Szabó Palócz Attila: a bűn mint líra

 

tovább...!

a költészet napja alkalmából, 2000.

 

az ember alapjában véve

egy tehetetlen lény

s a telhetetlenségével nem tud mit kezdeni

befelé fordul

önmagába tán

mint a nagy folyam

mely a földtől távol esik

vissza sík

s az idomok

tovább fokozzák

tehetetlenítik

folyvást

minduntalan megbékélve már az eleve adottnak

vélttel

így érlek majd én is újra el

ha alkalom adtán feléd indulok

felkutatlak

nemcsak az emlékeimben leltárba véve

attól messze több

nem az emlékezés halmára

sértve

minden sértettségek okán

átcsusszanva - teveként

holmi sovány ars poeticák fokán

köpönyegmarcangolón

nem kell,

nem kell, hogy megadd nekem

azt az egyet sem,

amit esetlegesen összetéphetnék

semhogy váltsam azt

és ha azt mondod: tovább

azt mondom: itt elég

nem az élet itt a túl kemény

hanem a tehetetlenség

semmint alkonyat, semmint nyomor

nagyon jól tudod már,

hogy mennyit bír el az az átkozott,

elkényeztetett gyomor

a tapintat orrmán megpihenteted

kezedet

rádtör a cinikus tekintet

semmivé foszlik benned a dal

nem is érted, mire mondják:

nagyon hamar

lesheted mi fordul ki belőled

kire vágysz?

mit találsz?

eléd formás kis asztalka terülhet

táncolni rajt

s akkor is,

még mindig azt hiszed,

hogy fogva tart

s a tehetetlenséged ruhaként,

ha vetkezed,

nincs az az erő

nincs az a hatalom

nincs az a nap

meztelen többé már nem lehetsz

nincs az a kor

nincs megállj se már

csak csutakolsz

poroszkálsz

s egy ültő helyedben is

akaratlan

életed halad veled tovább

 

a tehetetlenség egy bizonyos fokán túl

már

talán

beláthatod

beláthatod az előtted elterülő tájat,

s aszott,

kopott

régi kódexekből olvasod ki a

filippikát

mathias rex könyvtára gyanánt

alexandria hírneves könyvtárát

egyebütt,

hogy belőled is ide temették el

a tehetetlenséged

s azon túl

rögzítve bár

rögtönítélő

utolsó porcikád