Nettitia K. Froese: Lemúriában nem múlik az idő

Abi al-Maarri fala

 - Hozsanna az olvasónak! - köszöntötte elefántlábú karosszékéből ruganyos mozdulattal felemelkedve Umar ibn Abi al-Maarri gyermekét, Ibn al-Mukaffa Mahfúzt, akit hetvenhárom esztendővel azelőtt nemzett, hogy visszavonult volna toronyszobájába, hogy megfogalmazza a posztalkímia alapművét, a világegyetem összes kultúrájának minden elemét elegyítő könyvét, az Efezusi betűket. A lendülete pormacskákat röpített az ablakon még alkonyi erejének teljében pásztázó nap sugarai útjába, apró porfelhők emelkedtek a hetvenhárom éve érintetlen rizspapírról és a kényesen hegyezett íróvesszők tömegéről. Abi al-Maarri főnix-mintás kaftánja megbillentette a papír mellett gondosan elhelyezett, évtizedekkel ezelőtt kiszáradt szecsuani porcelán-tintatartót, amely szinte tépelődve billent jobbra-balra, majd kerek talpán néhány lusta kört leírva megállapodott az írólapon, anélkül, hogy fölborult volna.

- Hozsanna az olvasónak! - ismételte meg gyorsan és fürgén belekarolt rogyadozó térdű gyermekébe.

- Ölem gyümölcse, Ibn al-Mukaffa Mahfúz, jer, lépjünk az ablakhoz, ha már ez volt nyughatatlan természeted olthatatlan vágya. Nézz és láss! Ezen a tájon pihentetem megfáradt szemem immáron több mint hétszer tíz esztendeje. Innét, a Négykarmú Sárkány Pagodája negyedik szintjének nyugati oldaláról ugyanaz a folytonosan változó látvány tárul elém. Más égtájakra nem pillanthatok, ugyanis a palota fura ura, nagyméltóságú Euszébiósz Eusztathiosz féltve őrzi mindannyiunk elől a Természet Kapuit.

- Ám lásd: alattunk a juhnyájak-taposta ösvény poros ipszilonja - hány és hány éjszakán bámultam ezt az ezüstösen ragyogó alakzatot, amit csak az óriásira nőtt betű szárára merőleges szilfasor árnyéka hártyáz be impresszionista ecseteléssel a kelő Hold nyomán! Most még balról látszik az út mögötti gyertyán-erdő, délelőtt még a fák között viháncoló siheder-had tarkasága is át-átvillan a törzsek mögül; alkonyatkor azonban sötét hegyként tornyosul a lapály mögé, zöldeskék ködfátyol árnyát vetvén a szabadon kószáló lovak barna flekkjeire. Mire a csergák között meggyújtják a kezdetben szálfaegyenes füstoszlopot égnek emelő tüzeket, elöl, kissé jobbra, újabb lomb-domborzat emelkedik a látóhatár fölé. A ritka nyárfás az, amelynek árnyékában a maguknak parcellát hasító Pagoda-lakók kiskertjeiben cirregnek a tücskök.

- De Apám - vágott közbe hetvenhárom évének hebehurgyaságával Mahfúz -, bocsásd meg heves természetem gáttalan, tiszteletet nem ismerő hevességét, de itt, ahol állunk, nincs is ablak, csak fal!

- Nincs? - tépelődött el Umar ibn Abi al-Maarri.