Beszédes István: Messziről Andromeda

Karóra

 

Gyakorlott önuralmat

tesz próbára valami holmi:

gerillaháborúban csaták

sorát nyeri meg a bóvli.

A kényes ízlés se fog óvni,

behordom én magam is őket

- éghetetlen Illés-szekéren

az égetnivaló szenvedőket.

 

Néha már-már azt képzelem:

pünkösdi lángok, körülállnak,

s van aki kiviszi, kiüríti

asztalomról a hamutálat.

 

Képletek közt ébredek,

hogy nincsenek, kiszámolom:

a világból a szenvedés

nem ered egyenes nyomon.

 

A ceruzámat rányomom:

törnek a hegyén mind a számok,

s létükre nem adnak okot

az ismeretlen-számítások.

 

Mégis, ki hordja be ide,

vagy csak úgy, mind ki van találva?

- fölém hajolnak, álmodom,

emlékezem a kínhalálra.

 

A csengettyű, a toronyóra,

sakktábla hull homokozóra,

kötélre fűzött üveggyöngy

hurokban kerül fel karóra.

 

Érintés vásta eszközök,

fésűk, fogasok, evőkészlet,

ezüstök, rezek, nikkelek:

meghalt a világ, amint kész lett.

 

Az új, az élő itt halad,

vásatot vás, érintést mélyít:

halandó belül a sáncokon

nem volt a mélyben soha még így.