Koncz István: Összegyűjtött versek

 

A szerelem dicsérete

 

Nyárban fakuló virág-üzenet

Szemed csipkés biztatása

Keres ma vígabb éneket

Ócska bánatok fehér lakodalmán

Dáridózó süket enyészet

Ujjaid közt repkény csapdos

 

Megrészegedni az erdő sok illatától

Szavamat csaló fények színezik

Kelletik magukat a szerelem-romokon

Bíboron viharzó hizlalt örömök

Hintázó díszes hazugság-bárkáikon

Homályba tűnő emléked tündérek őrzik

 

Két duzzadó emlő lelke szépe

Lángoló haja ha napba nézett

És hurik tapsoltak a szívében

Meztelen karjai közt ha ölelt

Magaszerelmes táncos-élete

S rothadt egyre csak rothadt mosolyogva

 

Tudta ha várt vágyas örök

Éjszakák sose késtek

Ha a hajnal elől szökött

Harmatok mosták karcsú lábait

Királynő volt ő a majmok között

S azok tisztelték benne az embert

 

Tudósok és katonák álmodtak vele

Nevetését a füvek magukba szítták

Hogy lehessen a hajléktalanok öröme

Szerelmes szavakat nagy ákombákom

Sorokban villámok rajzoltak fel az égre

Mindenütt ott volt ha rágondoltak

 

Szerelmét dicsérte a dal az alkohol

Duhaj legények a felhőkbe léptek

Szemükben izzadt a sok bolondos álom

Boldogság-bálvány egyre csak kerített

Rózsaszín testén az alkony

Gyémántajka csókolt piros sebeket

 

A szerelmet dicsérte a dal az alkohol

Kis ringyók mosatlan ölén

Meghalni részegen ahol

E vesztes kínban öröm telik

És verset mondhatnak mulatságból

Hitvesi áldozatnak ajánlják a testet

 

Csak hús vagyok és élet vagyok

Csak halál vagyok Óceán

Vesz körül végtelen titok

És a többi ember teste

Hintázó tükrén homok csillog

Képünk is ott hintázik a tó-szerelem tükrén

 

Híd, 1959/10.