Jász Attila: Sajátszicília

[ 35. ]

Cagliostro, a hírhedt botrányhős, akiről Goethe is megemlékezik Itália-könyvében, az a típusú rendkívüli ember, aki mindenkiből kiváltott valamiféle szélsőséges érzést, rajongást vagy gyűlöletet.

Cagliostro kétségtelenül nem hétköznapi ember. De a bolondok és a csirkefogók gyakran közeli rokonok. Viszont ez a fajta az emberi természet olyan oldalait tárja fel, amelyeket a dolgok közönséges menetében nem ismerhetnénk meg.

Az utolsó mondat árulkodik csupán Goethe valódi érdeklődéséről, ennek ellenére meglep, hogy Raymond Silva Cagliostro-monográfiájában más érdekességet is találok: (Goethe) Egyik sógora, Johann Schlosser megpróbálta elérni, hogy a költő osztozzék Balsamo alias Cagliostro iránti rajongásában. Goethe tisztán akarván látni, 1787 tavaszán elutazott Szicíliába (Palermóba), méghozzá egy ügyvéd társaságában, aki bemutatta Giuseppe Balsamo anyjának és nővérének.

A történet pikantériája - azon kívül, hogy Goethe erről nem tesz említést -, hogy álnéven, Mister Wilson angol úriemberként mutatkozott be, azt állítva, Londonban találkozott a Cagliostro házaspárral, akik üdvözletüket küldik a családnak.

Cagliostro, az Egyiptomi Páholy megalapítója, kalandor, orvos, mágus, szabadkőműves, alkimista. Mielőtt azonban ítélkeznénk a felvilágosultnak tartott XVIII. század felett, hogy ilyesmit megengedett, nem árt elgondolkoznunk azon, hogy még a két hideg német titán - Goethe és Schiller - is művekkel járult hozzá a Cagliostro-mítosz kialakításához. Az idő pedig tovább bővítette és alakította a róla szóló történeteket, melyhez persze ő maga sem kevés, homályos adalékkal szolgált. (Elég csak a XVI. Lajos körüli híres "nyaklánc-perre" gondolni - melynek Szerb Antal egy egész regényt szentelt -, amelybe szándékosan keverték bele, s amely miatt "ártatlanul" meghurcolták.)

Miközben Cagliostro életrajzát olvasgatom, már nem tudom egyértelműen eldönteni, sajnáljam vagy "lesajnáljam" az állítólagos mágust, aki időnként mintha önmaga szerencsétlen karikatúrája is volna, miközben Európa-szerte egyre kétesebbé, tehát ismertebbé válik. Egészen hétköznapi módon kiszolgáltatott és védtelen a hatalommal szemben. Élete sokkal inkább drámai elemekben, mint szenzációkban bővelkedik. De lehet, hogy csak az idő, a távolság miatt tűnik így, ahogy Borges mondja.