Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Köszönés nélkül

 

Ahonnan jöttem, már nem várnak vissza.

Eretnekmáglyám szikkadt hasábjait

magam raktam tiszta, új portámra,

s szikrát istentagadó szám szava

gyújtott a rőzse alá.

Lidérces távoli évek hidegfényű

arcképcsarnoka izzik modoros

plakátba merevítve az ódon szalon

s az almaillatú tisztaszoba

egymásbaszűrődött, kába levegőjében...

 

Betyár ősöm idegenségével állok

esetlenül a végén, s távozásomkor

csak anyám görcsös zokogása köszönt.

 

Én tudom: embernek lenni nehezebb

a nagy béke idején is, mint hősnek...

 

Híd, 1956/12.