Beszédes István: Messziről Andromeda

Titusz a szabadban
 
Nos, nem egyedül jött ez a meleg fuvallat
- ott, mögötte bátyja, elefántja -,
körül a sereg áll, legalábbis a sereglet,
s a rabszolga őslakos se bánja,
esélyt ad az, ha felvilágosult a zsarnok,
jácintja, nárcisza sok, tulipánja:
s föl-alá menetelteti virágos réten
az elefantióta jatagánja.
Nos, nem oktalan rég melegház-hatása:
tavaszt mér immár a gyalogóra,
és mert itt állok, időben eltévedetten,
bámulok régi homokozóra;
ki hagyta el, ki mind a színtelen hutákat,
gondolhat Nabukonodozorra:
s aminek el nem készül tornya, törpe marad;
por hullik pázsitra, pázsit a porra.
 
Bizony, már termetük is ismeri a vesztést:
elképzelem most, apró népük felkelt,
kivette a homokból az öntvényt, bilincset,
goromba ekét, súllyal leterhelt
láncot, igát, tuskófeszítő ékeket,
s hogy játszótéri órája eltelt
- elterül a termő mezőn, hiába minden
szakállas élet, munkának szentelt.
Hol elefantióta száll a legelőre
- meleg árnyék, visszavonhatatlan
trópus(had)test, mi éppen átvonul,
általunk övé utolsó bakáig a katlan -,
gázolunk bokáig habban, virágsziromban,
s fogy belőlünk mind a halhatatlan:
s ha elesik, magával ránt a rothadásba
Dugovics Titusz a szabadban.