Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Užice utcai ház

 

A gyémánt-pátosz, a dicsőítő

csorbul,

s közhellyé fakul a szó, az okos

mindent-kifejezni akaró...

ő az Úr, az Igazság-Ember

s csupán sunyító szolga csak

a történelem.

 

És Élet a Mű, s a Jelkép immár

Valóság;

hat, alkot, de elszánt

falanxba is toboroz, mert

katona az kinek otthona féltett

s kertje virágzik az Otthon körül...

Figyeld ceruzámat!

 

Ó, sosemkész Forradalom

dac-hite

nem alkuszik, - a túlélés értelme:

Győzedelmes-Ember!

Szabad, mint ihletett képzelet;

a mindenség rendje:

Jövő bástyája, Užice utcai Ház.

 

A gyémánt-pátosz, a dicsőítő

csorbul,

s közhellyé fakul a szó, az okos

mindent-kifejezni akaró...

A vers görcsbe torzulva a

nemlétet nem veszi tudomásul.

A Remekmű-Élet: Diadal és Örök!

 

Híd, 1980/5.