Jász Attila: Sajátszicília

[ 12. ]

Csontvárynak világmegváltó tervei voltak. Naivak és megvalósíthatatlanok. De mint festő megtalálta és megmutatta az általa áhított rendet. A Csontváry-értelmezéseket olvasgatva azt kell gondolnom, hogy mindenki félreérti. Vagyis félre kell, hogy értse, hiszen mindenki mást ír róla. Más miatt persze, másra hivatkozva és máshoz hasonlítgatva tartja nagy festőnek. Kincsnek, mondja Fülep Lajos. Ezek szerint, ha senki sem érti, úgy érthetetlennek kell tartsuk, azt legalábbis, hogy miként lehet nagysága - ezek alapján - evidencia. Talán éppen a sokféle megközelíthetőség miatt. (Ez tetszik.)

Folyton visszatérő kérdésem hívódik újra elő, hogy vajon miért is utazott a zseni-őrült-naiv festő éppen Szicíliába, honnan szerezhette értesüléseit, hogy épp ott kell keresnie a megfestésre váró témát. Valószínűleg ment körbe a napúton, az évkörön, kezében szorongatva az ajándékba kapott cédrusmagot, és folyton azon kellett tűnődnie, mit jelenthetett az égi üzenet, a szinte érthetetlen szavak. (Te leszel a világ legnagyobb napút festője.) Segítségként újra előveszem önéletrajzát.

A kinyilatkoztatás világszelleme nem ismétli magát, ezért úgy a természetben, mint az emberművelődés történelmében csak elvétve találkozunk maradandó monumentális képpel: ilyen különböző három pont a természetben: az egyik a Tátrában, a másik Szicíliában és a harmadik Siriában van megörökítve.

E három pont között utazgat a megszállott festő, eredménytelenül, mert az önmaga által ki-, illetve megtalált feladatokat nem tudta megoldani. A Tátrában javítgatja vázlatait, mind nagyobb és nagyobb papírokra "viszi föl" a témát, de még az egyméteres rajz sem elégíti ki. Ezért Szicíliába utazik, ahol Syracusa, Gyrgenti, Palermo, Messina, Catania, Caltanisetta, Francaville megtekintése után Taorminában állapodik meg. De ez a feladat is túl nehéznek bizonyul, lakást bérel, majd a kisebb részletek megfestése után kudarcát belátva - a rajz arányában megállapodni, a rendkívüli világító erőt kihozni nem tudtam -, visszakívánkozik a Tátrába. Onnan pedig, újabb kudarcát felismerve, ismét Taorminába. Ott, két méter hosszú napfelkeltéjét úgy ítéli meg, hogy azzal a világ elé nem léphet, ezért megsemmisíti. Kudarcaiból okulva úgy dönt, világ körüli útra kell mennie, s amit még nem látott, meg kell néznie.

Világkörüli utazásra kellett indulnom, a háborgó tengeren bolyonganom s felejtenem mindent, ami befolyásolhatná emlékezetemet.