Csáth Géza: A muzsika mesekertje

2. Koncertkalauzok

Az első szimfóniai hangverseny

Vasárnap, 1909. október hó 17-én, este 1/2 8 órakor a Zeneakadémia nagytermében

Wagner Richard előjátéka A ürnbergi mesterdalnokokhoz - a műsor első pontja. Az előjáték rég elmúlt időket varázsol elénk. Hans Sachsnak, a költő vargának idejét, a XV. századot és az akkori Nürnberget. Ezt a ceremóniás, kosztümös, csíziós, céhes világot, amikor a dalnokversenyeken egy szép és gazdag lány volt a pályadíj. Ennek az előjátéknak érdekessége a sokszólamúság, az édes melléktéma (Walther szerelmi dala) és a befejezés brilliáns bonyodalma, amikor a három főtéma egyszerre szól a zenekaron.

Debussy Claude Petite suite-jét először halljuk Budapesten. A nagy mester fiatalkori munkája, és mintegy kicsinyben mutatja az alkotónak minden kiválóságát. Ezek: az eredetiség, az enerváltan finom, érzékeny fantázia, a szabad, merész, modern, zenei konstruálás, amik azonban rendkívül öntudatos művészi ökonomiával párosulnak. Debussy ismeri az eszközeit, ismeri a céljait, tudja, hogy mit ír és amit ír, hogyan hangzik. Főképp tisztában van azzal, hogy mit lehet, hogy mik a megértésnek, a muzsika-hallgatásnak pszichológiai feltételei. Ő nem fárasztja ki a hallgatót. Nem tömi túl a zenekart. Amit el lehet mondani egy szóval, azt nem mondja el hárommal. Érthető, hogy teljes életében anti-wagnerianus volt. A francia szellem, amelynek ma ő egyik representativ manje, semmitől sem idegenkedik jobban, mint az unalmasságtól, a hosszadalmasságtól és a fontoskodástól. Debussy, mint minden igazi géniusz: forradalmár. De nemcsak rombolt, hanem alkotott is, sőt csak azért rombolt, hogy alkothasson. Művészetének egyetlen tárgya ő maga, az ő finom, nervózus érzésvilága. Egy pillantás erre az arcra nagyon sokat mond. A szemei befelé néző, álmodó szemek. Azoknál az embereknél látunk ilyet, akikben túlteng a fantázia. A lélek mindig el van foglalva a maga belső dolgaival, a képzelet le van kötve, s a szemek emiatt révetegek, a levegőbe néznek, a semmibe, a végtelenbe. Ezeknek az embereknek az élet, a világ, mindaz, ami körülöttünk van, csak álom és alkalom az álmodozásra. A benyomások átalakulnak bennök, elhalkulnak, elvesztik minden erejöket, s mint testetlen árnyékok jelennek meg az érzékek laterna magica-lepedőjén. Debussy, mint muzsikus, tiszta lírát ír. Az ő titkos belső világát vetíti ki elénk a művészetének finom, tökéletes szórólencséjén. Az ő érzékeny füle az erdő muzsikáját, a tenger zenéjét, a tó locsogását egészen másképpen hallja, mint a többi zeneszerzőké. És bámulatos egyéni művészete éppen abban rejlik, hogy ezeket a zörejeket biztos művészettel bontja szét, egyszerűsíti át összetevő zenei szólamaikra, amelyek azután együtthangozva, világosan megmondják nekünk - mit hallott Debussy? - Különöset, finomat, pompásat, sohase hallottat! - Aki efélét tökéletesen ki tud fejezni anélkül, hogy e munkájában valamit is elejtene belőle - elsőrangú nagy művész.

A budapesti közönség tavaly ugyancsak az Országos Szimfóniai Zenekar előadásában hallotta Debussy újabb keletű nagy szimfonikus költeményét, A tengert. Kis suite-je, amit ma hallunk, a mester fiatal éveiből való. Tele van elragadó szellemességgel, eleganciával és igazi poézissel. Négy tételéhez: Csónakázás, Fölvonulás, Menuet, Balett - semmi formai magyarázás nem kell. Nincs ebben a muzsikában semmi úgynevezett logika és matematika. Csupa érzékiség, az egész csupa sejtelem, mese, álom.

Radó Aladár Petőfi című szimfonikus költeménye a fiatal magyar zeneszerzőnek negyedik opusza. Radó zenéjét jellemzi az előkelően stilizált magyarság, a szerkesztés szabadsága, a hangulatok szangvinikus változása és bizonyos fiatalos, patetikus szónokiasság. Petőfije három fő részre oszlik. Mint Petőfi élete is. Az első az ifjúság korszaka volt, a fejlődésé, a szenvedélyeké. A második a komoly szerelemé. A harmadik korszak szorosan összeforrt a 48-49-es idők eseményeivél - a harcé és a hősi halálé. Radó ezt a programszerű tartalmat nagyon finoman el tudta helyezni egy komplikált rondóforma kereteibe. Petőfi-motívuma, amelyet mindjárt az első nyugodt hangulatú részben a hegedűkön hallunk, igen egyszerű és eredeti. A szerelmi motívumok frissek és szenvedélyesek. A harcok festése, a Talpramagyarra való utalás, a mámoros győzelem hangjai és hősi halál impozáns himnusza erőteljes, invenciózus és minden pleonazmusa mellett is érdekes.

Beethoven Hősi szimfóniája (a 3-ik) a műsor utolsó száma Első tételét a legszebbnek mondják Beethoven összes úgynevezett első tételei között. Csodálatos szépségű e tétel heroikus első témája, amelyet rögtön a kezdet után a csellókon hallunk. Gyászindulója egyszerűségével, sötét komolyságával hat. Ha hallom, Beethoven temetésére kell gondolnom! A Scherzo képviseli a szimfóniában a kedély fellobogását, a sötét színfoltok és végtelenbe vesző monumentális perspektivák mellett a világosságot, az önfeledtségnek és jókedvnek korszakát. "Rendkívüli melegség, jóság és emberszeretet van ebben a Scherzóban!" - írta egy Beethoven-magyárázó; ez a mondás nem mondvacsinált! Finaléja különleges nevezetesség. Egyike volt az első eseteknek, hogy zeneszerző a szimfónia befejező tételét variáció formában írta. Azaz : előre adja a témát - amely egy kis dalhoz hasonló - és utána a variációkat. Ezt a tételt jellemzi a szigorú formásság és az a nagy találékonyság, amellyel Beethoven a témák variálását mindenkor kezelte.

[ Az Országos Szimfóniai Zenekar műsorfüzete, 1909. október 17.]

A harmadik szimfóniai hangverseny

Vasárnap, 1910. december 4-én, este 1/2 8 órakor a Zeneakadémia nagytermében

Goldmark : Sappho. Goldmark szimfonikus munkái között túlnyomóan erotikus témák szerepelnek. Egész zenei gondolatvilága a szerelem körül kering. Eredeti és érzéki hatású melodikája, duzzadó harmóniái és káprázatos instrumentaciója mintegy szerelem-szimfonikussá, az érzeki mámorok dicsőítőivé avatják őt. Sappho-ouverture-jében - amelyet a bécsi Filharmonikusok 1898-ban mutattak be - a görög költőnő alakjával, szerelmeivel és halálával foglalkozik. A Sapphónak amellett, hogy Goldmark egyéniségét erősen magán viseli, speciális levegője, hangulata van, melyekben elüt a mester minden más kompozíciójától. A zeneköltemény lírája, Sapphónak, az öregedő asszonynak reménytelen szerelme. A meséje - Sappho élete, mely heves és ernyesztő vágyódások fájdalmas és gyönyörű gesztusai után az öngyilkosság nagyszerű konfliktusával végződik. Sappho egy utolsó dallal elbúcsúzik az élettől, a szerelemtől, és egy szikláról a tengerbe veti magát. A befejezés a szerelem himnusza, amely a halálban is az élet diadalát jelenti.

Pierné : Yzeyl. A francia szimfonikusok között Pierné az új nemzedékhez tartozik. Nem annyira forradalmár, mint Debussy és D'Indy, de ízig-vérig modern ember. Hangulatai, érzései frissek, imperessziói érdekesek és előadása leköti az érdeklődést. Yzeylje A. Silvestre és Morand keleti drámáját illusztrálja. Az első két rész a király és a hercegnők ünnepélyes bevonulását festi. Pazar szépségű keleti ruhák, aranyos bársonypalástok, selyem fátyolok. A levegőben enyhe és finom mirhaillat terjeng. A 7/4-es ütemű melódia sajátságos ritmikája a hárfa akkordjaival és szordinozott hegedűkkel, a hercegkisasszonyok andalgó, könnyű lépteit rajzolja. A harmadik tétel - Lamentáció - egy fájdalmas, siránkozó keleti dal, idegenszerű, érdekes és zamatos. Egyenesen folytatódik a Szerenáddal, amelynek intrikája pregnáns és modulációi igen finomak. Pierné zenekari kezelését nagy színgazdasága mellett is az egyszerűség, világosság, leheletszerű finomság jellemzi.

Buttykay: Az ünneprontók. Buttykay szimfonikus költeményének programja - Arany János hasonló című balladája. Mágikus, fantasztikus a költemény és fő motívumával, a dudás ördög alakjával mintegy izgatja a zeneszerzőt. Buttykay erős kézzel ragadja meg a témát és sok szerencsével illeszti bele az elbeszélést a szonátaforma kereteibe. A fő témája a pünkösdi harangzúgásos, ájtatos hangulatot festi. A melléktémában a mulatók vidám hejehujázását halljuk, később az ördög furcsa motívuma jelentkezik. Buttykay mesteri polifoniával keveri, kavarja, táncoltatja előttünk az ünneprontók eszeveszett alakjait. Zenekari színei üdék, magyarosak, ragyogóak. Az ifjú magyar szimfonikus muzsika dokumentumai között külön hely jut az Ünneprontóknak, amely a hat év óta (1904-ben írta) semmit sem vesztett frissességéből.

Schubert h-moll szimfóniája. Egyike azoknak a kompozícióknak, amelyek, mint Beethoven V. és IX. szimfóniája, Csajkovszky Pathétique-je az ember "világhelyzetével", hiábavaló küzdelmeivel, serénykedéseivel és sorsával - a pusztulással - foglalkoznak. A túlérzékeny és fiatal idegrendszer fájó impresszióiból és pesszimisztikus világfölfogásából fakadtak ezek a munkák.

Ezek a fájdalmas és véresen intenziv benyomások, ezek az elcsüggedések, ezek a kétségbeesések és jajkiáltások, Beethovenben élete végéig domináló szerepet játszottak, és zenéjét karakterizálják. A h-moll szimfónia határozott szellemi rokonságban áll Beethoven Sors-szimfóniájával. Meglévő két tételét a szerző huszonöt éves korában írta. Ez a két tétel a fiatal Schubertet a zseni eljes nagyságában mutatja be.

Technikailag, formailag tökéletes, eredeti, klasszikus szépségű mindkettő. Az első tétel fő témája, vagy helyesebben alapgondolata, amelyet mindjárt az elején a nagybőgők intonálnak, tragikus erejében és nyomasztó monumentalitásában elragadó. Valószínű, hogy az utolsó tételben ez a téma visszatért volna. Legalább is erre enged következtetni az első tétel kidolgozásában való programszerű szerepeltetése; amely a problémának (az ember tragikus sorsa: a halál) metafizikai mélységeibe nyújt betekintést. A második tétel gyengéd, vigasztaló. Bizonyos mennyei megnyugvás jellemzi. Az első tétel sötét és leverő atmoszférájából napsugaras kék aetherbe jutunk és fehér felhőkön ringatózunk.

Bizet: Patrie! című ouverture-je a francia nacionalizmus jegyében keletkezett. Tulajdonképpen mint bevezető zene szerepelt Hugo Viktor hasonló című színdarabjához. A francia zeneszerző ízlését jellemzi, hogy a kompozícióban mindenféle idézet hiányzik. Népdalokat, vagy Marseilles-reminiscentiákat hiába keresünk. Nincs benne semmi álpátosz. Az egész kompozíció őszinte, meleg, rajongó. Mintegy jellemzi a franciák hazaszeretetét, amely hasonlít ahhoz a vonzalomhoz, amit édesanyánk iránt érzünk. A Patrie! különben ugyanannak a nagy művésznek mutatja be Bizet-t, akinek őt más, gyakrabban hallott munkáiból ismerjük. Minden taktusa tele van invencióval, finomsággal és érzéssel. A Patrie!-t megkülönbözteti a többitől az erő és a monumentalitás. Az első témája tüzes, elszánt harci indulószerű. A hazafias tettvágyat, férfias áldozatkészséget reprezentálja. Melléktémája a szülőföld iránti vonzalom belső érzelmi motívumait magyarázza. Az emlékeket, amelyek a gyermekkorunk helyeihez kötnek; a boldogság, öröm, első szerelem szelíd, poétikus korszakához. Mintegy jelzi, hogy a harcoló férfi minden gondolata az otthon felé száll, a feleséghez és a gyermekekhez. Ez a motívum bontakozik ki szélesen és impozánsan a befejező himnusz-szerű témából.

[ Az Országos Szimfóniai Zenekar műsorfüzete, 1910. december 4.]

Az első munkás-hangverseny

Vasárnap, 1912. február hó 4-én, délelőtt 1/2 11 órakor a Zeneakadémia nagytermében

A zenekar. Ha az építész valami szépet és nagyot akar csinálni, akkor terméskövet, márványt, finom keramit-téglát rendel és abból alkotja, abból építteti meg munkáját. Ha a kitanult zeneszerzőt fogja el hasonló ihlet és vágy - akkor zenekarra ír. Nem kell azért azt gondolni, hogy csak az lehet nagy és szép zene, ami zenekarra van írva. Bach Sebestyén egy szál hegedűre is írt zenedarabokat, amelyekben több érzés, több gondolat és költészet van, mint a leghangosabb nyolcvantagú katonazenekar poffogásában. Mégis a legcsodálatosabb, legszebb zenei alkotásokhoz a zenekar változatos, sokféle hangtömegei szolgáltatták az anyagot. Ez a legdrágább, legfinomabb hanganyag.

A zeneszerző úgy dolgozik a hangokkal, a hangszerekkel, mint az építész az ő tégláival, cserepeivel és sarkköveivel. Ide a terméskő-alapozást, ide aranydíszítéseket, ide márványoszlopokat... és kitervezi, amint jónak látja.

A zenekari építészetben az alapanyagot a vonós hangszerek (hegedűk, brácsák, kisbőgők, nagybőgök) szolgáltatják. Ezek a téglák az épületben. A fúvóhangszerek inkább díszítést, az aranyozást, a színes üveget, a mozaikot képviselik. A fafúvó hangszerek : a kisfuvola, a fuvola, az oboa, a klarinét és a fagott. (Ez az utóbbi köztük a legmélyebb hangú. Gyermekkar vastagságú fekete, egyenes csövét messziről látni.) Egyes zeneművekben a fafúvók karát még a tárogató vagy a hozzá hasonló angolkürt, a basszus-klarinét és a basszus-fagott egészítik ki. A rézfúvó-hangszerek : a kürt, a trombita- és a harsona. A fúvóhangszerekből mindegyikből átlag kettő-kettő, vagy három-három szerepel a zenekarban. A vonósokból sokkal több. Az Orsz[ágos] Szimfóniai Zenekarban például húsznál több hegedűs és öt-hat nagybőgős játszik. A kisbőgők és brácsák száma körülbelül ugyanennyi. Ezekhez aszerint, ahogy a zeneszerzők előírják, csatlakoznak még dobok, cintányérok, facimbalom, csengettyűk, hárfa, esetleg orgona vagy zongora is.

A zeneművek formája. A mai hangversenyen Goldmark Tavaszi nyitányát, Mozart Szerenádját Liszt Hungaria című zenekari költeményét és a szünet után Csajkovszky III. szimfóniáját fogjuk hallani.

A nyitány egytételes, egy részből álló zenedarab. Minthogy az ilyen darabokat rendesen a hangversenyek vagy színházi előadások elején szokták játszani, ezért nevezik a zeneszerzők így az ilyen műveiket.

A suite kisebb zenekari darabok sorozata. A zene könnyed, jókedvű hangulata és tételeinek aránylagos rövidsége miatt nevezte Mozart e művét Szerenádnak. Bizonyára arra is gondolt, hogy egy kedves nő ablaka alatt szeretné eljátszatni a zenekarával.

A szimfónia négy tételből álló nagyobb összefüggő zeneköltemény. Amint a régi költők a nagy elbeszélő költeményeket XII vagy XXIV énekben írták meg, éppen ilyen szokás lett a szimfóniákat IV zenedarabból fűzni egybe. A szimfóniák mind zenekarra vannak írva. Terjedelmük átlag 30-40-50 perc. Az első tételük rendesen komoly jellegű és gyorsabb menetű. A második tétel tréfásabb, vidám, táncszerű zene. A harmadik viszont hosszabb, éneklő; lassú dallamok vannak benne. A negyedik gyors, szinte mámorosan jókedvű, olykor szinte hejehujázó muzsika, mint egy tánc, amellyel a bálat végzik. Miért ilyen a szimfónia ? Erre könnyű megfelelni. Mint minden költészet, ez is az élet tükre. Van benne szomorúság, küzdés, bánat és öröm, panaszkodás és nevetés, szerelem és halál.

Hogyan kell hallgatni a zenekart ? Minden ember másképp hallgatja. Mint ahogy mindenki másképp nézi a képeket és az épületeket is. Egyiket ez ragadja meg, ez érdekli, a másikat meg amaz. A cél persze az, hogy a maga teljes egészében átérezzük és megértsük a zenét, épp úgy, mint ahogy egy szép épületet csak akkor érthetünk meg egészen, ha végignéztük minden szegét-zugát. Természetes, hogy akinek először mutatnak egy kincsekkel megrakott nagy palotát, nem tud ott egyszerre mindent meglátni, megnézni és csak később, ha újra és újra elmegy oda, szemlélhet meg alaposan mindent. Így vagyunk egy kicsit a zenével is. Nem tudunk benne előszöri hallásra mindent megfigyelni. A szabály az, hogy figyeljünk a hasonlóságokra és ismétlődésekre. Sokszor fogunk hallani ugyanegy dallamot váltakozva a különböző hangszereken. Vagy: kezdi a dallamot az egyik hangszer, ismétli egy csomó, és harmadszor ismétli az egész zenekar. Vagy: egy rövid dallamot játszanak a hegedűk és később a kürtök hangoztatják úgyanezt. De nem szabad a figyelmet kifárasztani. Az egészet kell hallgatni. Át kell engednünk magunkat a zenekar hatásának.

Ha elolvassuk a Talpra magyart, pontosan érezzük, mit érzett Petőfi akkor, mikor megírta ezt a versét. A zenében is legfőbb az érzés. Aki teljesen megérti a zenét, az bele tudja magát élni, mialatt a zenekart hallgatja, abba a lelkiállapotba, melyben a zeneszerző volt, mikor megalkotta a zeneművét. Ez a beleélési képesség minden embernél más és más, de minden emberben megvan. A kis gyerek, aki nem tudja, hogy 1848-ban a sajtószabadságot a Talpra magyarral vívták ki, az is megérzi ebben a versben a lázadás tüzét, a dacos, harcrakész érzést. Éppen így, aki soha életében nem hallott még jó zenekari zenét, az is bizonyos fokig át fogja tudni érezni: micsoda érzések, indulatok rejlenek az egyes zenedarabokban. Erre vonatkozólag azonban elmondunk itt egyet és mást.

A műsor

Goldmark Károly, a Tavaszi nyitány szerzője a ma élő zeneköltők között egyike a legnagyobbaknak. Szül[etett] Keszthelyen, jelenleg 82 éves. Bár külföldön él, magyarnak vallja magát. Több zenekari darabot és dalművet írt, ez utóbbiak közt leghíresebb a Sába királynője. Tavasszal című nyitánya egy boldog, mámoros himnusz a tavaszról. Alighogy a zenekar játékba kezd, már halljuk az enyhe, édes szelek vidám fütyörészését, az egész természet nagy ujjongását. Érezzük a növényi csírák mámorító, buja illatát. Ezeket az örömteli tavaszi érzéseket adja vissza a zeneszerző a zenekarán. Goldmark dallamai szélesek, szabadon csapongóak, mint a boldogságtól túláradt kedély hullámzása. A zenekara pedig csillogó, akár a napsugár ragyogása az olvadásban. Ezek a hangzások mind jólesőek, buják. Szinte elbódítják a fület, anélkül azonban, hogy fárasztanák.

Mozart (szül. 1756-ban Salzburgban, meghalt 35 éves korában Bécsben) a német zene legnagyobbjai közé tartozik. Vidám, jókedvű, de igen érzékeny ember volt. Mint egy gyermek. Ez tükröződik vissza zenéjében is, amely szinte pezseg a jókedvtől. Gyors, pergő ritmusok, édes melódiák jellemzik, és emellett az összeállításnak olyan tökélye, egyszerűsége, amilyent például csak a görögök építőművészetében találunk meg. A zenekara olyan üdén, kedvesen szól, olyan jól esik a fülnek, mint amilyen jól esik egy pohár friss víz a szomjas vándornak. Szinte fürdik az ember a kristályosan egyszerű hangzásokban. Jókedvet, életörömet, akaraterőt, szerelmet és boldogságot fejez ki e Szerenádnak mind a négy tétele. Az elsőnek a címe Allegro: azaz gyors menetű zenedarab. A másodiké Andante: azaz lassú tétel. A harmadik Menuetto; a menuet tudvalevőleg régi francia tánc. A negyedik Rondo, azaz szó szerint körben forgó zene; itt ugyanis az első dallam, amelyből a zenedarab kiindul, minduntalan visszatér, mintha körben forogna.

Liszt Ferenc születésének századik évfordulóját néhány hónap előtt ünnepeltük (szül. 1811-ben Doborjánban, meghalt Bayreuthban 75 éves korában). A világ legnagyobb zongoraművésze volt. Ezt már életében mindenütt elismerték róla. A zeneszerzeményeit azonban a kortársai nem értették meg. Ma már értjük; olyan az ő zenéje, mint Vörösmarty versei. Izzó, szónokias muzsika, nem könnyű mindjárt a mélyére hatolni. Tele van szépséggel, értékes gondolatokkal. A Hungaria című zenekari költemény azokat az érzéseket foglalja magában, amelyeket a távoli haza gondolata a külföldre szakadt Liszt Ferencben fölidézett. A szülőföld szenvedélyes szeretete, a nemzet múltjára, küzdelmeire, harcaira, szenvedéseire való visszagondolás, a jobb jövőben való reménykedés - ezeket az érzéseket találjuk meg a zenekari költeményben. Ennek a zenedarabnak befejezésében felséges győzelemszerű trombitaharsogásokat hallunk. A zeneszerző ezzel az ünnepélyes, imaszerű dallammal fejezi ki a magyarság (Magyarország = Hungaria) jövőjébe vetett hitét.

Csajkovszky az oroszok legnagyobb zeneszerzője. (Szül[etett] 1840-ben Votkinskben, meghalt Szent-Péterváron 53 éves korában). Legpompásabb alkotásai: szimfóniái és dalművei. Dallamaiban sok szlávos részletet, mélabús orosz népdal-töredéket találunk, amelyeket csodálatos erővel és találékonysággal forraszt egésszé. A zenekara modern nagy zenekar, mint Goldmarké (azaz majdnem minden fúvóhangszerből három-három, sőt több is játszik benne), mégis más a hangzása. Komorabb, sötétebb. Megfelel ez a két zeneszerző kedélye közötti külömbségnek. Csajkovszky elmélázásra hajlamos, érzékeny ember volt. Goldmark vidámabb, tele tűzzel, lelkesedéssel. Mert: amint akárkit ki lehet ismerni a szokásaiból, épp úgy a zeneszerzőről a zenekar hangzása után meg lehet ítélni, hogy miféle ember lehetett. Csajkovszky szimfóniájának első tétele komor hangulatú ünnepélyes gyászzenével kezdődik, azután hirtelen szilajjá, küzködővé válik a muzsika. Olyan ez, mint egy darab élettörténet. Elmondja egy férfi küzdelmét, vágyait, fájdalmait. Úgy kell hallgatni, mint egy elbeszélést. A második tétel egy táncdarab, egy nemesebb menetű keringő ("Alla tedesca"). A tétel címe arra vonatkozik, hogy a keringő német eredetű tánc. Élveznünk kell a vidámságát, s kellemes szép dallamait. A harmadik tétel a Lassú, egy orosz hallgató-nóta, tele panasszal (Elegiaco!), gyásszal, fájdalommal. A negyedik tétel féktelen kozáktánc, amelyben a fő dallam négyszer-ötször is visszatér, míg közben más-más dallamok váltják. fel. E tétel végén egy úgynevezett fúgát hallunk. Fúga = futás. Egyik hangszer (a másod-hegedűk) elkezdi magában énekelni a negyedik tétel fődallamát. Pár ütem után ugyanezt a dallamot egészen előről a brácsákon halljuk. Ezalatt a hegedűk már tovább mentek, úgy, hogy az embernek az az érzése van, mintha a brácsák utol akarnák érni a hegedűket. Pár ütem után újra ugyancsak az első dallammal a bőgők csoportja ered futásnak. Majd az első hegedűkön halljuk a dallamot, mely mindinkább dagad, nő, bonyolódik, nyüzsög egy izgalmas zenei zűrzavarban, ahol azonban mégis mesteri rend, szabályszerűség érvényesül. A nagy izgalom végre egy himnusszerű új dallamot dob ki magából, amely mint egy diadalmi ének, az ércfúvók földrengető harsogásában tetőzi be a fenséges és roppant arányú alkotást.

[ Az Országos Szimfóniai Zenekar műsorfüzete, 1912. február 4.]