Személyek:
Konferansz: (a függöny előtt, a színpad közepén elhelyezett mikrofonhoz lép) Kedves nézőink, tisztelt zsűri, mélységes publikum! Egy nagyon szomorú hírt kell közölnöm Önökkel. Mai drámaíróversenyünk sorrendben harmadik előadása a szerző tragikus, és minden előjel nélkül, teljesen váratlanul bekövetkezett halála miatt elmarad. Szabó Palócz Attila, amikor tegnap délben, a versenyzők közül elsőként befejezte művét, elkövette azt a meggondolatlanságot, hogy újra átnézte a megírt szöveget. Ekkor, ahogy tudatosodott benne, hogy mekkora egy hatalmas nagy sza... khm... elnézést! Tudatosodott benne, hogy mennyire rossz, minden nívón aluli, vállalhatatlan ocsmányságot, szó szerint egy förmedvényt irt, a Forum kiadóház harmadik emeletén lévő irodájának ablakán kivetette magát. Szörnyet halt még mielőtt földet ért volna, úgyhogy teljesen hiába szállították kórházba. De nem kell aggódni, a benzint a betegsegélyző fizeti. Az Újvidéki Színház igazgatósága által ebből az alkalomból kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a szervezők minderre számítottak, csak erre nem.
A helyszínen forgató tévéstáb... igen, igen, jöjjenek csak be... kérem, tapsoljuk meg őket! (A tévéstáb bevonul és meghajlong, majd gyorsan el.) A helyszínen forgató tévéstáb gyors körkérdést készített az eset kapcsán. Vicsek Károly, a színház igazgatója a következőket mondta: "Én sem hittem igazán, hogy meg tudna írni valami értelmeset, de hát meg akartuk adni neki az esélyt..." Az igazgató úr hozzátette még: "Bassza meg!"
László Sándor, a színház művészeti vezetője a megboldogult munkásságát méltatva a következőket mondta: "Én mindig is tudtam, hogy ez az alak nem képes semmire, nem is értettem Vicseket, miért ragaszkodik annyira hozzá, hogy őt is meghívjuk a versenyre".
A tévéstáb a két vetélytárs drámaírót is megkérdezte. "Méltó ellenfél volt", kezdte nyilatkozatát Beszédes István, "hiszen ugyanúgy nem konyított a drámairodalomhoz, akárcsak én". Kontra Ferenc sokkal árnyaltabban fogalmazott: "Ugyan már, ki is volt ez a Szabó Palócz Attila?", tette fel a kérdést, "valami kis mitugrálsz kezdő? Ja igen, mindig nála vásároltam hamburgert a futaki sarkán..."
A bírálóbizottság nevében megszólaltatott Franyó Zsuzsanna a következőket mondta: "Amikor megláttam a nevét a versenyzők között, rögtön tudtam, hogy teljesen esélytelen. Nem tartom nagy veszteségnek az esetet..."
Azt hiszem, hogy az idézett nyilatkozatok szemléletes képet festenek az elhunyt szerző irodalmi munkásságáról és annak jelentőségéről. Színházunk számítástechnikai szakemberei mindezek ellenére, habár már senki sem látta értelmét, mégis töviről-hegyire átvizsgálták a harmadik emeleti irodahelyiségben hátrahagyott számítógépben fellelhető dokumentumokat. Alapos munkát végeztek, becsületükre legyen mondva, ugyanis ily módon több milliós adócsalásra derült fény, de a társadalmi vagyon gondatlan kezelésére és nagy összegű sikkasztásra utaló jeleket és bizonyítékokat is találtak. Az erre vonatkozó dokumentumokat átadták a rendőrségnek, a szépirodalmi jellegű dolgokat azonban megtartották és sorsolásra tegnap éjfélkor az elhunyt szerző posztumusz műveként a színházban átadták. Utána reggelig ürítgették poharukat a megboldogult lelki üdvére... Ez valószínűleg meg is látszik majd a most bemutatásra kerülő végeredményen.
Hernyák György/Mezei Kinga/Puskás Zoltán (a megfelelőt bemondani), a szerencsétlen rendező, aki ezeket a fércmunkákat a sorsoláson kihúzta, a fejét fájlalva a tévéstábnak csak annyit nyilatkozott, hogy szóhoz sem tud jutni, és valószínűleg követni fogja a szerző példáját... s estére már együtt söröznek a Mennyország legjobb csehójában...
Nos, hogy rövidre zárjam mondandómat, előre figyelmeztetek mindenkit, hogy Szabó Palóc Attila hátrahagyott szövegei a nyugalom, a közerkölcs és a jó ízlés megzavarására alkalmas részleteket tartalmaznak, tizennyolc éven aluliaknak semmiképp sem ajánlanám őket. Felkérem a gyengébb idegzetűeket, hogy még idejében hagyják el a nézőteret, nehogy itt összehányjanak nekem mindent, ha kifordul a gyomruk. A színház takarítónői anélkül is sztrájkkal fenyegetőznek, bízom tehát abban, hogy ha már a szerzőnkben nem volt, Önökben legalább lesz annyi jóérzés, hogy nem randítanak itt össze mindent...
Egyúttal felkérném a tisztelt zsűrit is, hogy minden jóindulatát félretéve, egy szemernyi tisztelet se mutasson a megboldogult szerző emlékével szemben.
Kezdődjék hát ez a förmedvény!
(Függöny fel.)
(Egy lakótelepi emeletesház egyik lakása a harmadik emeleten. A háttérből zene hallatszik: Edith Piaf: Mon Manege A Moi. Oszama a közönségnek háttal, a nyitott ablakon kifelé bámulva nézelődik, feltételezhetően az emeletes ház tetejét kémleli. Elegáns öltönyt visel, ám azon felül egy véres hentesmellény van rajta.)
Oszama: Figyelj, én amikor ott fent álltam, nem is mertem arra gondolni, hogy leeshetek... amikor csak úgy fél szemmel félrekacsintottam, máris beleborzongtam a gondolatba... és tudatosan tettem úgy, mintha nem is lefelé bambulnék, nem is a mélységbe rugaszkodnék, hanem csak mintha magam elé révednék... révedeznék... révedeznék... valahol... valahol valamiből a kezdetek kezdetétől fogva tudtam, hogy ha egyszer, csak egyszer végre rászánom magam a nagy ugrásra, akkor többé nincsen visszaút...
Muhamed: Dzsihad! ... a szent ugrás!
Oszama: Mi az, most mindenütt mi vagyunk a téma?!
Muhamed: Az FBI teljes mellszélességgel nyomoz, és már teljes bizonyossággal megállapította a nyuszikáról, hogy arab, csak még azt nem tudja, hogy ingyom-bingyom, vagy tálib-e.
(Dili-Dagonya érkezik)
Oszama: (ránéz, majd Mohamedhez fordul.) No jó, megyek, hogy ne zavarjalak. (El.)
(Amikor távozik, a feszültség is oldódik.)
Dili-Dagonya: Nem vagyunk talán még annyira lecsúszva?
Mohamed: Miért ne lennénk?!
Dili-Dagonya: Mert... talán még van egy új esély... Talán még felkapaszkodhatunk!
Mohamed: És akkor?
Dili-Dagonya: Akkor talán minden megoldódhatna már végre...
Mohamed: Mi?
Dili-Dagonya: Hát lehet ennél még lejjebb is csúszni?
Mohamed: Határ a csillagos ég!
Dili-Dagonya: Határ a dagonyás iszappakolás...
Mohamed: Ja, hogy szokjad a földet!
Dili-Dagonya: Tudod... Volt egyszer egy történetem egy fasziról, aki bungee jumpingot akart ugrani, és előre mindent szépen kiszámított, mit, hogyan, merre, meddig... kicentizte, hogy milyen magasról veti alá magát, aztán... kimérte a megfelelő hosszúságú kötelet, vagy mit... azt az elasztikus faszt, amit a bokájukra kötnek... és. Leugrott.
Mohamed: És hol baszta el a dolgot?
Dili-Dagonya: Ott, hogy ugyanolyan hosszú kötelet mért ki, mint amilyen magasról ugrani készült. Tudod, az a micsoda elasztikus, kinyúlik, amikor megrántja a súly. Kimérte a faszikám, hogy hetven métert fog zuhanni és levágott magának egy hetven méteres kötelet. Úgy taknyolt el betonon, hogy felvakarni sem lehetett...
Mohamed: Jól járt volna, akinél van ilyen kötél a Világkereskedelmi Központ tetején, valamelyik felsőbb emeleten. Akkor talán megmenekülhetett volna.
Dili-Dagonya: Ha idejében kapcsol, hogy ugrani kék...
Mohamed: Kapcsoltak ott az emberek éppen idejében... Láttad a felvételeken?
Dili-Dagonya: Ugrottak.
Mohamed: Ugraniuk kellett... Esetleg választhatták volna azt is, hogy füstmérgezést kapnak, vagy hogy elégnek a tűzben...
Mohamed: Egy utolsó nagy élmény... a zuhanás... az ugrás...
Dili-Dagonya: Láttad azt a fotót?
Mohamed: Igen, egy férfi keresztbevetett lábbal.
Dili-Dagonya: Igen, még csak az hiányzott, hogy a kezét is összekulcsolja a tarkóján...
Mohamed: Olyan testtartásban zuhant fejjel lefelé, mintha épp unatkozva heverészne a tévé előtt...
Dili-Dagonya: Kedvenc szappanoperája előtt.
Mohamed: Vivát Kassandra!!! Vivát Vad angyal!!!
Dili-Dagonya: Belátta, hogy akkor jár a legjobban, ha ugrik... Nem az utolsó nagy élmény, inkább csak a menekvés miatt...
Mohamed: A menekvés abban a helyzetben, amikor nincs menekvés. Amikor be vagy zárva a halálodba. Amikor már csak annyi esélyed maradt, hogy halálnemet választhatsz magadnak.
(Szünet.)
Dili-Dagonya: (megrémül.) Mi volt ez?
Mohamed: (fürkésző tekintettel.) Semmi...
Dili-Dagonya: Te nem hallottad, nem vetted észre?
Mohamed: Mit? Mit kellett volna észrevennem?
Eszter: (a háttérből; eddig nem vettük észre, hogy itt van.) Csak engem.
Mohamed: (megretten.) Hogy kerülsz te ide?
Eszter: Van nekem két jó lábam, azokon jöttem.
Mohamed: Hogy osontál be észrevétlen?
Dili-Dagonya: Nem volt észrevétlen!!! Én hallottam...
Eszter: (lassan előrébb andalog.) Jó megfigyelés, Dili-Dagonya, minden elismerésem...
Dili-Dagonya: Kö... szönöm...
Eszter: (Mohamedhez) Hol van Oszama?
Mohamed: A dolgán.
Eszter: No, kerítsd elő, szólj neki, hogy itt vagyok.
Mohamed: Máris. (El.)
(Kettesben maradnak.)
Eszter: Meg lehet itt inni valamit?
Dili-Dagonya: Csak csengetni kell.
Eszter: (az asztalhoz lép, felemeli a rajta lévő kolompot és csenget; Dili-Dagonyához fordul.) Ez a személyzeti csengő?
Dili-Dagonya: Igen, az.
Eszter: (újra megrázza a csengőt.) Szobalány! Eszmeralda! Kassandra! Millagros!!! Hol vagytok? Halló! (Veszettül rázza a csengőt.) Hall engem valaki?
Nnnya...: (becsoszog.) Nnnya, miii vannn, jööövööök márrr...
Eszter: Két hétig kell csengetnem, hogy meghallja valaki?!
Nnnya...: Jövök, amilyen gyooorsaaan csakkk tudokkk...
Eszter: Maga melyik is a sok közül?
Nnnya...: Én aaa Millagros vaaagyokkk, kéremmm, tisztelettttttelll...
Eszter: Hát, ahhoz képest, hogy vad angyal hírében áll, lehetne valamicskét vadabb is ennél... de lendületesebb legalább...
Nnnya...: Szeretnékkk valamit mondaniii aaa mentségemreee...
Eszter: No, halljuk!
Nnnya...: Világpor a kalpagon, Szabó Palócz Attila utolsó hátrahagyott verse:
- kivételt nem arat
- gyengét nem súlyt vigalom
- kerekedik homlokom
- beverték a telepi csibészek
- ott a virág utca sarkán
- ahol lakájom volt
- a kis ház teraszán
- feledtetőn
- hitvesem
- bekötözi sebeim
- s én most újra arra gondolok
- miféle volt tarisznyám
- melyben nem lötykölt ki csupor
- nem pakoltak mézet
- csak jegyet váltva szálltam fel a buszra
- hogy a székvárosba nézzek
- öleltető kebleken
- hosszú verset kanyarítsak
- visszaköszön
- a sok holdudvar a réten
- s újra jegyet adnak
(Taps, vastaps, ováció...)
Eszter: No jó, hozzon nekem valamit inni. Ami akad...
Nnnya...: Mááárisssssssssssssssssssssssssss... (El.)
Dili-Dagonya: Egész jó volt ez a vers.
Eszter: Jó, jó, csak nekem nagyon Tolnaira húzott...
Dili-Dagonya: Hát mindig is mondtam én, hogy ez a Tolnai egy Palócz-epigon...!
(Szünet.)
Eszter: Gondoltál már arra, hogy a vonat alá vesd magad?
Dili-Dagonya: Igazából sohasem... De voltak esetek... Amikor álltam ott a vágány mellett a peronon és épp befutott a szerelvény...
Eszter: Oszt?
Dili-Dagonya: Néztem a síneket, néztem, ahogy közeleg, ahogy közelit... és volt bennem egy inerció, ami vitt volna, ha tovább tudott volna lendíteni azon a kis bizonytalanságon, ami az elhatározáshoz hiányzott. Miből is állna odavetned magad?
Eszter: Beszélj rá, ha mersz!!!
Dili-Dagonya: Mi bajod?!
Eszter: Beszélj rá, ha mersz! Beszélj rá, ha tudsz!!! Beszélj rá, hogy vessem alá magam, beszélj rá, hogy öngyilkos legyek!!!
Dili-Dagonya: Elment az eszed...
Eszter: Beszélj rá, ha mersz!
Dili-Dagonya: Meg akarsz halni?
Eszter: Csak beszélj rá, ha kérlek... Itt van, máris felmászok az ablakba... Itt van, már mászok is... (Felmászik az ablakpárkányra.) Csak egy szavadba kerül... Lássuk a medvét! Mondj, onts biztató szavakat...!
Dili-Dagonya: nem értelek... Nem értem... Mi van most veled?
Eszter: Ne kérdezz már annyit... Csak tedd... Csak biztass... Csak beszélj rá... Most azonnal... ne holnap, ne később, ne máskor, ne legközelebb... Most akarom!
Dili-Dagonya: De én...
Eszter: Ne kínozz, ne halogasd...!
Dili-Dagonya: Nem is tudom... Én...
Eszter: Ne tétovázz!
Dili-Dagonya: Nem tudom...
Eszter: Mit nem tudsz, a francba már?!
Dili-Dagonya: Hát csak...
Eszter: Nem akarod? Nem teszed meg ezt nekem? Nem beszélsz rá?
Dili-Dagonya: Én...
Eszter: (leugrik a nyitott ablakból, valahonnan hirtelen egy pisztolyt húz elő és Dili-Dagonyára szegezi.) Nem?!
Dili-Dagonya: Mit csinálsz?!
Eszter: (pisztoly a kezében.) Állj fel az ablakba! Gyerünk! Indulj... Mire vársz?
Dili-Dagonya: Mi bajod?
Eszter: Mássz fel az ablakba! (a pisztolyt a tarkójának szegezi.) ...ha mondom! Heineken-reklámot fogunk játszani...
Dili-Dagonya: Mit csinálsz?
Eszter: Iszom egy sört.
Nnnya...: (egy tálcán egy üveg Heinekent hoz.)
Eszter: (elveszi a sört és nagyot húz belőle.)
Nnnya...: (ahogy jött, ugyanúgy el.)
Dili-Dagonya: De hát az az enyém...
Eszter: Neked már úgyis mindegy, nem?
Dili-Dagonya: Várj, beszéljük meg, bejövök...
Eszter: Dehogy jössz!!! Eddig tartott a reklám... (Ismét a pisztoly.) Jól áll neked ez a szerep... Mesélj csak... Miért is akarsz te kiugrani?
Dili-Dagonya: Akar a fasz!
Eszter: Nono, hagyjuk csak a trágárkodást...
Dili-Dagonya: Nem akarok kiugrani!!!
Eszter: (leereszti a pisztolyt, egy pillanatra elgondolkodik.) Nem, nem is jó ez így. Ennek inkább férfi szerepnek kellene lennie... Nem, hagyjuk,ez így nem vezet semmire... Ide egy férfi kell...!
Dili-Dagonya: Akkor bejöhetek...
Eszter: Igen, gyere csak... Férfit akarok...
Dili-Dagonya: (bemászik az ablakból.) Huhhh...
Eszter: És el is mehetsz... (Kifelé kiabál:) Muhamed! Muhameeed! Muhameeed...! Hol vagy?
Dili-Dagonya: (El.)
Muhamed: (rohanva érkezik.) Itt vagyok... Jövök már!
Eszter: Gyere csak, kedves Muhamed... Egy férfi kell nekem...
Muhamed: Szolgálatodra szivica, azt hittem, már soha nem feded fel női mivoltod...
Eszter: Állj már meg...
Muhamed: Azt hittem, már soha nem feded fel, hogy a vonzalmunk kölcsönös. És semmi jelét nem adod...
Eszter: Lassíts már...
Muhamed: Ha neked férfi kell, én mindig itt vagyok. (Erősen szorítva magához öleli.) Mondd, hogy szeretsz... Valld be nekem, mintha az FBI-nak vallanád...!
Eszter: De nem ARRA kell nekem a férfi...!
(Döbbent csend és szünet.)
Muhamed: Hanem?
Eszter: (az ablakpárkányra int.) No, mássz fel oda szépen!
Muhamed: Hova?... Hogy oda? Én?! Node...!
Eszter: Mássz fel az ablakba! (a pisztolyt a tarkójának szegezi.) ...ha mondom! Heineken-reklámot fogunk játszani...
Muhamed: Mit csinálsz?
Eszter: Iszom egy sört.
Nnnya...: (egy tálcán egy üveg Heinekent hoz.)
Eszter: (egy legyintéssel jelzi, hogy nem kér.) Van már egy, köszönöm.
Nnnya...: (ahogy jött, ugyanúgy el.)
Muhamed: De hát az az enyém...
Eszter: Neked már úgyis mindegy, nem?
Muhamed: Várj, beszéljük meg, bejövök...
Eszter: Dehogy jössz!!! Eddig tartott a reklám... (Ismét a pisztoly.) Jól áll neked ez a szerep... Mesélj csak... Miért is akarsz te kiugrani?
Muhamed: Akar a fasz!
Eszter: Nono, hagyjuk csak a trágárkodást...
Muhamed: Nem akarok kiugrani!!!
Eszter: (szelíden kacarászik.) Ez jó, ez tetszik... Jó kis móka... Szóval ezzel akár már meg is nyerhetem a versenyt...
Muhamed: Mi bajod?
Eszter: Neked mi bajod...! No, ugorj szépen...
Muhamed: Dehogy ugrom...
Eszter: Akkor pedig mesélni fogsz.
Muhamed: Miről mesélhetnék én neked?
Eszter: Arról, hogy miért is akarsz kiugrani, !
Muhamed: De mondom, hogy nem karok...
Eszter: Már pedig, Isten úgyse, akarni fogsz! Addig onnan le nem mászol, amíg akarni nem fogsz!!!
Muhamed: (mászik.) Nem fogok...
Eszter: (ismét a pisztoly.) Kisapám!
(A pisztollyal visszatereli.)
Eszter: Nem akarsz ugrani?
Muhamed: (ismét az ablakban.) Eszem ágában sincs.
Eszter: Akkor pedig bajok lesznek... Hogy is hozzuk most ezt össze... Valami értelmet kellene adni a dolgoknak, mielőtt befejezzük...
Muhamed: Mielőtt mit?
Eszter: Mielőtt végzek veled!
Muhamed: Megvesztél, vagy mi a fasz?!
Eszter: Hagyd már azt a szar trágárkodást! Mondj kukit, mondj nemi szervet, mondj péniszt, mondj lompost, mondj hímvesszőt, mondj férfiasságot, mondj munkanélkülit, mondj gilisztási libatokányt, mondj szerszámot, mondj már amit akarsz... de hagyd már ezt a trágárkodást... csak úgy potyognak a faszok a szádból! Igazán beszélhetnél választékosabban is, ha már egyszer drámahőst csináltam belőled... No!
Muhamed: Egy feltétellel: ha lemászhatok innen.
Eszter: Hát jó, megér nekem a jó ízlés annyit... Gyere, no...
Muhamed: (lemászik, félénken szól.) És a pisztoly?
Eszter: Az nem volt benne az egyezségben...
Muhamed: Nem lehetne valahogy belekombinálni mégis?
Eszter: Nem hiszem.
Muhamed: Ha szépen megkérlek?
Eszter: Nem igazán...
Muhamed: Ha térden állva könyörgök?
Eszter: Nem szeretném...
Muhamed: De miért?
Eszter: Azért, hogy ha még egy fasz kiröppen a szádon, legyen mivel szétlőnöm a fejedet!!!
(Szünet.)
Eszter: Ugye, szóltál te annak az idióta főnöködnek, hogy itt vagyok?
Muhamed: Igen, nagyon fel volt dúlva...
Eszter: Miattam?
Muhamed: Nem. Á, dehogy... Valami titkos üzenetet kapott.
Eszter: Nem mondott semmit?
Muhamed: Azt mondta, jönni fog...
(Zene hangzik fel a háttérben. Edith Piaf: La Foule.)
Eszter: Mi ez az Edith Piaf már megint...?
Konferansz: (besomfordál.) Elnézést, ez az én ízlésem szerinti zeneválogatás. A megboldogult szerző nem hagyott hátra maga után erre vonatkozó utasításokat...
Eszter: Jaaa...!
Konferansz: (El.)
(Kintről ajtócsapódás hallatszik.)
Oszama: (hangja kintről.) ...és ne zavarjon senki, ami Eszterrel vagyok!
Muhamed: (ijedten felugrik.) Jön!
Oszama: (jő; kezében egy hatalmas kartondoboz.) Kedves Eszterem, remélem, nem várakoztattam túlzottan sokáig!
Eszter: Hááát... Már épp azon kezdtem gondolkodni, hogy tartós sértődés lesz a vége...
Oszama: Muhamed, maga most elmehet.
Muhamed: Máris, uram, máris... (El.)
Eszter: Ugye, hogy került magához ez a Muhamed?
Oszama: Nagyon egyszerű, semmi különös história... Egy napon, amikor a felesége nem volt otthon, vendégeket pedig nem várt, Muhamed egyre nagyobb aggodalommal hallgatta a nem szűnő kopogtatást...
Eszter: (nem érti.) És?
Oszama: (ő is meglepett.) Tényleg magyarázni kell?
Eszter: (bizonytalan.) ...aaa ...a jelek szee... szerint...
Oszama: Megjött a hegy...
(Szünet.)
Oszama: Azóta velem van és elválaszthatatlan munkatársam. A legmegbízhatóbb bizalmasom...
Eszter: És miért kellett engem ennyire megvárakoztatni?
Oszama: Titkos üzenetet kaptam...
Eszter: És vajon mennyire titkos az? Én sem tudhatom?
Oszama: A diszkréciójára és a tapintatosságára apellálva esetleg megmutathatom... (Leteszi a kartondobozt és egy összegyűrt cetlit húz elő a mellényzsebéből.) Ez az... (Lopva mutatja Eszternek.)
Eszter: (döbbent csodálkozással olvassa.) Még föl lehet kapaszkodni... (Rémületében a szájához kap.) Vajdaság autonómiája elkerülhetetlen és hamarosan be fog következni... Fölfogták ezt már azok is, akik az autonómia legkonokabb ellenzői... és a centralizmus hű védelmezői...
Oszama: No, érti már, miért titkolom annyira?
Eszter: (még mindig döbbenten a cetlire meredve.) Mihelyt látták, hogy az autonómia elkerülhetetlen, többen is fölszálltak az oda induló vonatra... Mi ezt csak üdvözölhetjük, tény azonban, hogy egyesek még mindig a decentralizáció ellen hadakoznak... Van még számukra lehetőség, hogy fölkapaszkodjanak a tartományi vonatra... És ha ezt nem teszik meg, akkor vakvágányon maradnak... Mindig az egész ország fejlesztésének mozdonya volt... És újra az lesz...
Oszama: Pssszt...! Nehogy meghallja valaki...
(Függöny.)
Konferansz: (kilopózik a függöny elé.) Hát, itt tartunk most... Láthatták, kedves nézőink... amit láthattak. Adózzunk egy perces néma felállással az elhunyt szerző emlékének... Kérem, álljanak fel. Mindannyian... Ön is, uram, ha kérhetem, még ha a zsűri tagja is... Köszönöm! Maradjunk csendben.
(Egy perces hallgatás.)
Konferansz: (egy perccel később.) Köszönöm, leülhetnek. Azt hiszem, most már senki előtt sem lehet kétséges, hogy szerzőnk miért ugrott ki az ablakon. Mert, amikor meglátta mindezt a papíron, vagy a számítógép monitorján, nem tudta vállalni azt, hogy szembenézzen itt ma este Önökkel. Hát, ha én írnék meg egy szép napon egy ilyen szöveget, bevallom, nekem is rögtön önértékelési zavaraim lennének. Főleg, ha azt aztán a színpadon is viszont kellene látnom...
(Edith Piaf: Autumn Leaves)
Konferansz: Igen, én kértem meg a fiúkat, hogy tegyék be ezt a számot, legalább ennyi örömöm legyen nekem is és Önöknek is itt ma este, ha már át kellett esnünk ezen a borzadályon. Számítástechnikai szakembereink találtak még egy töredéket az említett harmadik emeleti irodában kibelezett számítógépben, amelyet azonban szándékosan kihagytunk az iménti összeállításból. Azért döntöttünk így, mert a töredék eredetisége könnyűszerrel megkérdőjelezhető, s az értő közönség soraiból igen sokan esetleg plagizálással is vádolhatnák a szerzőt. Végezetül tekintsék meg ezt a kétes értékű részletet. Hogy valóban plágiumról kell-e beszélnünk, döntse el ki-ki a legjobb belátása szerint... Mindenesetre a szerzőtől egyáltalán nem lenne meglepő.
(Függöny fel.)
(Muhamed három almával zsonglőrködik a színpad közepén, mint valami cirkuszi porondon.)
Dili-Dagonya: Tudnád ezt néggyel is csinálni?
Muhamed: Hát persze!
Dili-Dagonya: (odadob neki egy negyedik almát.)
Muhamed: (elkapja a negyedik almát és a szájába veszi, a fogaival tartja miközben továbbra is három almával zsonglőrködik.)
Dili-Dagonya: (tapsra buzdítja a közönséget.)
Muhamed: (egy idő után kiköpi a negyedik almát és a másik hármat is megállítja, eldobja, dobbant egyet a lábával.) Hoppá!
(Vastaps & hajlongás.)
Dili-Dagonya: Tudod, egészen furcsa gondolatok gyötörnek mostanában...
Muhamed: Mifélék?
Dili-Dagonya: Azon gondolkodtam, hogy akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, vagy fegyvert ragadva szembe száll vele?
Muhamed: Azt hiszem, ilyen formán teljesen téves a kérdésfelvetés, mert nem a tudatunk határozza meg társadalmi létünk, hanem fordítva, társadalmi létünk határozza meg tudatunk...
Dili-Dagonya: Mindig, mikor ilyesmit hallok, kemény fülemet a tavasz dala üti meg... És kedvenc Palócz-versem jut róla eszembe: tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz, tavasz... eszem én a zúzádat azt!
Muhamed: Mintha valaki mástól olvastam volna valahol ugyanezt...
Dili-Dagonya: Szerinted ülünk mi itt már vagy fél órája?
Muhamed: Annyinak minimum lennie kell...
Dili-Dagonya: Akkor talán mehetnénk...
Muhamed: Meg se néztük, mit rejteget a főnök ebben a dobozban itt... (A kartondobozra mutat.)
Oszama: Nem is fogjátok! (Hirtelen és gyors léptekkel lép a szobába.)
Muhamed: Bocsánat, főnök...
Oszama: Hogyan merészeled...?!
Muhamed: Bocsánat főnök, csak arra gondoltam, hogy itt a vége felé most már végső ideje volna felfedni a lapjainkat... Mert, ha most nem mutatjuk fel az ászokat, akkor ez a rengeteg ember itt (a nézőtérre mutat...) soha nem tudja meg, hogy mit rejtegetett a dobozában... Elvégre, ha már drámai hőst fabrikáltak belőlünk, akármennyire sutákra is sikeredtünk, néhány alapvető követelménynek csak-csak eleget kellene tennünk...
Oszama: Mondasz te valamit a száddal, ha már járatod...
Muhamed: Akkor megnézhetjük, mi van benne?
Dili-Dagonya: Megmutatja nekünk?
Oszama: A diszkréciótokra és a tapintatosságotokra kell apellálnom, ha mégis...
Muhamed: Bízhat bennünk, főnök...
Dili-Dagonya: Hát persze!
Oszama: No, jó, rendben, nem bánom... (Felnyitja a kartondobozt.) Titkos csodafegyver, ez egy összetett vegyi- és biológiai csapásmérő rendszer... (Egy már lyukas zoknit húz elő a dobozból.) Szabó Palócz harmadnapos zoknija! A kórházban loptuk le a lábáról, egy kisebb vagyonba került az akció megszervezése...
Dili-Dagonya: Ez rémes...
Oszama: Vigyázat!!! Szaglószervekkel életveszélyes megközelíteni! Ő is ezt akarta bevetni a drámaíróverseny zsűrije ellen, ha netán semmit se nyerne...
Eszter: (a háttérből.) Már csak egy dolog nem világos...
Oszama: (rémülten elrejti a zoknit.) Hát te is itt vagy?
Dili-Dagonya: (súgva Muhamedhez.) Hát ez meg kicsoda?
Muhamed: Ő Őfelsége dábljú-szi jelzésű titkosügynöke, az egyik legelvetemültebb...
Eszter: Van itt valami, amit továbbra sem értek...
Oszama: Mégpedig?
Eszter: Hogy jön itt most képbe mindezek kapcsán az a titkos üzenet, amit az imént mutattál?
Oszama: No, azt nem árulhatom el...!
Muhamed: Ugyan már, főnök, mindjárt be kell fejezni ezt a drámát, nem hagyhatja, hogy ne derüljön ki...
Oszama: Hát...
Eszter: Jól beszél az embered!
Oszama: No, figyeljetek! Az állt az üzenetben, hogy "az autonómia elkerülhetetlen, többen is fölszálltak az oda induló vonatra"... Kapisgáljátok...?
Muhamed: Az lesz a következő célpont?
Oszama: (eufóriában tör ki.) Igen, Vajdaság autonómiájának vonata lesz a következő célpont, amit kilövünk... Hatalmas, összehangolt akcióval...! De most nem olyan amatőr Boingokkal dolgozunk... Idenézzetek, milyen légiflottát szereztem! (Felnyitja a kartondoboz tetejét, gondosan összehajtogatott papírrepülőgépeket vesz elő belőle.) Ez nem holmi nagyüzemi selejt, ez itt mind valódi kézimunka, mindegyik darab önmagában unikátum...
Dili-Dagonya: Szörnyű...
Eszter: Csodálatos...
Oszama: (sok-sok papírrepülőgépet szed elő a dobozból és hajigálni kezdi azokat.)
(A többiek is bekapcsolódnak a repülő-dobálásba, hatalmas nagy káosz kerekedik az egészből. Papírrepülőgépek mindenütt...)
Oszama: Ott suhan az autonómia vonata...
Muhamed: Ezt megúszta, de legközelebb elkapom...!
Eszter: Adj neki! Ezt nektek autonómiát...!
Dili-Dagonya: Buli van!!!
Oszama: Pontosan célozz!!!
Muhamed: Mintha ott ülnék benne...
Eszter: A mozdonyra célozzatok...!
(Szünet.)
(Amikor a káosz kissé alábbhagy, Oszama megszólal.)
Oszama: No, most már minden teljesen világos? Befejezhetjük? Haza mehetünk?
Muhamed: Igen, lassan szedelőzködhetünk...
Dili-Dagonya: De még maradt egy tartozásunk...
Oszama: Micsoda?!
Eszter: (előre ugrik.) Engedjetek, majd én! (Felkapja az asztalról a kolompot és veszettül rázni kezdi.) Millagros lelkem, gyere csak ide! Millagros! Milli, kicsikém! Gyere már, ha hívlak...!
Nnnya...: (becsoszog a színpadra.)
Eszter: Úgy tudom, van valami mondanivalód a számunkra...
Nnnya...: Igeeen... vannn... János Vitéz, Szabó Palócz Attila verse: Tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra. Felesleges dolog sütnie oly nagyon, a juhásznak így is nagy melege vagyon. Szerelem tüze ég fiatal szívében, így terelgeti a nyájt a falu szélében...
(Függöny)
(Edith Piaf: Comme Moi)