Szabó Palócz Attila: a bűn mint líra

 

himnusz

 

írtam szerbül egy verset

- hosszú idő után ismét -

nem biztos, hogy jól tettem,

nem vagyok meggyőződve róla,

a nemzetárulói tisztet

senki le nem mossa rólam

(nem mérik majd kilóra)

mázsára dobják,

hajítik,

pedig én csak

írtam szerbül egy verset,

mert épp úgy jutott eszembe

- lehet, hogy rossz jel,

de van,

és méginkább lesz -,

s történjék bármi,

ezt már úgy írtam meg,

így is marad

(akár a málló vakolat)

- legfeljebb majd titkolom

 

írtam szerbül egy verset,

a millecentenárium évében,

tyuhajla,

Európa peremén,

szertefoszlik a remény

már csak a gondolatokban olvasok

(másokéban)

(mások hiszik, hogy én olvasok)

s legyen egy rím is:

falánk délszláv ordasok

 

azt mondják, maroknyi

azt mondják, fogyatkozó

azt mondják, kevéske

azt mondanak, amit akarnak,

ebbe beleszólni nem lehet

- játszunk inkább rímeket:

jóapám, verjünk meg egy skinheadet.!

 

pirospozsgás a talizmán

népi hímzés a tarisznyán

gubbasztó gubbatag ármány

kivésett síremléki márvány

döbbenet lepi el a testem

delírium kredencbe estem

pöfékelem a tüdőmet kifele

az elfogyás szomorú tétele

 

de jó volna keseregni,

mint a nyü

(hurrápesszimisták előre!)

((hurrápesszimisták előnye!))

 

pedig csak írtam szerbül egy verset

oszt mi van?

nyakig merülünk a kakiban,

a kakiból mégis kilóg a seggünk,

alaposan pofára estünk

 

írtam szerbül egy verset

egy új magyar dalban,

Isten neki, faköröszt,

sőt, lesz az még platina is,

akárcsak a vaskarika fából,

kirúg néha ebből a tájból

 

olvadunk, mint melegen a méz,

be és be és béfele

- búsmagyar dalunknak

sohsem lesz végzete -

s, hogy míly nyelven zengjük,

elnyomja majd a gépzene.