Koncz István: Összegyűjtött versek

 

De profundis

 

Arcomat simára kiborotváltam, most

felétek fordítom,

tenyereimet, üresen kiterítve most

felétek nyújtom

és

értelmes viszonyban sorbaszedett szavaimmal

alázkodom meg előttetek, hűbéresei a pillanatoknak:

Nagy a ti szívetek, mert befogadja a

talált időtöredékek, a botor Most

megvesztegető ajándék-izgalmait;

Romlott a ti szívetek, mert elfelejti a

két üres tenyerembe hullt, maradt percek

szerves átéléseinek a Most-ba átcsapó

fegyelem-láncát;

Tenyeremből, mint halott tenyerébe hullajtott

magból, kivirágzik a perc, életté szökken az emlék

s a magas értelemig tör fel egészen.

S én, mint az idők hallgatag pillanatkoldusa

megalázkodva

tenyereimet üresen kiterítve most

felétek nyújtom.

 

Ifjúság, 1956. szeptember 22. 570. sz. 5. o.