Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Edgar Allan Poe olvasása közben

 

Forrósodik a lég, s vele feszül a csend,

Poe mester szellemét síri tiktak

idézi, künn toborozza démonait az álmatlan

éjjeli óra; hűbéres csatlósa a félelem, és

rejtve a kés, könyvek, csepűrágók közt

sunyítva virraszt - halom papírnyi eszme, -

s kárhozatára vár - megvesztegethetetlen

ez a csend - az eszmélő lelke. Boldog lehet,

akinek ilyen otthonos rejteke van, s úgy

hihet sorsban, s a csillagokban, mint amilyen

rendületlen s hiú a mű és ez a négy fal,

amely győzelmét hirdeti híven a műnek;

börtön és szabadság - egyre megy -, akár téma,

akár valóság, s csak tiktakját szaporázza

kérhetetlenül, mint a sors maga,

a végzetes óra: nem az igazságot, s nem is

a valót, csak a jelenlétet igazolja vissza,

süketen és vakon, mint téboly és rémálom,

s úgy marad végül is magára, mint ahogy

magára hagyja hordószónokait is a kifulladt forradalom.

Valóban boldog, akinek négy fal otthona

s rejteke is; és kiútnak elég a boldogság;

sebeit, mocskát nyüszítve nyalogatja

az eb, s az annyiszor megváltott világ; -

Senecát követi-e a költő, vagy választhatja az anarchiát, -

tisztessége s vétója terhelőn rávall, és az égbe kiált, -

ostoba csapda a kor csupán, vállalhatatlan valóság,

s akár a halál, önző és lelketlen a világ,

csakúgy, mint nyakán is zsarnok és önkény a

megváltás, hát hadd higgye legalább, hogy szabadon

küldheti a pokolra tőrbe csalt messiását.

Ilyen hatalmas erő a félelem - és fél mindenki

mindenkitől, ezeregy éj bűvölete túlélni, ha magával

ragad, a zsarnok stílusa újra átfesti a dagályos

eposz már-már elavult, hatásos történetét,

s mint felajzott, részeg ébredés, a héroszok

nagy álma rongyokra foszlik szerteszét.

Hosszú az éjszaka, és egyre valószínűbb a kaland; -

Edgar Poe őrültjei, íme építik birodalmukat.

 

Híd, 1987/11.