Ladik Katalin: Jegyesség

 

Nem jobb gyönyörre támadni fel

Erdély Miklós emlékének

A sötétszárnyú angyal labirintust épít.

A cipőket kéri, amikor kilép a gyönyörből.

Öt szája, öt arcba harap.

Az ajtóból, melyet nem nyit ki tanítványának,

Azt üzeni, visszajön tavaszra!

Mintha már nem venné észre a tóban

A zsírszobrokat,

Kertjére néz. Arca nyugodt, derűs.

 

Sötétedik. Az égbolt fölénk szárad.

Üres és kemény ruhánk ránk ragad.

Az üveghez szorítva sírunk. Mögött.

FUGVA, HUSZTUZVA,

ÜKLELVE, KETVE,

ÜLÜD.

Ezt a költeményt is le

j

je

bb

kellett volna kezdeni.