Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Karácsonyestén, 1988

 

A kiégett puszták felett azúrkék sátorát

bontogatja már a keleti égbolt,

elgyötört vándor szorong,

s rémektől terhes az éjszaka,

ősi lidércfény csillan,

Dávidnak baljós csillaga;

szent alkalmat sóvárog a remény és sejtelem,

hinni, szeretni bölcső s Betlehem;

új szövetséget, - az Ige és áldott hírnöke, -

harcot és nem békét hoz ma a Földre le.

Micsoda éjszaka volt! A káprázat

s ama csillag, - félig ébren, félig álomban, -

a halálon túl országolt már csak;

ítélni nem Heródes, hanem Pilátus jövel majd, -

végzetnek, világnak jó menedék az éj, -

s ami sorsunk ránk marad:

életnek bűn, halálnak kárhozat.

 

Híd, 1989/4.