Ladik Katalin: Mesék a hétfejű varrógépről (1971-1977)

Tél

 A színen egy hóember áll, egy szekrény és egy rádió látható. Elektronikus hangeffektusok a szekrényből. 

Egy úr a nézőtérről:    Mmmmmm         aaaaaaaooooooo        
                                     oo0000000 !
 
Rendőrök fogják körül az épüle-
tet, a közönséget megmotozzák.
Közben a hangeffektusok felerő-
södnek, egy nő elsírja magát.
Néhányan székekre állnak és
nézik,  mi  történik  a  színen.
A többiek oda se figyelnek, ki
szeretnének jutni  a  teremből.
Pánik. I Hóember kijön a szek-
rényből.
 
I Hóember:                   Behozták a ládákat?
II Hóember:                  Igen, uram, behoztuk.
I Hóember:                   Akkor jól van.
II Hóember:                  Igen, uram.
I Hóember:                   Elhozták a kaktuszokat is?
II Hóember:                  Igen, uram, elhoztuk.
I Hóember:                   Türelmetlenek a rigók.
II Hóember:                  Sajnos nem tehetem, én vallásos vagyok.
 
(I Hóember megborotválkozik.)
 
I Hóember:                   És a kedves felesége?
II Hóember:                  Ő már igen.
 (elalszik)
 
Nő: (bejön, a haján hegedül,
nem veszi észre a kaktuszokat.
Interjút olvas)            "Ah. Egy piciny madarat fogtam s a keblembe zártam."
 
(I Hóember rádiózik. Nő kivesz
a szekrényből egy lábast, izgat-
ja magát vele. Izzad, tovább
énekel. II Hóember felébred.)
 
II Hóember:                Vártunk rád.
Nő : (a zenélő lábast a hasához,
melléhez, egész testéhez dörzsöli,
az izgalom nő, tovább énekel):            
                                     "Kopogtat Iván, aki a vendégem volt."
 
(I Hóember tovább rádiózik, a
rövidhullámot fogja, a jelzéseket.)
 
Nő:                              Nem iszik, uram, narancslevet a rigóban?
I Hóember:                  Sajnos, nem értek a fizikához.
Nő :                             Barátaim három rigót tartanak naponta.
                                    Bocsánat.
 
(Nő kulminál.)
I Hóember:                  Hát igen. Napsütésben én is sok mindent
                                    megengedek magamnak. Pardon.
 
(I Hóember kiveszi hangszerét
a szekrényből, ő is kulminál.)
 
Nő :                             A férjem akkor jár a mezőre, amikor
                                    havazik.
II Hóember:                 Hallgass!
Nő :                             "Madárkám, madárkám, madárkám a
                                    lepedőben, hogyan haljak meg?"
 
(Nő berepül a szekrénybe.)
 
II Hóember:                 Ez a nő tönkretesz engem!
I Hóember:                  Mi bántja, uram?
II Hóember:                 A múltkor a kályhában énekelte el a
                                    hattyúdalát.
 
(Nő kidugja fejét a szekrényből.)
 
Nő:                              Ki szólít engem?
II Hóember:                 Fölteszek egy lemezt.
 
(II Hóember rengeteg lábast,
fazekat hoz a színre.)
 
Nő:                              Ki szólít engem?
 
(Nő skálázik.  A szekrényből
Orpheusz és Eurüdiké. II Hó-
ember sorban kipróbálja a faze-
kakat. I Hóember maximumra
felerősíti a rádiót. Mindkét Hó-
ember erősen gesztikulál, mari-
onettfigurákra  emlékeztetnek.
Mozdulatuk,  járásuk  gépies,
mintha valaki láthatatlan zsi-
neggel irányítaná őket. II Hó-
ember teát főz. I Hóember fog-
ja a locsolókannát és meglo-
csolja az edényeket,  a szek-
rényt, a közönséget is, mintha
virág lenne.)
 
I Hóember:                  Uraim, kész a tea, bocsánat. Bocsánat.
 
(A tea valóban elkészült. Min-
denki kap teát. A közönség ki-
megy a teremből. Kint rendőr-
autók várnak.)