Boško Krstić: Vízöntő

19.

Ugyanazon nap ugyanazon percében röptette fel Andrija a galambokat, indult el Jan, hogy Magdalénát megkeresse, s döntött egy szépasszony úgy, hogy elmegy Janhoz és örökre nála marad.

*

Andrijának elegendő volt az udvarra kilépnie, a vezérgalamb máris elrugaszkodott a tetőtől. Jel volt ez a többi galambnak a felszállásra való felkészülés megkezdésére. Napsütéses, hűvöskés idő volt, szélcsend, fenn, a magasban áttetszően tiszta égbolttal. Mielőtt füttyentett volna, hogy a rajt felriassza, Andrija várt még egy pillanatig, hogy a galambok megérezzék jelenlétét, és hogy egy pillantásával ő is összefogja őket, gyönyörködjön a szépségükben, hogy kapcsolatot teremtsen saját tudata és a madarak ösztöne között. A betegségtől teljesen elgyöngült Andrija első füttyére a vezérgalamb azonnal felszállt, közvetlenül a tető fölé emelkedett, figyelmeztetésképpen átrepült egyszer a raj fölött, és a galambok reflexei máris működésbe léptek, és egyesével rugaszkodtak el a nádtetőtől. Kezdetben csak össze-vissza szárnyaltak, de a vezérgalamb kitartó és szabályos körözése az udvar fölött egybehangolta a rajt, a galambok megtalálták a helyüket, szárnyuk szabálytalan röpte felszállás közben egységes morajjá formálódott, és mintha ők maguk idézték volna elő a légörvényt, ami magasba húzta őket.

*

Kilépett Jan a garzonlakásból. Lassacskán túltette magát azon a nyomasztó érzésen, hogy úgy zárt le valamit, hogy helyette semmi újba sem kezdett: az új kávéház gondolata bizakodással és derűvel töltötte el. A napok Magdaléna nélkül mégis hosszúra nyúltak, és arra gondolt, hogy most, amikor végre a dolgok jó irányt vesznek, végső ideje, hogy a nőt megkeresse.

De hol van most Magdaléna? Csak nem ott, a téren, a rosszhírű kávéház környékén? Vagy tán nem is Magdaléna volt az a nő? Megpróbálta újra maga elé idézni arcát, emlékezete azonban egyre inkább cserbenhagyta. Érzezte még, ahogyan érintését is a bőrén, fel tudta még idézni a közös szenvedélyt, a nő illatát és ízét. Ám mindez lassan elszállt, és nyoma sem maradt. Csak a kínzó vágy maradt utána. Hitte mégis, hogy ha újra találkoznak csak meg kell érinteniük egymást, ismét minden a régi lesz.

*

Mióta egy ámokfutását követően az erdei tisztáson bevárta az elcsigázott Jant, és azután hogy órákon át szeretkeztek a meleg füvön, ez a szép nő csak erre az érzékeny emberre gondolt, őutána vágyott és egyre biztosabb lett abban, hogy őmellette kell megállapodnia. Ez az érzés napról napra erősödött, s azon a délutánon végre eldöntötte, elindul, hogy elmondja neki is, és ne hagyja többé el. A hűvös időhöz nem megfelelő, vékony pántos, kis fekete ruháját vette fel, és egy kötött sálat még a vállára vetett. Azt gondolta, Jannak így fog tetszeni.

*

A vezérgalamb pillanatok alatt háromezer méter magasságba emelte a rajt. Andrija csak addig látta őket, amíg a keleti oldalon köröztek, beragyogta őket a lenyugvó nap, és inkább hasonlítottak égi fényre, mint repülő galambok rajára. A vezérgalamb világosan és élesen látta maga alatt a várost, kísért minden mozgást a földön, látta az autókat, egy gyereket, amint váratlanul kiszalad az úttestre, majd a kétségbeesett anyát. A kiszáradt fák csupasz koronáján át az embereket, ahogy kerülgetik, sietősen megelőzik egymást, sétálnak, bemennek az üzletekbe, hosszú sorokban várakoznak. Látta Andriját aprócska háza előtt ülni, a gazdáját, akihez ösztöne kötözte.

A vezérgalamb észrevette Jant is, látta átmenni a téren, a rosszhírű kocsma közelében, kissé ácsorgni egy kirakat előtt, majd tanácstalanul befordulni abba az utcába, amelyik a város főterére vezet. Amit azonban látott, nem bírt számára jelentősséggel. A következő pillanatban a köröző raj a háztömb másik oldalára került, és a párhuzamos utcában, amelyik ugyanarra a térre kissé srégen vezetett, éles szemével a hűvös időhöz képest lenge kis fekete ruhában egy szép nőt szúrt ki a tömegben. A vezérgalambnak úgy tűnt, hogy Jan és az a nő szinte egyszerre érnek majd a két utcát elválasztó sarokház elé, majd az utcákat összekötő térre; hogy szinte elkerülhetetlen, hogy meglássák egymást és hogy összetalálkozzanak. De azután azt is észrevette, hogy miközben Jan átvág a szemközti oldalra és egy pillanatra megállt az egyik cukrászda előtt, a nő újabb tíz lépést téve már a tér közvetlen közelébe kerül. A járásáról, arról, hogy a járdának hol a jobb, hol a bal oldalán haladt, arra lehetett következtetni, hogy nem tudja eldöntetni, a téren balra, vagy jobbra induljon-e. Ha jobbra indul, Jannak még lesz elegendő ideje, hogy odaérjen, és akkor összetalálkozhatnak, de ha balra fordul, túl messze lesz ahhoz, hogy - kerüljön bár a háta mögé - észrevehesse a férfi. Egy zuhanórepüléssel a vezérgalamb talán magára vonhatta volna a feketeruhás nő figyelmét, és szárnycsapkodásával megállíthatta volna, éppen csak annyira, hogy Jan beérje. A cukrászda tulajdonosa pedig meggyújthatta volna már a lámpákat, és akkor Jan nem állt volna annyi ideig a kirakat előtt, leskelődve, hogy Magdaléna odabenn van-e? De a vezérgalambot ilyen nyaktörő mutatványra csak egészen más ingerek bírhatják, a cukrászban pedig a tisztességnél és a jóindulatnál erősebben munkált a kapzsiság. Látta ugyan, hogy nemsokára besötétedik, de csak az elodázott lámpagyújtással megtakarítható fillérek jártak az eszében. A vezérgalamb mindent látott, de nem volt tudatában, mi történik, nem értette meg és nem is akarta megváltoztatni vagy befolyásolni az alatta történő események folyását. Tisztán látta, ahogyan Jan és a szép nő elkerülik egymást, de ez számára csak egy földi kép volt. A két egymásra vágyó szerelmes viszont nem tudhatta, hogy, jóllehet, bár közelednek egymás felé, találkozni mégsem fognak.

Elsőként a nő érkezett a térre, végignézett a hatalmas parkon, amelynek közepén a városháza állt, tekintetét az égre emelte, és szeme sarkából látta a lemenő nap aranyló sugaraiban a csodálatos galambrajt megvillanni. Ennyi időre lett volna szükséges Jannak is, hogy kiérjen a térre, és hogy két-három lépésnyi távolságra legyen a nőtől. De abban a pillanatban az elágazásnál lévő megállóhoz érkezett a Roman lakása közelében közlekedő villamos. A nőnek az jutott eszébe, hogy otthon talán megtalálja Jant, a villamoshoz szaladt, és még mielőtt a jármű megállt volna, felugrott, majd nyomban leült a legközelebbi ülésre és a városházát kezdte bámulni. Általában nem egyidőben futottak be az ellenkező irányból érkező villamosok, de ezúttal a város másik vége, a Fekete Macska vendéglő felé tartó kocsi is szinte ugyanabban a pillanatban érkezett meg, és eltakarta a másik villamost, amelyben a szép nő ült. Jannak az jutott eszébe, hogy Magdaléna talán a kocsmában kereste, és nekifutásból fölugrott az ellenkező irányba induló kocsi lépcsőjére, és búcsúzó pillantást vetett a maga mögött hagyott utcára.

Karnyújtásnyira egymásnak háttal haladtak el egymás mellett a két, ellenkező irányba induló villamoson.

*

A kimerült vezérgalamb örvénylő köröket írva szállt előbb a tetőre, majd onnan Andrija kezére. Egészen megkönnyebbült a többórás repüléstől, félig lehunyt szemmel, kapkodva nyelte a levegőt. A galambok vattatépésekként, lustán hulltak a tetőre. Andrija, hogy szomjukat enyhítse, vizet öntött az itatókba.

A szép nő alkonyatkor érkezett Jan bezárt lakása elé, összébb húzta vállán a sálat, mert már jócskán lehűlt a levegő, és sokáig állt ott tanácstalanul.

Jan először tette be a lábát a kávéházba azóta, hogy kiejtetve a tálcát a kezéből, szó nélkül távozott. A sugdalózó pultosnők kárörvendő arca fogadta.

- Nem kereste - adták tudtára önelégülten, és vigyorgásukból következtethetett arra, tudják, hogy Magdaléna után kutat. Jannak rosszul esett a leplezetlen káröröm, meg hogy Magdalénát nem találja, és hogy a nő sem érdeklődött őutána. Már ki tudja hányadszor ismétlődött meg ugyanez az eseménysor: nincs, nem tudnak róla, nem kereste - és a pultosnők vigyora.

Már elfordult a pulttól és a kijárat felé indult, amikor útját állta egyikük, és közölte szemmel láthatóan az utolsó pillanatig kivárva, szenvedése perceit nehogy lerövidüljenek:

- Viszont már napok óta keresi ott, az az idegen öregember.

És Jan csakugyan meglátott az egyik sarokban egy csontsovány férfit. Egy papírlap fölé hajolt, amiről az asztalához lépve, már a bemutatkozás ellőtt láthatta, hogy egy térkép, egy nagyon régi földrajzi térkép.