Beszédes István: Messziről Andromeda

Pestismaszk kereste

A lángtól erdő ki se gyúlik,

hol egymás arcába kapál,

ki egymás árnyékába bújik,

karom helyett bár volna szárny:

tollal ujjaink hegye lazán

befödve, s ha arcunkat pestismaszk

kereste, s törte el orrunkat a sárm,

ki sem gondolna már deresre...

 

Megteltünk mind a tónusokkal,

kékkövet oldott a pohár,

fel is hajtottuk, lehet, okkal,

s kék lett az ember, előtte áll

a borus égnek, s gyufát dobál,

olyan sötét lett, mint az este

- közeli felhő árnyéka száll -,

villám hasít le, rég eleste

virágos árnyakat kaszál.