Nagy Abonyi Ágnes
A Tisza és a Tisza vize a népszokásokban és a folklórban Zentán és környékén
"Ki a Tisza vizét issza,
vágyik annak szíve vissza."
A Tisza folyóként és vízként egyaránt fontos szerepet tölt be a Tisza mentén élő nép életében is. A néprajzi szakirodalomban a Tisza mente a Tisza alsó folyásának jobb partján Horgostól Titelig húzódó városok és községek területének összefoglaló megnevezése. Ez a kifejezés újabb keletű, a jugoszláviai magyarok nyelvhasználatában gyökeresedett meg. A Tisza mentének fejlett, polgárosult paraszti kultúráját, színes és gazdag folklórját, amely ma elsősorban az újabb keletkezésű tanyaközpontokból kifejlődött falvakban virágzik, a néprajzi kutatás viszonylag kevéssé ismeri.
Folyóként a Tiszának összekötő szerepe van. Összeköti a népeket, meghatározza az ember életmódját, élelmet ad, foglalkozást biztosít, élteti a hagyományvilágot és a népköltészetet. A Tiszát a folyópart lakói tisztelik, és akkor sem lázongnak, amikor elnyeléssel fenyegeti hajlékukat. Bálint Sándor neves néprajzkutató szerint: "Szeged népének életkedvéhez a Tiszától való szorongás éppen úgy hozzátartozik, mint Nápolyhoz a Vezúv: egyiküknek sem jut eszébe, hogy azért hagyja el szülővárosát, mert a pusztulás rátörhet."
Az emberiségnek a folyókhoz való ragaszkodása állandó. Bár ismerte a folyó romboló erejét, mégis a folyóvíz közelében telepedett le, mivel a víz biológiai jelentőségét, szépségét a veszélynél többre becsülte, s hitt mágikus, természetfeletti erejében.
A Tisza vize a népi táplálkozásban nem is olyan régen még ivóvízként, főzésre alkalmas vízként szolgált. A Tisza vizével oltották szomjukat a halászok, a pásztoremberek. A halkedvelők úgy vélik, hogy a Tisza vizében főtt halászlé a legfinomabb. A Tisza vizét használta főzéshez az is, aki jó bablevest akart készíteni. A folyó táplálékot is adott. Híresek voltak a zentai halászok, név szerint a Balogh, Csábi, Gulyás, Győri, Fazekas, Ferenczy, Kővágó, Kincses, Kis Jovák, Ollai, Petrovics, Pohárkovics, Tripolszki és Újvári családhoz tartozók.
A fő halászidényben minden ember tudott halat fogni. Még a szélvizek lecsapolása előtt, például a Nagy-éren kézzel fogták a halat, s hordták haza zsákszámra. "Annyi hal vót, hogy rettentő - mesélte a 91 éves Lőrinc Imre bácsi. - Legénykoromban édesapámmal és ismerőseivel egy alkalommal hat lovas kocsit raktunk meg hallal, lett úgy 5 mázsa, úgyhogy még a disznókat is hallal etettük."
A Tisza szabályozása után azonban hirtelen megcsappant a halállomány.
Mosás, tisztálkodás, fürdés, fürdőzés, úszás
Nem is olyan régen, szüleink, nagyszüleink idejében a nyári melegekben még nem fürödni mentek a Tiszára, hanem inkább mosni a kenderből, lenből szőtt ruhákat. A 19. század végén és a 20. század elején bizonyára nem csak a Tisza-parton lakók mostak a folyóban, hanem minden zentai asszony. A kilúgozott ruhát a folyó vizében mosósulyokkal addig sulykolták, amíg csak szürkés levet eresztett.
Az év első rituális mosakodását, fürdését a néprajzi szakirodalom a húsvét előtti péntekre, azaz nagypéntekre teszi. A lányok otthon tisztálkodtak, csak a fiúk mehettek a Tiszára. Kuklis Ilona néni szavai is megerősítik ezt: "Anyám mindig mondta nekünk - mert hát öten vótunk, lányok -, hogy a bátyátok mehet a Tiszára fürödni, de nektek itthon a teknő. Nem fogja nézni senki se a lábatok szárát!"
A szabad folyóban való fürdés veszélyekkel járt. A század eleji zentai újságban, a Zentai Függetlenség 1906. július 27-i számában felhívják a fürdőzők figyelmét, hogy tartsák be a tiszai fürdőházra vonatkozó rendőrkapitánysági rendeletet, melyben egyebek között ez áll: "Úszni nem tudóknak vagy kevésbé úszni tudóknak - kortekintet nélkül, - úszni tudóknak 16 éven alól a szabad Tiszában fürdeni egyáltalán tilos. A Tiszát átúszni csak csolnak kísérettel engedtetik meg. A hídlábakhoz leúszni - miután ott a Tiszában veszélyes örvények vannak - mindenkinek tilos."
A zentaiak tehát a fürdőházban, majd később a homokkal feltöltött, hivatalosan kijelölt helyen strandolhattak. A cséplés vagy más nyári mezőgazdasági munka után, ha alkalom adódott, a fiatalok megfürödtek a Tiszában, így felfrissülve, tisztán mentek haza. A lányok ruhástul, illetve kombinéjukat magukon hagyva mentek be a vízbe. Aki gyerekkorában nem tanult meg úszni, felnőtt korában már nem is próbálkozott vele. Nem kell csodálkozni, hogy a jól ismert, tapasztalt halászok között is volt, aki nem tudott úszni. Megtörtént az is, hogy a halász a ladikból kiesve a folyóban lelte halálát.
Annak idején az úszni nem tudóknak szíjjal két-három kiszáradt kabakot csatoltak hátitáskaként a vállára. Később erre a célra kabaktök helyett néhányan, bádogból készített dobot erősítettek a hátukra. Az idősebbek közül sokan így tanultak meg úszni gyerekkorukban. Mások a szülők, az ismerősök, az úszótanár segítségével úgy gyakorolták az úszást, hogy a derekukra kötött kötél végét egy ladikban ülő felnőtt fogta. A harmincas évek végén néhányan már úszógumival próbálkoztak. Kovácsné Bíró Cecília mesélt erről. Annak idején, amikor a csókai Léderer-birtokon kommencióra dolgoztak, a nyári ebédszünetben fürödtek.
Egyébként az úszástudás felnőttet, gyermeket egyaránt merészebbé, de ugyanakkor óvatosabbá is tett, ezenkívül az úszónak biztonságot jelentett. A paraszti úszástechnika a versenyúszástól, a szakszerű úszásoktatástól alapvetően különbözik. Arra épül, hogy a víz szembe, szájba, orrba, fülbe ne kerüljön, akárcsak az állatok úszásánál. Az úszás tanításánál szokás volt emlegetni a ló, a tehén vagy a kutya úszását, amely állatoknak a fülébe, orrába a víz be nem mehet.
Az állatok úsztatása, a kender áztatása és a fűztelepek
Az állattartással kapcsolatban ismeretes, hogy régen a Tiszán voltak úszásra, úsztatásra kijelölt helyek: lóúsztatók, illetve marhaúsztatók. A mai strand helyén, a hídlábhoz közel, a bánáti oldalon, valamint Oromparttól északnyugatra, a Kalocsa-völgyben, az oromparti szikeseknél, az úgynevezett Nagy-éren a lovakat és a szarvasmarhát fürösztötték, csutakolták. A marhacsordát még az 1950-es években is a zentai hídlábhoz közel, a mai strand helyén lévő "lórélejárásra" hajtották a csókaiak. Más helyeken, például a kompjárás alatt és a Nagy-éren libákat és kacsákat is úsztattak. Emlékeznek még néhányan a zentai oldalon a "betyárstrandra", amely nem volt "hivatalos" strand. Ide egyesek szerint a "különcök" jártak úszni. Ezen a helyen szerettek fürödni az úszni nem tudók, mivel fokozatosan mélyült a víz. Libát úsztattak és mostak is itt. Az 1940-es években a Moholtól lejjebb eső Tisza-partot disznóstrandnak hívták, mert hogy ott úsztatták a sertéseket. Akkor még sokan a göndörszőrű mangalicát tenyésztették. A juhokat leginkább csak állóvízen hajtották át fürösztés céljából. Egy alkalommal a csókai birkanyájat megúsztatták a Tiszán, úgy mosták ki a gyapjukban lévő nagyja piszkot. A nagygazdák birtokáról a lenyírt gyapjút nagy mennyiségben igencsak a Tiszára hordták le, s nagy, szalmahordó kosarakba rakva mosták. Zentán a Sörös Rozikaként ismert Serfőző Gáborné Bálint Rozália, híres birkanyíró asszony a gyapjú mosásával kapcsolatban ezt mesélte: "A Tiszába mostuk a gyapjút. A kosár a vízbe' át, merigettük a vizet rá, s úgy forgattuk a gyapjút, csak forgattuk."
Amikor a kendertermesztés nagyban virágzott, a kendert feldolgozás előtt szintén a Tisza vizében áztatták. Régen a Poronty-szigettől végig, a házak felőli éren is voltak áztatók. A kendergyár működésének elején a cukorgyár felől, később a régi nevén Áztatónak, mai nevén Kisbátkának nevezett részen áztattak.
A Tisza mentén régen rengeteg vadfűz termett. A rendszabályozás és a vadvizek lecsapolása folytán sok helyen kipusztult a magról termő vadfűz, az úgynevezett malágyvessző. Vadfűz a zentai oldalon, a Kispána csárda alatti részén és a bánáti részeken is nőtt. Az árterületek iszapos talaja alkalmas volt a fűzvessző telepítésére. 1912-ben a Zentai Friss Újság november 24-i száma arról számolt be, hogy a városnak van ugyan füzese a Nagybátkán, a Mákosban, a Koplalóban, a Kis- és Nagybudzsákban, de nemigen van azokkal mit dicsekedni, mert ezek a fűztelepek gondozatlanok. Ezért a földművelésügyi miniszter fűztelepítési célokra segítséget ajánlott fel, éspedig minden hold fűztelep berendezésére ingyen nemesfűz dugványt és 100 koronát a telepítéssel járó munka kifizetésére. A kosárfonáshoz szükséges nyersanyag termelésének Zentán az 1960-as évekig, a kosárfonó vállalat működésének megszűnéséig volt jelentősége.
A Tisza és a népi megfigyelések
A népi megfigyelések között akadnak szép számban olyanok, amelyek a Tisza vizének változására, az áradásra, a visszahúzódására, az időjárás jelenségeire vonatkoznak.
Ha az apró csigák feljönnek a felszínre, és közvetlenül a vízszint alatti partoldalra tapadnak, az a Tisza áradását jelzi, ha pedig onnan eltűnnek, akkor nemsokára apadni kezd a víz. Ha a csigák felmásznak az ágakra, a fára, akkor nagyon árad a Tisza, árvízveszélyt jelent.
Sokan megfigyelték azt is, hogy a lentről jövő hideget, nedvességet más állatok is jelzik. Például ilyenkor a fürdőzők tele voltak vízibolhával. A víz felszínén összegyűlt sűrű hab is az áradásra utal. Amikor a Tiszán át csónakot húznak a halászok, és az mély hangot ad, ugyancsak rossz időt, esőt jelez. A Tiszán járó emberek megfigyelték, hogy vihar előtt mélyebbek a hangok, mint rendesen.
Amikor a ponty a víz tetején csapkod, rossz idő, eső, zivatar közeledtét jelzi.
Ha nem akad egyetlen hal sem a halász hálójába, az a Tisza stagnálását jelzi. A horgászok is megfigyelték, hogy ha nem eszik a hal, azt jelenti, hogy áll a víz. Az óbecsei gát elkészítése óta a Tisza tóként viselkedik, de régebben a vízen járók áradás előtt két nappal a víz állásából már tudták, hogy mire lehet számítani.
A Tisza a népköltészetben
Zentán és környékén a Tiszával kapcsolatban gazdag folklóranyag gyűjthető. Az összegyűjtött kifejezések között akadnak szép számban olyanok, melyek ma is használatosak, illetve ismertek, de sok elfeledett szólásunkra már csak a legidősebbek emlékeznek.
Mielőtt a felsorolásba kezdenénk, előrebocsátjuk, hogy a népköltészeti műfajokat nem csoportosítottuk, nem elemeztük, mivel pontos elhatárolásuk nehezen oldható meg. Célunk csupán a Tiszával kapcsolatban begyűjtött kifejezések, szállóigék, közmondások, epikus proverbiumok, szólásformájú csúfolók közlése. Mindenesetre azért tisztáznunk kell, hogy mi is a szólás, és mi a közmondás. Mindkettő szájhagyomány útján terjedő beszédfordulat, de a szólás általában magában foglal egy történeti adatot, amelyet egyúttal értelmez. A közmondás viszont tanító célzatú megállapítás, nem csupán nyelvi és stilisztikai eszköze a beszédnek. Az egyik is, és a másik is az emberiség évszázados megfigyeléseinek, életszabályainak és erkölcsi ítéleteinek állandó, rövid, frappáns formában való kifejezése, s ezért a nép gondolkodásának hű tükrözői.
A Zentán és környékén ismert változatokat igyekeztünk hitelesen lejegyezni. A legismertebbek mellé + jelet, a kevésbé ismertek mellé - jelet tettünk. A helységnevek kezdőbetűivel jelöltük az adatközlők születési helyét (Felsőhegy - F, Mohol - M, Orompart - O, Zenta - Z). Ezután következik a szólás, illetve a közmondás értelmezése, vagyis hogy mikor, mire mondják, illetve magyarázatot fűztünk hozzá.
Akkor még a Tisza is másfelé folyt. (-M) - Nagyon régen lehetett az!
Amelyik kutya egyszer átússza a Tiszát, máskor is megteszi /máskor is meri. (+Z) - Arra mondják, aki újra próbálkozik azzal, amibe már egyszer belekóstolt. Pl: Egyszer már lopott, vagy megcsalta a hitvesét.
A Tisza igazságot tesz! (-Z) - Nem engedi át a vihart a másik oldalra. Olyankor mondják, ha a bánáti oldalon nagy vihar van, a Bácskában viszont szép az idő.
A Tiszáról is szomjasan jött haza. (-Z) - Nem használta ki a lehetőséget.
Délrű még a szél se jó. mer' elrontsa a Tiszát! (-Z) - A déli szél nagy hullámokat hoz a Tiszára.
Erre már gyühet/jöhet a Tisza vize is (az sem fog segíteni). (+F, Z) - Az idei kukoricatermésre is mondják a földművesek a nagy szárazság miatt, mivel kevés lesz a kukorica, hiszen arra már késő az eső is, és a Tisza vize sem használna.
Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. (+M, F, Z) - A Tisza vidékére való ember mindenünnen visszavágyik szülőföldjére.
Ennek a szállóigévé vált közmondásnak a kifordított változata is ismert Zentán:
Ki a Tisza vizét issza, saját levét issza vissza. (-Z) - Ironikusan arra utal, hogy cselekedeteink visszahatnak. Gondatlanságunk, mulasztásunk miatt magunknak okozunk kárt. Elgondolkodtató ez a közmondás, hiszen nem is olyan régen ivóvíznek alkalmas volt a Tisza vize. Napjainkig már annyi szenny lefolyt rajta, hogy néha még fürödni is alig merünk benne.
Lefelé folyik a Tisza. (-Z) - Akkor mondják, ha valamit tényként bizonygatnak. A valóságra utal, a megváltoztathatatlan állapotot hangsúlyozza. Ismert népdal kezdő soraként szerepel ez a szófordulat.
Meginná egy hajtókára a Tiszát is. Meginná a Tisza vizit is. (-Z) - Nagyon szeret inni, iszákos.
Nekimegyek a Tiszának. (+A, Z) Nekimennék a Tiszának, ha vóna benne gerenda. (F, O) Nekimennék a Tiszának, ha lenne gerendája (de nincs gerendája). (Z) - Akkor mondják ezt, ha valaki elkeseredik valamiért, megunja az életét.
A "Nekimék a Tiszának!" fenyegetőzésre így szólnak vissza Felsőhegyen:
De vigyázz, nincs benne gerenda! (F) Nincs gerendája. A Tiszának nincsen gerendája. (Z) - Könnyen bele lehet fulladni a Tiszába.
Sok víz lefolyik addig a Tiszán. (+A, F, Z) Sok víz elfolyik addig a Tiszán. (Z) - Soká lesz az még.
Tiszára vizet! (+F) Vizet a Tiszába. A Tiszára visz vizet. (Z) - Akkor mondják, ha valaki feleslegesen fárad. Egyik helyről a másikra olyan dolgot visz, amiből ott már úgyis sok van.
Tiszát lehetne vele rekeszteni. (+F) (Annyi van belőle, hogy) Tiszát lehetne rekeszteni. (Z) - Sok van belőle.
Tiszavirág életű. (+Z) Virágzik a Tisza. - A Tisza virágzása a folyóval kapcsolatos rövid ideig, néhány óra hosszáig tartó esemény. A tiszavirág a legnagyobb kérészfajunk. Tulajdonképpen a kérész hímjét illeti ez a név, amelynek aranysárga a teste, utótora, háta viszont sötétbarna. Úgy intézi röptét, hogy a víz folyásával szembe kerüljön, s ott a kikelő és magasba igyekvő nőstényt fogadja. Annak megtermékenyítése után a vízbe hanyatlik, de a nőstény néhány percig még életben marad, hogy petéit lerakja. Erről mondják tehát, hogy tiszavirág életű, azaz rövid ideig élő, nagyon rövid élettartamú esemény. Általában valakinek a szerelmi kapcsolatára, vagy rövid ideig tartó házasságára mondják.
Zavaros a Tisza. (+F) Zavaros, mint a Tisza. (Z) - Nagyon zavaros. Ismert népdal kezdő soraként szerepel.
Más, nálunk ismeretlen közmondások:
Az az igaz, ami való, túl a Tiszán van Badaló. - Igaz, ami igaz.
Lassan foly a Tisza, boldog aki issza. - Boldog az az ember, aki a Tisza vidékén él.
Ha egy ökör nekiveti magát a Tiszának, a többi is utána úszik. - Ha egy embert rá lehet venni valamire, a többi már magától is követi a példát.
Sok halat fognak ki addig a Tiszából. - Soká lesz az még.
Más, nálunk ismeretlen szólások:
Elfognák a Tisza vizét. - Nagyon sokan vannak.
Elvezettük a Tiszára, mégis szomjasan jött haza. - Megmutattuk neki, hogyan boldogulhat, mégsem ragadta meg az alkalmat.
Hidd el bolond, ég a Tisza, szalmával locsolják. - Badar beszéd ez, nem hiszem én ezt.
Ő se gyújtaná meg a Tiszát. - Nagyon gyámoltalan.
(O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című könyvéből)
Meginná a Tiszát is, ha bor folyna benne. - Végtelenül szereti a bort.
Túl a Tiszán, Karcagon békát nyúznak madzagon. - Jásztelki származású falucsúfoló.
(Molnár István: Szólások, közmondások Jászszentandráson és környékén című kiadványból)
Gyermekjátékok, mondókák és csúfolók
Előrebocsátjuk, hogy néhány szövegnek ezúttal csak részletét közöljük. A szövegkihagyást három ponttal jelöltük. A gyermekjátékok közül a hintáztatókban fordul elő leggyakrabban a Tisza neve. Burány Béla Hej, széna, széna című könyvében a Zentán gyűjtött hat hintáztató közül csak egyben nem szerepel a Tisza szó.
Az "Egy üveg alma" vagy "Egy süveg alma", illetve "Egy süveg cúkor" kezdetű hintáztatót általában a fára felfüggesztett ülőhintán hintáztatott gyermeket lökve mondták, énekelték. A hintáztató egyszer végigmondott szövege egy fordulót jelentett, tehát egyben a hintázás idejét is mérte. A hintázás első része tulajdonképpen számoló - tízig. A második rész így hangzik:
Ángyomasszony/nénémasszony kislánya
Belefúlt/belehalt a Tiszába.
A harmadik rész nagyon változatos. A "mivel halásszuk ki?" kérdésre adott felelet általában még 8-10 sorból áll. Az én gyermekkoromban mi ezzel a szöveggel énekeltük tovább:
- Mivel halásszuk ki?
- Csontokkal, cserepekkel,
- Azzal halásszuk ki.
- Miska fiam, Miska,
- Hajtsd ki a tehenet!
- Hová, hová hajtsam?
- Kis kemence mellé.
- Szállj le, barát, a hintóról,
- Hipp, hopp, hopp.
- (Surányiné Balla Anna, Zenta, 1930-1999)
- Egy üveg alma.
- Tíz üveg alma,
- Tíz, tíz, tiszta víz,
- Olyan, mint a Tisza-víz
- Ángyomasszony kislánya
- Belefút a Tiszába.
- Mive' halásszuk ki?.
- Egy üveg alma.
- Tíz üveg alma,
- Tiz, tíz, Tisza-víz,
- Olyan, mind az aranyvíz.
- Ángyomasszony kislánya
- Belefúlt a Tiszába.
- Szedjünk össze csinteket, csontokat,
- Avvá' halásszuk ki!.
- Egy üveg alma,.
- Tíz üveg alma,
- Tíz, tíz, tiszta víz,
- Olyan, mint a folóvíz.
- Nénémasszony kislánya
- Belefút a Tiszába.
- Mive' halásszuk ki?
- Szedjünk össze csinteket, csontokat,
- Avva' halásszuk ki!
- Riska fiam, Riska,
- Hajtsd ki a tehenet!
- Hová, hová, édesanyám?
- Kiskemence mellé.
- Ott tarkázik, ott barkázik
- Sárgalábú kiskakas,
- Kiugrott a gyepre.
- Ipipi, mi van ott?
- Egy kis egér, egy kis nyúl,
- Szálljon le az ifiúr.
- Egy sü-veg al-ma.
- Tíz sü-veg al- ma,
- Tíz, tíz, tisz-ta víz,
- O-lyan, mind a for-ró víz.
- Án-gyom-asz-szony kis-lá-nya,
- Be-le-halt a Ti-szá-ba,
- Szöd-jünk ösz-sze csin-to-kat, cse-re-pe-ket,
- Av-val ha-lász-gas-suk!
- Túl a Ti-szán van egy ház,
- Ab-ba la-kik egy ba-rát,
- Sü-ti-fő-zi a gan-cát,
- Kér- tem tő- le, de nem ád,
- Még azt mond-ta, po-fon vág.
- Po-fon ám, a kis-ku-tyát,
- An-nak is a szűk lu-kát!
- Hin-ta, pa-lin-ta,
- Ré-gi dun-na, kis ka-to-na,
- U-gorj a Ti-szá-ba,
- Ha nem a Ti-szá-ba,
- Ak-kor a Du-ná-ba!
Amikor esik az eső, ezzel a mondókával biztatják:
- Ess, eső, ess! Bú-za bu-ko-rod-jon,
- Zab szapo-rod-jon,
- Az én ha-jam o-lyan le-gyen,
- Mint a csi-kó far-ka,
- Még an-nál is-hosz-szabb,
- Mint a Ti-sza hosz-sza,
- Még an-nál is hosz-szabb,
- Mint a vi-lág hosz-sza!
(Micsikné Rác Borbála, Padé, 1920. Zentán 2000-ben gyűjtötte Nagy Abonyi Ágnes. Lásd: Burány Béla: Hej, széna, széna. 11. p.)
Az adatközlő szomszédasszonya, Sihelnikné Kuklis Ilona ugyanezzel a szöveggel tudta a mondókát, és megjegyezte: "Mindig szaladgá'tunk, és ezt mondogattuk, mikó' esett az eső. Hosszú hajunk vót, az vót a divat. A lányok az én gyerekkoromban nagypénteken egy magas fa alatt fésűködtek, de akkó nem beszétek semmit. A kifésűtt hajat a fa tövébe ástuk, hogy hosszúra nőjön a hajunk."
Csúfolók
- Tisza, Duna, Dráva, Száva,
- Törjön ki a lábad szára!
(Általánosan ismert Zentán.)
- Du-na, Ti-sza, Száva, Dráva,
- Tör-jön ki a nya-ka, lába!
(Egy másik változat ugyancsak Zentán.)
A Tisza a néphitben
A Tiszával kapcsolatos hiedelmet nemigen találunk, hacsak nem Jung Károly Törökbecsén gyűjtött történetéhez hasonlót a táltosokról: "Szokták azt is mondani, hogy hát Bácskában esik az eső. Aszondják a mi táltosaink gyöngék, ezé' nem kaptunk esőt. Mikó' kaptunk esőt árú' Bácskárú', akkó meg aszondják, hogy a mi táltosaink erősek vótak, mer' kaptunk esőt. Legyőzték a bácskaiakat." A zentaiak ezt így tudják: "A Tisza felett viaskodnak Bácska és Bánát táltosai. Ha a Bánát felű' nem gyün eső, csak megáll a Tisza fölött, akkó' nem elég erős a bácskai táltos." Egy másik hiedelem szerint: Ha meghalt valaki, nem engedték, hogy a halottat átvigyék a Tiszán, "mer' akkó' a másik ódalon nem lesz eső egész évben." (Micsikné Rác Borbála, Padé, 1920.) Illetve "mer' akkó' e'veri a jég a termést." (Sihelnikné Kuklis Ilona, Zenta, 1911.)
A néphitben a Tisza vizének mint víznek tisztító, gyógyító, bajelhárító szerepet tulajdonítanak. A tavaszi népszokásokban különös jelentősége van a víznek. Tisztító erejében sokan még ma is hisznek, de már nem őrzik a hagyományokat, nem végzik el a rituális cselekményt a meghatározott naptári ünnepeken.
A folyóvíz állandó tisztulás, újulás jelképe. Jelentősége a tisztasággal, az egészséggel szorosan összefügg. A népszokásokban gyakran átmenetet, illetve ellentétet is képvisel. A Tiszával kapcsolatos asszociáció pozitív oldalról: tiszta víz, tisztaság, egészség, a negatív oldalról pedig a szenny, a veszély, a félelem, a halál. A gyermekjátékok szövegéből is kiviláglik ez a példa: "Tíz, tíz, tiszta víz, olyan mint a Tisza-víz."; "Nénémasszony kislánya, belefút a Tiszába."
A naptári ünnepeknél a Tiszával kapcsolatos hiedelmek esetében a nagypénteket emelhetjük ki. Nagypénteken volt az év első nagy mosakodása kint az udvaron. A merészebbek, főleg a férfiak a Tiszában, a nők inkább otthon, a kútnál fürödtek. Azért tisztálkodtak az év jeles ünnepei előtt még buzgóbban, hogy egészségesek legyenek. A víz tisztító, megújító hatása az egész évre vonatkozott. Törökbecsén a ház apraját-nagyját, de még a lovakat is megfürdették, hogy abban az évben ne legyenek rühösek. Nagypénteken a Tisza partján hasalva szapollyal ütögették a vizet, hogy egész évben szerencséjük legyen. Nagypéntek dologtiltó nap is. Nagyanyáink idejében. nem volt szabad mosni, sem fejet mosni az asszonyoknak, mert a Szűz Mária akkor összefogta a hajukat. (Zsigáné Varga Ilona, Zenta, 1937.) Említettük, hogy ezen a napon a lányok fa alatt fésülködtek, hogy a hajuk is úgy nőjön, mint a fa. A vízbefúltat nagypénteken sütött cipóval keresték a Tiszán. Az idős zentai asszonyok még emlékeznek erre. "Akinek a hozzátartozója vízbe fút', az nagypénteken sütött cipót vitt a Tiszára. Abba a cipóba egy gyertyát helyeztek, úgy tették a vízre. A víz csak vitte, oda vitte, az ott át' meg, ahol az a halott vót, ott forgott, forgott körülötte, ott megtanáták." (Sihelnikné Kuklis Ilona, Zenta, 1911.) "Kenyeret szoktak dobni a vízre, ahol a kenyér megáll, ott köll keresni a Tiszába fúltat." (Zabos Rudolf, Zenta, 1943.)
A Mura-vidéken augusztus 15-én, Nagyasszony napján nem szabad fürödni, mert kígyó van a vízben. Nagyboldogasszony napján az asszonyok számára tiltották a fürdést, nehogy vérzésben haljanak meg. Nálunk ez a hiedelem nem ismert.
Irodalom