Boško Krstić: Vízöntő

25.

Jan egyik éjjel Magdalénával álmodott. Hogy hazatér és ágyában találja az állig a takaróba csavarodva alvó nőt. Jan megörült neki, és meg is hatotta a figyelmesség, hogy csak azért jött el hozzá, hogy együtt legyenek és szeressék ismét egymást. Türelmetlenül odalépett és megsimította gyöngéden a haját. Amikor azonban Magdaléna szembe fordult vele, Jan nem ismerte fel az arcát. Annak a nőnek, ott az ágyában, a nőnek, akiről tudta, hogy Magdaléna, hogy csakis ő lehet - nem láthatta az arcát. Jan összerezzent és megpróbálta elűzni ezt a lidércnyomást, megpróbált fölébredni, hogy meggyőződjön róla, rossz álom az egész. Erőlködve igyekezett belekapaszkodni az ébrenlétbe, majd amint úgy érezte, hogy végre magához tért, hogy az álom elszállt, Magdalénára gondolt, és elborzadt. Ébren sem látta maga előtt, nem emlékezett az arcára!