Koncz István: Összegyűjtött versek

 

A költő dolga

 

A költő dolga nem az én dolgom;

pajtás, melós-becsület kérdése az egész...

És, ha figyelsz a szóra mégis,

mit mondasz asszonyod vagy

virág-lánykád kérdező nézésére,

amikor leteszed a lapátot

vagy az újságot, és kabátod válladra vetve,

tetszetős hazugságon gondolkozol, hogy

megszabadulhass a mások igazságától.

Sorraveszed, hogy mi nincs, mi kellene,

és eszedbe sem jut, hogy anyádat elfelejtetted,

mint házból kikerült holmit, egyszerűen azért,

mert nincs időd őt is szeretni, meg a

magad dolgával is törődni.

Az utca, melyen elindulsz, zajtalan

és szürke, mint az életed;

s úgy, ott menetközben érzed, hogy nem érdekel

sem a lapát, sem az újság,

mintha semmi közöd sem lenne hozzájuk,

bandukolsz, és bölcselkedésre szoktatott

gondolatod eljut egészen addig, hogy megállapíthatod,

hogy létezel valóban és visszavonhatatlanul.

A virág csak jel, mint a betű vagy kézfogás;

az éjszaka Holddal és Hold nélkül is,

csavargóival és csavargói nélkül is,

emlékkel és emlék nélkül is egyforma, lásd,

és hiába igyekszel ravaszul élni,

ezt meg kell tudnod mindig, újból és újból,

amikor így egyedül bandukolsz ezen a zajtalan

szürke utcán.

A költő dolga nem az én dolgom;

pajtás, melós-becsület kérdése az egész...

 

Híd, 1958/3.