Ladik Katalin: Bukott angyalok

 

Hattyúdal

 

Ez az a hely, ahol a tüdő

Habosra veri a tó hullámait.

A hideg fűszőnyegen

A hattyúk hanyatt, égre meredve,

Összetört lábakkal pihegnek.

Majd egy végső nekifutásból

Felröppennek, s a ritkuló levegő

Kiszakítja tüdejükből a zöld fátyolt.

Már örökre fenn keringenek a húsdarabok között,

A fagyott vércseppektől szikrázó égbolton

Már egy túlvilági eksztázis feszíti szárnyaikat!

Nem is hallják,

Amikor alattuk sikoltva

Felszakad a víztükör.