Ladik Katalin: Bukott angyalok

 

Zuhanás

 

A tükörben polcok, szekrény,

és egy nedves, szűk folyosó

meleg, mély kútba nevetve :

"Hosszúra nyúltam, mint a világ legnagyobb távcsöve.

No, szervusztok álmaim ! Sokkal messzebbre kerültem tőletek,

semhogy törődhetnék veletek."

Fogai között egy sor lámpa,

a bordáknál térkép,

s zuhant, köröskörül ajtók: DAAT!

Gyönyörű kertre nyitott, s fejjel csüngött lefelé.

"Igyál meg! Igyál meg!"

Zohar az üvegasztalon, elérhetetlenül,

a primordiális lyukból sugározta:

"Kell-e a macskának halacska, kell-e a halacskának macska,

kell-e a malacskának kacska?"

A polcok vidáman fölrepültek: "Még! Még!"

S szájába fúródott a vastag húsgyökér.

 

Felszakadt sebe.

"A hercegnő megesz, ha elkésem."

Dermedt szemei fényözönben

a hajnal rongyai között.

 

Nem is jó irányba utazol!

A lepke is ha nem álmodik, kenyérhéj.

Fel sem ocsúdva a kútból

vizes lepkét kötőtűkkel. Kötőtűkkel.

Az elmúlt események gőzölgő hálóban

higanyszemekként gurulnak szét.

Szék? De hiszen ágai vannak!

Gyönyörű kertben a tojás,

tündöklő virágágyások és hűs szökőcipők között.

Tudsz álmodni? Halványodik és darabokra foszlik.

"Most éppen rólad álmodik!"

S zuhan nevetve, kénfüstből nyulat eregetve.