Verebes Ernő: A kioldás
14.
Az előbbiekben nem harcnak, hanem egy önazonosítási kísérletnek lehettünk tanúi. Az önfelismerés mindig idegen személyek, és idegen szempontok függvénye.
A francia delegáció megérkezése is pontosan ezt a célt szolgálja: az általunk már életmódként megszokott Telep újraértelmezése vajon mennyire változtathatja meg az itt élők szemléletmódját? Ilyen kérdések természetesen Én-ben vetődnek fel elsősorban, aki Koránnyal a franciák előtt való bemutatkozásról elmélkedik.
- Ha egy népre kötelezően a szabadságvágy jellemző, akkor az ugyanúgy a szabadság útvesztőibe is torkollhat - Én ezt tudja, hisz jelenvolt Danton és Robespierre nagy vitáján, minek következtében több tízezren valóban a legnagyobb szabadságot, a halált kapták harcuk jutalmául. Mindazonáltal létezik egy olyan történelmi szabadság-gyakorlás, melyben - mint vérig hajtott edzéseken a sportolóknak - minden népnek részt kell vennie, ha az idő háborújában fenn akarnak maradni. A cél egy, az akarat is egy, a győzelem viszont délibáb, mely mindig egy lépéssel közelebb csalogat a semmihez, miközben újabb és újabb problémákat vet fel.
- Vannak időszakok tehát - vélekedik Korány -, amikor nem túlhaladni, hanem megtartani kell az addig elért eredményeket. S ezt gyakran még a legfejlettebb régiók politikusai sem tudják. Mintha a megfontoltság nyugodt erőteréből folyton elragadná őket egy vágtázó mén. Nem egy versenyparipa, hanem egy megvadult ló.
Én erre megint csak hümmög valamit. Hadilábon áll ugyanis a kacifántos képi hasonlatokkal. Inkább úgy gondolja, hogy a franciák előtt való bemutatkozás legyen csak kölcsönös ismerkedés és ne valaminek a bizonyítása, hisz a REZTABOR INC. nevezetű multinacionális cégről, így sem sokat tudnak, csak annyit, hogy a székhelye Párizsban van, s Európa tizenkét országa képviselteti magát benne.
REZTABOR INKORPOREJSN. Mindenesetre tekintélyt parancsoló név ez, mintha egy nemrég világra pattant titán neve volna. Korány meg is borzong egy kicsit, de látván, hogy Én mily szenvtelenül viselkedik, erőt vesz magán.
- Jó, feladjuk nekik a leckét. Nemhogy ilyet, de Féktelepet sem láttak még életükben.
Én azonban még erre is rátesz egy lapáttal, amikor azt mondja, hogy egy olyan jótékony izgalommal kell kezelni az egész vendéglátást, mint ahogyan ezt Lengő Bea-Lujza teszi: indítéknak itt az adott helyzet, kiteljesedésnek ott a világegyetem, beteljesedésnek pedig a testi elernyedés. S Korány itt már gyanít valamit. Bea-Lujza jobban tudja? Jól van, bár
beteljesedésnek eléggé földhözragadt ez a testi elernyedés. De legalább nem szerénytelen - véli Korány, s örül, amikor Én erre halványan elmosolyodik.
15.
A franciák természetesen a féknyomokat követik, miután Bea-Lujza telefonált nekik az útvonalat illetően. Megérkezésük a Féktelepre már időszerű lenne, őket várja mindenki. A REZTABOR INC. követei érkeznek is, habár már indulásuk is eléggé rendhagyó volt. Ők ugyanis a regressus infinitivum-nak, az előzmények végtelen sorának a láncszemei. A Megelőző Robbanás során láthattuk már őket, igaz, akkor, mint a kataklizma áldozatai jelentek meg. Persze, ilyen szerepkörben éppúgy részesei voltak az előzményeknek, mint a lehetséges végkifejletnek. Most viszont, az idősűrítmény létrejöttével, egy multinacionális cég képviselői lettek. Az még nem tisztázódott ugyan, hogy az előzményekből hogyan lehet végkifejlet, de az események magukért beszélnek: a franciák csupán visszatérnek, vagy mondhatnánk, állandóan útban voltak eddig is a Féktelep felé. Ez a folyamatos megérkezés a robbanás pillanatától történik, s így kívánatos is, hogy a darab folyamán - ha színpadi megjelenítésről van szó - a delegáció időről időre láthatóvá váljék úgy, mintha éppen útban volna. Egzóduszuk során ruházatuk is cserélődik. A szakadt, vérnyomos jelmezek fokozatosan eltűnnek róluk, s így a halottakból egy idő után jól öltözött cég-képviselők lesznek.
A várakozás mint alapcselekvés a Féktelepen nem ismeretlen fogalom. Most viszont nem cél nélküli várakozásról, hanem valaminek, vagy valakiknek a kivárásáról van szó. Kivárni valamit, annyit tesz, mint fittyet hányni minden más dologra, ami erre az időszakra esik. Fittyet hányni még az időre is, csak egy dologra összpontosítani, a kivárás tárgyának tényleges megérkezésére. Hisz attól a pillanattól kezdve minden megváltozik. Ha ez nem így történne, az egész várakozás hamis időpocsékolássá - pótcselekvéssé - degradálódna, s többé nem volna kanonikus, a szó bibliai értelmében. A várt pillanat tehát mindenféleképpen el kell, hogy érkezzen, hogy ezzel szentesítse a kivárásra szánt időt.
***