk nem volt soha,
vörösre vált a zöld moha.
 
Riadt a cickány meglapul,
szelíd akácnak háncsa hull.
 
Ágzugba rejtve pókfonál,
kis légy hálója foglya már,
 
verdesve bújna lombon át,
halk roppanás - és nincs tovább.
 
 
Mit mondjak?
 
Mit mondjak? A vasárnaptól félek.
Alig ha húsz embernek misézek.
Mise után perselypénzszámolás.
Közeleg az utolsó állomás.
 
 
Délelőtt, délután, este
 
Romos parókiám ablaka előtt,
pőrén serénykedik a délelőtt.
Kelleti magát, mintha csak szánna.
Narancs-melleket pingál az ágyra.
 
Kérdésekkel zaklat a délután.
Ki kopog? Lehet, hogy a szél csupán,
vagy a sekrestyében a misekönyv,
díszes fedelén viháncol a csönd.
 
Most ülök a kátrányszagú csöndben.
A vacsorám javát már megettem.
A kántor üzent, holnap temetés.
Az ég alja nagy vörös nevetés.
 
 
Egyedül
 
Én egy szürke falusi pap vagyok,
ha nem beszélek, akkor hallgatok.
Bőrömet cserzik apró miértek.
Tükörbe nézek. Vajon mit érek?
 
 
Kétsoros
 
Mint harangkötélen harangozóm,
fönnakad forog mondanivalóm.
 
 
A kérdezőnek
 
Kérded mi újság Egyházaskéren,
ezüstmisémet vajon megérem?
Mintha az ősz vett volna szemügyre,
párnámon marad hajam ezüstje.
Lehalkult bennem ének és beszéd.
Kis falu, miért botlottam beléd?
 
 
Reggeli ima
 
Uram, ha a misén elalszom,
érintsd meg csendesen az arcom.
 
Éjszaka féltem nem aludtam,
ott kuporogtam a kapudban.
 
Nem tudom... melegségre vágytam,
hideg koporsó volt az ágyam.
 
Bár apám egyszer fölém hajolt,
mint kutya a kölykét megszagolt.
 
Úgy emlékszem, még be is takart,
és valamit mondani akart...
 
Valami ilyet: befellegzett...
A hiányától hidegebb lett.
 
Uram, ha a misén elalszom,
ugye lesz, aki betakarjon?
 
 
Téli temetés
 
Oroszlámos lábujjhegyen oson
a földből kiütköző csontokon.
Téli temetés. Elázott madár,
szemében villan a távoli nyár.
 
Az anyaföldből egy maroknyival
a koporsóra dobok. Rám rivall
egy fehéren szikrázó menyecske,
úgy zokog szegény, mintha nevetne.
 
Az nehéz neki plébános úr!
A hó hosszú szempilláira hull.
Az anyját temetem, és a sírba
anyámra gondolva nézek sírva.
 
Nyugodj hát békében édesanya!
Árváiddal együtt térek haza.
Új reverendám havas és sáros.
Anyákért sír egész Oroszlámos.
 
 
Ha Krisztus
 
Ha Krisztus újra a földre szállna,
alultáplált csenevész hitünket látva,
csendben elmosolyodna és magunkra hagyna,
hogy lúdbőrözve nyüszítsünk az éjszakába.
 
Ha Krisztus újra a földre szállna,
lagymatag félórás prédikációmba köpne,
és én a sekrestye penészrajzát bámulnám
az enyhe mécsvilágnál mindörökre.

 

Helyzetjelentés
 
Mint agyforma diók a rézmozsárban,
törődünk, mert lám, törődnek velünk.
Szemünkben tollászkodó vészmadár van.
Nem Húsvét, Nagypéntek, az kell nekünk.
 
 
Lenni szárnytalan
 
én lenni pap misézni sok falu
imazsámolyt oltárt enni a szú
én lenni nőtlen nem férfiatlan
vágyni a mennyország jó meleg katlan
mindig szót fogadni hierarchia
nem menni night club inni jó pia
tisztelni dogma dogma jó dolog
állami fogda a föld nem forog
én enni ostya ostyahulladék
vörösrongy rázni habzószájú ég
nézni néhanap az őrgébicsek
repülnék isten mért nem érti meg
ikarusz szárnyak gyönge ragasztó
megbuggyant immár minden földi jó
szentlélek billeg tört szárnyú galamb
nézni jobbra-balra akár a rab
siratni halott drága koporsó
kisbaba prüszköl ízleli a só
lenni keresztény kozmopolita
enni svédasztal kozmás a liba
és fogyni fogyni fogyni szüntelen
lehet-e élni bűnben bűntelen
 
 
Temetni hívnak
 
Ismét temetni hívnak a felborzolt tollú
anyókák a rábéi temető duzzadó-lapadó
dombjai közé, a csizmanyomokban pislogó
lepkék társaságába. Ismét temetni hívnak
az egyetlen utca nagy útra készülő lakosai,
hogy mint a vasútállomáson, jegyeket lyuggassak
a menetrendszerűen közlekedő halál-vonatokra.
Hányszor fogok még kezet a fonott kalácsot
majszoló, fogatlan temetőcsősszel, ki a túlvilág
gönceit hordja magán, ördögi mosollyal:
Atyám, píz áll a házhon.
Istenem, ki állítja meg Illés szekerét. Ki az ónos
eső szitálását a gyermeki szemekben?
 
 
Újabban
 
Újabban szabad lábakkal is lépni,
sőt evésre használhatod a kezed.
Íratlan törvénnyé emelkedett.
(Beidézhető az, ki ezt nem érti.)
 
Egyszóval: lehullott a rozsdás lakat.
Lelkünk, mint egy kirabolt kirakat.
 
 
Nagypéntek
 
Az ég rozsdás sisakrostélyán át
rosszallóan krákog a Mindenható.
Kétezer éve gyötrik a fiát,
az idén egy újgazdag lett a bakó.
 
 
Kiskatonák téves csatatéren
 
És ülnek a honi méhmelegben,
ülepük alatt a napiparancs.
Üszkös a fekete képkeretben:
Laskó, Szentlászló, Kórógy és Karancs.
 
Felnyög a laskói templom tornya.
Elvesz-e végleg az ősök jussa?
 
 
Yu értelmiség
 
Mint a levelet álcázó bogarak,
az értelmiségiben az értelem.....
Az úgyis mindegy új erőre kap.
Ami szárnyalhatna röpképtelen.