Kovács Karolina: Szembeszélés

Emlék-ül

 

Úgy állt ott az ajtóban

mint egy szentkép,

szégyenlősen forgatva

glóriáját rögös kezeiben.

A szobát betöltötte

a vasárnapi kalácsszag

és jóindulat.

Míg kőgalambként

rátelepszem a márványlapra, emlékezem:

Az idő felöltöztetett

jégfehérbe,

aa vászonlepelbe takart

tivornyázó sereg-középbe.

S, hogy Cerberus már

várja a vacsorát.

de intettél nekem a

Léthen-túlról-sóhajoddal:

"Nincs semmi baj!"

Azóta vagyok hajós

a feledés folyóján

folyton visszatérve

kinemmondhatom érzéssel,

hogy csak maradok.

Nem kérdezik már,

nem símítják kezed

leellenőrizve

majd -örökségül-hagyott

karátjaidat,

már nem adnak a hajósnak

egy szál virágot a

szájába útiköltségként.

Csak ott marad rátelepedve

márványbetűidre, míg a

szelek lassan,

lélegzetelfojtva

összeporlasztják.