Ladik Katalin: Jegyesség
 
A kígyó kékje szokatlanul halovány
 
A barbárokra várva szerzőjének,
K. Kavafisznak
 
A kígyó kékje szokatlanul halovány
köpenyt öltött, és lopva távozott.
Odafent szólt, de már a falakon túl,
mert forró volt a nyelv, magyarul is, görögül is.
Értette ő, mi az, miféle hang szó1 a mirigyekből,
a látvány szépségétől elbűvölten
elkezdett csúszni lefelé,
nem is mint kígyó, hanem mint színész,
aki sötét köpenyt öltött,
és lopva távozott.
 
De egy szörnyű hang hatolt a lépcsőn fölfelé,
egy ziháló, bíbor magyar paprika, aki forró volt,
héber és görög, jól tudva, persze,
mit ér a szabadság,
s míly üres nevekre szálltak e birodalmak.
 
De forró volt a nap s költészettel teli,
s a kígyó kékje szokatlanul halovány.
Akkor levetette magát a szakadékba,
nem is mint szárnyas kígyó, vagy falióra,
csak zuhanni, repülni kívánt szabadon,
mint aki sötét madarat öltött magára,
a mélység szépségétől elbűvölten,
a szakadék combjai között magára talált,
saját farkába harap
és halovány tojásokat ütöget.