Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Részeg reggeli köszöntő

 

Újból összerakom a világot

magamnak,

és választok

kedvem telik a könnyelmű játékban:

ez a mámor becsületbeli adósság,

amit pénzzel és vérrel kell fizetni;

üvegszemedet ajándékozd erre az éjszakára

annak, akit szeretsz

és vakon tudd meg, hogy megrabolták

legszebb érzéseidet a patkányok.

Miért is írtok verset?

Dagadt halott-arcokat temet a képzelet,

ennyire futja még a nyárból,

ami elmúlik, úgysem olyan irtózatos

(miért látnám másképp a szépet,

mint az utálatost).

S ha egy unott csókról sem tud lemondani

akár egy olcsó vacsoráról,

feszítsétek meg, hadd higgye, hogy Krisztus,

vagy megszelídült vadállat...

Valóban, bennünk megszelídült a vadállat.

(Odaadnád-e a fogaidat egy harapás

emberi húsért?)

De miért is akartok kimagyarázkodni,

ha tudjátok, hogy egy rongyos fillért

sem hoz a becsület?

A halottakat nem lehet zsarolni,

állj fel és vedd észre, hogy eljárt az idő,

énekelhetnénk is,

hegyek nélkül beláthatjuk az egész

világot,

és felejtsük el okosan azokat,

akiket átharapott nyakkal

itthagyunk a didergős reggelben.

 

Holnap újból összerakom a világot,

magamnak,

és választok.

 

Híd, 1959/2.