Ladik Katalin: Jegyesség
 
Tavaszi reggel a Pokol-szigetek egyikén
 
A hullámok leteszik a korbácsokat,
kigombolják a kagylókat,
sem élő, sem holt testünkön.
Lesütött szemmel,
rózsaszín húsdarabbal hóna alatt,
ahogyan a kutya a kutyát, felfedezem őt,
akihez még nem hatolt el a fény.
De hiszen a sziklák még alig véreznek!
Akkor hát nem ember.
A bokrok alól lopva ránézek, mint a rózsa,
mely "hevében lángvörös lesz
és önkívületében illatozik".
A sziklából a sóvárgástól az utolsó csillag is kifolyik.
Vak szörnyeteg a tükörben.
 
A parton hajnalt cipel egy ember.
Izzadt szárnyain rózsaszín cseppek.
Jerolim! Indul az első csónak a Pokol-szigetekre.