Szabó Palócz Attila: a bűn mint líra

 

Hídsötét

 

Az éjeink ma sikkadón az álmot,

ha visszakozva má fel is sejtetik,

a szem sem látja majd folyó árnyait:

Dunába hull a híd? Mederre hágott,

 

s a partra intve búcsuzón a sóhajt,

ki hallja máig is, tovább szipog még.

Sötétbe forduló gyertya fénye ég,

a láng sem alszik el, kerülne itt bajt,

 

csak arcunk sejti félhomály-tükörben,

a gyászom rejti el ma kurta fényként.

Ha újra láncszemet látnak a ködben,

 

talán ha én is ott leszek ma végképp.

Sötét nyugosztja hídjait e csöndben,

nem rezzen, folyamán csak a habja kél.