Ladik Katalin: Bukott angyalok

 

Fényes vadállatként sziszeg, de nem ég el

 

Fújják, míg lángra nem lobban,

Hosszú körmű kéz nyúlik ki belőle,

Egy kidőlt fára zuhan,

S már-már elviselhetetlen a gyönyör,

Mely asztrál testét égeti.

 

Esőkabátban, ködszerű halmazállapotban várakozik,

Míg végre, tüzes szegekkel emberek jönnek,

Saját nedves szárnyaira keresztre feszítik,

Száraz fűcsomókból készült máglyára vetik.