"A város, amelyben élek, folyó mellett fekszik."*

A Bácsország tavaly szeptember-októberi számához hasonlóan ezúttal is a zentai helyismereti kutatók írásai töltik meg e lap hasábjait a megbízott ideiglenes szerkesztőnek azzal a nem titkolt szándékával, hogy bemutassa azt az alkotói műhelyt, amelynek tagjait a Kárpát-medencei magyar olvasók külön-külön már igen jól ismerik, de így együtt csak második alkalommal léphetnek a szélesebb olvasóközönség elé.

Témánk ezúttal a városhoz, Zentához simuló folyó, a Tisza, amely sok ezer éve hordozza már állandóan hömpölygő hullámain az általa megvalósuló táj lelkét, szellemi karakterét, egész történelmi légkörét. Azok számára, akik e tanulmányokat megírták, és akik közül legtöbben első eszmélésüktől fogva ezt az atmoszférát belélegezték, sohasem volt a Tisza csupán egyszerű földrajzi fogalom, természeti jelenség. Sőt annál is több volt, amit sejtetni, látni engedett a térbeli, időbeli távlat, a környezetünkben kísértő történelmi múlt és a síkság fölött a távolba tűnő, beszédes messzeség. Ott élt és él a víz merészkedő gondolataikban, és jelen van mindennapi lélegzetükben is. Erről szól a történész, a régi lapok tudós tallózója, a műépítész, a néprajz- és a népzenekutató, a helyismeret böngészője, az irodalom míves ismerője, a fáradhatatlan természetbúvár és a népmesegyűjtő.

Hálás vagyok tehát a Bácsország című vajdasági honismereti szemle Szerkesztőségének, hogy immár második alkalommal - a teljes közösségi, szellemi birtokbavétel reményében - az alábbi írásokban ismét magunk körül láthatjuk ezt a változásaiban is tetten érhető Tisza menti világot, amely a megművelt, magunkhoz alakított ősi táj keretéből tudatosan igyekszik kilépni a nagyvilágba egy széles szellemi látókörnek köszönhetően a teljes élet számos lehetőségét fölmutatva.

Hajnal Jenő, e szám szerkesztője

* Tóth Ferenc: Agónia (részlet)