Koncz István: Összegyűjtött versek

 

A költemény emléke

 

Hallgató karthauzi, aki

beszédtől, szótól már mit sem vár,

vénen és némán érkezett idén

hű barátom, szülőm, királyom: a nyár;

fénye, derűje Olümposz egén álom,

vagy káprázat volt hitek, mítoszok

legendás hajnalán.

 

Ó, az üresen zörgő kalászok perelő neszét

s az eltévedt rigó jajongó panaszát

lobogó sörénnyel nem röpíti

nyargaló Zefir, kitépett nyelvvel

poéta s Pán hallgat,

a nyár még veszteglőn elidőz a tájon,

künn s benn elárvult múzsa bánata virraszt.

 

A költemény emléke is kövület csupán,

amelyet nyár s dac nem hevít,

barbár szél söpri Phoibosz feldúlt rejtekét,

hol templom állt a fénynek,

gyalázva vers s a táj

lakájként szolgál részegen

hamis próféták vérgőzös torkán.

Felejtni, mi volt, a véres dáridót

s a végzetet, máglyák lidérces távlatát,

tetemre hívhat az idő, túlélő kárhozat,

igaz szó őrzője nem vijjog szitkokat,

s barbár hadakkal hadba nem vonul...

Mint, aki beszédtől, szótól mit sem vár,

némán cihelődik hű barátom, szülőm, királyom:

a nyár.

 

(1990. augusztus 24.)

 

Híd, 1993/10.