Beszédes István: Messziről Andromeda

Titusz a szabadban

 

Nos, nem egyedül jött ez a meleg fuvallat

- ott, mögötte bátyja, elefántja -,

körül a sereg áll, legalábbis a sereglet,

s a rabszolga őslakos se bánja,

esélyt ad az, ha felvilágosult a zsarnok,

jácintja, nárcisza sok, tulipánja:

s föl-alá menetelteti virágos réten

az elefantióta jatagánja.

Nos, nem oktalan rég melegház-hatása:

tavaszt mér immár a gyalogóra,

és mert itt állok, időben eltévedetten,

bámulok régi homokozóra;

ki hagyta el, ki mind a színtelen hutákat,

gondolhat Nabukonodozorra:

s aminek el nem készül tornya, törpe marad;

por hullik pázsitra, pázsit a porra.

 

Bizony, már termetük is ismeri a vesztést:

elképzelem most, apró népük felkelt,

kivette a homokból az öntvényt, bilincset,

goromba ekét, súllyal leterhelt

láncot, igát, tuskófeszítő ékeket,

s hogy játszótéri órája eltelt

- elterül a termő mezőn, hiába minden

szakállas élet, munkának szentelt.

Hol elefantióta száll a legelőre

- meleg árnyék, visszavonhatatlan

trópus(had)test, mi éppen átvonul,

általunk övé utolsó bakáig a katlan -,

gázolunk bokáig habban, virágsziromban,

s fogy belőlünk mind a halhatatlan:

s ha elesik, magával ránt a rothadásba

Dugovics Titusz a szabadban.