- Ladik Katalin: Ballada az ezüstbicikliről (1962-1996)
-
- Ének minden napra
T. S. Eliot emlékének
- Mert régen ismerős ismerős nekem
- az arc mely ajtómban pislákol
- hol csillag pendül
- a húrok fázósan megjelennek
- a deszka kiszabva tüdeje körül
- és jól van születéshez és halálhoz
- mindez ismerős nekem.
- A frissen locsolt szőnyegen
- csengve mint aki kifényesedve
- célhoz érkezik
- az ajtókra lányokat festek
- a lányokba késeket.
- Hibátlan részvéttel mint egy nézőtér
- mely fehéren rebben
- hűs csokorba vándorolnak egy testemben a műszerek.
- Velük tartsak-e vagy továbbra is
- gyertyafényt ostromoljak
- mely a poharamba ágaskodik?
-
- Mint aki magával hordja búgását szélvédő üvegeknek
- s távoli harangokét arcát körülfonja
- sok áttetsző kéz s láb
- zöld széken fogai várnak egy pohárban.
- Alszik egyet
- csípője körül a holdat meglazítva
- halkan ahogy ajtók keringenek
- s falak miket kivágtak fürge ollók
- pillája alatt csipkét horgol.
- Magam vagyok mint levágott ujjak
- hogyan kezdjek hát neki?
-
- A lányok elzárva körülöttem
- egy tükörben teleltek át
- s talpra ugranak de már holtan
- az egykor áfonyák.
-
- II
-
- Esőt neki
- így lép a terembe a hős
- bordái alatt madár horkol
- rám se néz
- sápadt lesz bikához hasonló.
- Jaj elég tiszták-e
- csípőm lekopasztott szárnyai?
- Vörösen rányílnak lebukóban.
- Ki sebzi fel a fákat hajnalonként
- az ágy esőtől duzzatag
- így szól
- a zongorát a por-ruhával
- a tányért meg mással
- és aztán
- minden étkezés után
- jaj a St. John Perse-verseket letörli-e
- beszélj csak
- ilyen szövegekkel semmit sem lehet kezdeni
- és ahogy belém nyal tejfehér cseppjein
- délben tájkép leszek vagy puding.
-
- Ez az a nap
- hab dobálja a billentyűivel
- ez az ő langyos nyerítése
- a minden irányban pányvázott tenger.
- Úgyis lejjebb szállok én
- vásznat varrni színes-sós kezemmel
- füstölgő nyaka köré.
- Mi ketten
- én visszafordulok
- hogy testem kiköphesse
- van elég időm.
- A hősök már így járnak.
- Őrült molylepke a fejem körül.
-
- III
-
- Most a virágok eloldják magukat
- gyors és egyszerű a vágás
- a mezők összecsukódnak
- a csontokból fénysugár kel merőleges
- s elszivárog szőlőíze nyakunknak
- lesz ki a késsel halkan lehever.
- De a kés nem szeret zuhanni
- a cserjék gőzölgő karmaikkal várják.
-
- Elindultunk te meg én
- ha habosra fürdették szemünk a folyók
- s csillaggá szappanozták
- nyomunkat hiába keresnék
- a hajnalnak nincs illata
- lány fűrészeli el iszapból kihajolva.
-
- A rácson túl
- lázas égitest kerékre kötve
- még visszanéz.
-
- Unom a halál ékszereit.
- Csontjaimat bádogdobozban fogom hordani.
- Testem cseresznyék temetője.
- Azt hiszem fává sötétülök.
-
