Koncz István: Összegyűjtött versek

 

A költő pogány áldozata

 

Magány

 

Nekem kötelességeim vannak a társadalom iránt

s minden nap leírtam, hogy a társadalom

mivel maradt adós nekem...

Se bűnöm, se erényem, amivel kérkedhetnék,

furcsa magány az én életem.

Gyönyörű hazugságokat tudtam s mintha

izgalmasabb lett volna körülöttem az élet

míg egy kissé fontosnak hittem magam.

Hát számoljam: hány versem nem sikerült!

 

Alkohol

 

Az ember egészen józan úgysem lehet

soha, ha sok a baja, gondja és nem nyugszik bele,

hogy ennek így kell lennie.

(Paul Valery segíts fegyelmezettnek lennem!)

Kockás asztalterítő s egy pohár konyak,

álmomban is vissza-visszatérő szomorú délibáb...

S te, költő, csak hazardírozz, így is

és úgy is a bőrödre megy a játék,

hát csak hazardírozz tovább.

 

Színház

 

A deszkákon másképp fest az élet s a deszkákról

másoknak tűnnek az emberek.

Színész szerettem volna lenni!

igazságokat mondani hangosan, mert derekabb,

mint csendben megalkudni színész életünkkel.

(Vladimir Vladimirovics segíts következetesnek

lennem!)

Én komolyan veszem szerepemet,

megértettem az elmúlt esztendőket

Miért késik hát a függöny?

 

Nap

 

Már vagy száz éve nem világítja meg

a nap a dolgokat

s azóta sötétségben élnek az emberek,

szimbólumnak mindig is elcsépelt volt,

őseink félték, imádták szorongva,

ma, a legjobban a csillagászokat érdekli,

ez a nap...

Földműveseknek nem,

de a tolvajoknak alkalmas idő.

 

Halál

 

Várom a tavaszt, az idő mindig bölcs

csinos fiatal lány képében ült a Halál

egy magányos parti padon.

Verssoraimat sziszegte felém és nevetett

vagy sírt. Nem tudta sem a nevemet,

sem nemzetiségemet, és az igazságtalanságokról

sem tudott, amik miatt gyakran panaszkodom.

Halkan, szenvedélyesség nélkül súgtam

neki: Halál, a tavaszt várom!

 

Öngyilkos

 

Nem volt biztos abban, hogy mindegy-e,

ha mást gyilkol meg, vagy önmaga életével végez.

Az emberek ölnek így is és úgy is.

Elvégre nem lehet mindenkinek mindig,

jó humorérzéke.

S kedv nélkül a nevetést és az embereket is

hamar meg lehet unni.

Az emberek ülnek így is, és úgy is,

s a rossz kedv, lehet különböző eredetű.

 

Szerelem

 

Hideg a kezed, hideg a szemed, hideg a szád,

kedves! Milyen bűnt követtél el?

Miért nem nevetsz? Most könyörgöm, miért nem

szeretsz?

Ne hidd, hogy más nő nincs rajtad kívül! Lásd,

visszatért józanságom, szenvedélytelenségem,

ujjaim nyugodtan fekszenek az asztallapján,

s így kérdezem: szeretsz?

Pillanatnyilag a boldogságomból

csak te hiányzol!

 

Felhők vagy művészet

 

Tíz perc, vagy talán még annyi sem és beborul;

terhes, tömött felhők bújtatják a napot.

Nappal nem látszanak az égen csillagok.

Koromfeketére festeném az eget,

s oda, ahol a napnak kell lenni ilyenkor,

nagybetűkkel írnám ki: NAP.

A csillagokat morbid vízióval

az emberek tenyerére festeném, mert

nappal nem látszanak az égen a csillagok.

 

Utca vagy különös asszociáció

 

Hátal ülök az utcának,

az utca meredek, tükörből arénához hasonlít.

(A torreádorok most bekötik egymás szemét,

és fogósdit játszanak,

a legügyesebb közülük serleget kap,

mint ahogy az szokás versenyeken.

Én is testneveléssel foglalkozom!)

Kipp-kopp, kipp-kopp, buzgólkodnak a léptek,

az aszfalt már sok helyen elnyűtt, ráférne a javítás.

 

Közel és távol

 

Páfrányillatú erdők zavarják képzeletemet,

a távoli hegyek, tengerek, gyárak kirajzolódnak

az ég peremére s alig hallom, hogy mozog, gyűrődik

a papír a kezem alatt:

egy pillanatra csak ember leszek újra,

legszebb könyvemet dobnám a tűzbe,

(kész vagyok minden áldozatra)

most tudom, nem szabad csalódnom,

és nem szabad kételkednem sem.

 

Híd, 1958/6.