Beszédes István: Messziről Andromeda

A pecsétnyomó, az angyalarcos

 

Sokáig azt hihettem, készülök:

csupáncsak gyakorlat ez,

amiben az együttérzést edzem,

s magam is kegyetlen egyenmezben

látom be végül, elmaradtam,

ki feladta leckém: láthatatlan,

nyoma veszett két tűz között.

 

A fedett fazék ahogy pöszög,

azt látni, láván ül a katlan;

sötét az ég, s izzó rögök

alól a fénypászta szokatlan:

falra festi az ördögöt;

üszög pereg le, a törzs rohadtan

feszül a hátnak az alkonyatban

(mi medvéé volt tán, s dörmögött.

 

Hát így történhetett, balul:

nem taposhatni most puhábbat,

meg sem érzi, merül a lábad;

a pecsétnyomó, az angyalarcos,

gyermeki talp tapos a falhoz),

s állok - keresztet támasztok alul:

a váll egy málló gerendát gyalul.